A szlovákiai magyar oktatás színvonalát és az államigazgatás mai állapotát értékelve nem túl optimista. Azt mondja, hogy az utolsó órájában vagyunk annak, hogy Dél-Szlovákia gazdaságilag végre megkapaszkodjon. Világi Oszkár a Körképnek nyilatkozva elárulta, hogy a Csallóköz után Párkány környékén is szívesen megvetné a lábát.

 

A leggazdagabb szlovákiai magyart kérdeztük karrierjéről, Gorillás érintettségéről, a szlovák-magyar kapcsolatokról, saját céljairól, valamint arról is, hogy látja az MKP és a Most-Híd lehetséges együttműködését és mi a véleménye Kövér László szavairól, miszerint Bugár Béla nemzetáruló.

 

A Világi Oszkárral készült nagyinterjúnk első része itt olvasható.

 

 hirdetes_810x300  

Ön a 90-es években került a nagypolitikába. Prágában, a Szövetségi Közgyűlésben kezdte, és azóta is meghatározó szereplője a politikai és a gazdasági életnek. Mennyiben változott meg a szlovák politika az elmúlt évtizedekben?

 

Az utóbbi 10-15 évben teljesen megváltozott a politika légköre és nyelvezete is, amire nem igazán tudnak a régi iskola tagjai reagálni. Kevés olyan politikus van, aki hatékonyan tud kommunikálni a médiával, illetve a szociális hálón.

 

Általános jelenség, hogy a liberalizmus szövete felfeslett. A régi szólamokkal nem lehet új csatákat nyerni. A választók úgy érzik, hogy a politikusok nem vezetik őket, és egy másik világban élnek. Semmi sem jelenti azt, ami, a szavakat kiforgatták. A politika elszakadt a realitástól. Az emberek azt várják a politikától, hogy találjon megoldást a problémáikra.

 

Az adótörvény, amely 2008-ban 30 ezer szavat tartalmazott, ma 80 ezer szavas. Hogyan lehet elvárni egy egyszerű vállalkozótól, akit ez a törvény szabályoz, hogy minden előírást pontosan ismerjen? Vagy megfeleljen ezeknek a bonyolult előírásoknak? A másik kérdés az, hogy mennyi pénzébe kerül a vállalkozónak az, ha betartja a törvény betűjét… Hihetetlen mennyiségű papírmunka elvégzését kérik tőle. Minden arról szól, hogy aki vállalkozik, annak minden percben bizonyítania kell, hogy ő igenis tisztességes. Mert az állam az ellenkezőjét feltételezi róla. A közeg nem vállalkozásbarát.

 

Az iskolaügy és az egészségügy semmivel se lett jobb az elmúlt években. Egyre kaotikusabb körülöttünk a világ. Nincs világos koncepció, a kisember úgy érzi, minden rosszabb lett, és nem jobb. És a demokrácia lényege az, hogy mindig az emberek mondják ki a végső szót.

 

A szociális média hatására megváltozott az emberek gondolkodása. Az információt elsősorban ott keresik, ahol a legegyszerűbb. És a világ mindig fekete vagy fehér. A politikai vezetők elveszítették a karizmájukat, aminek egyik következménye, hogy sokan az extrémet keresik. Mert majd jön majd valaki, aki rendet csinál, és megoldja a kibogozhatatlan problémákat… Az emberek a messiásokat várják, ami mindig a hanyatlás előszele.

 

Ön szerint a politika irányítja a gazdasági életet, vagy a gazdasági élet irányítja a politikát?

 

A gazdasági élet működik. Függetlenül attól, hogy milyen a politika.  A gazdaság termel, adót fizet, munkahelyeket teremt. Az már kérdés, hogy a politika ezt segíti, vagy éppen korlátozza. A jelenlegi politikai elit kifulladt, nem képes arra, hogy a változások motorja legyen. Hiányzik a politikai merészség ahhoz, hogy reformot kezdjenek. Ma Szlovákiában inkább a bürokraták és a hivatalnokok irányítanak, akik bonyolult és kitekert ukázokkal bonyolítják az emberek életét.

 

Mondok egy példát. Ma mindenki tudja, hogy az iskolarendszer működésképtelen.

 

vilagi_14
Világi Oszkár. Kép: Körkép.sk (Oriskó Norbert)

 

Itt van, ugye, a legújabb PISA jelentés…

 

Túl sok a középiskola és főiskola, ezek nagy részét be kellene zárni. Túlképzés folyik olyan szakmákban, amelyekre nincs és nem is lesz kereslet. Az állami pénzeket oda kellene irányítani, ahol jó képzés folyik. A tudományos képzésnek is helye van a nap alatt — ám ez nem változtat azon, hogy az egyetemeknek jobban együtt kéne működniük az iparral.

 

Ma a világon mindenütt a nagy egyetemek segítik az ipari termelést. Az egyetemek újításokat hoznak. Ezt mindenki tudja, aki kicsit is nyitott a világ történéseire. Ám a szlovák politikai elit nem mer változtatni.  A rossz iskolarendszer a fő oka annak, hogy nincs szakképzett munkaerő. Azért nincs, mert már igazán jól képzett középiskolás és egyetemista sincs.

 

Egész Szlovákia az autóiparban hisz és bízik, ami azért is veszélyes, mert öt év múlva szerintem az autóiparban dolgozók 30-40 százalékára nem lesz szükség: annyi lesz a robot. És ez öt év múlva jócskán átrajzolja a képet. A nagy dolgok mindig akkor történnek, mikor tömegek válnak feleslegessé, s veszítik el a munkájukat.

 

Lehetséges ma még olyan karriert befutni, mit amilyen Önnek sikerült?

 

Ma is vannak sikerek, csak más fajták. Ma már persze nem mindennapos, hogy egy árva gyerek elinduljon a semmiből, és felépítsen egy nagy ügyvédi irodát. A társadalmi mobilitás lelassult. Ám ma is vannak fiatal emberek, akik céget alapítanak, és sikeressé válnak.

 

Mi kell ma a sikerhez?

 

Munka, kitartás. Szerintem minden időben voltak, és lesznek sikeres emberek. Ami nem változik soha, hogy dolgozni kell. Ma minden valamirevaló cég és vállalkozás képes embereket keres.

 

Milyennek látja ma a szlovák-magyar kapcsolatokat?

 

A gazdasági kapcsolatok jók, és a kormányok közötti kommunikáció is bizalommal teli. Ez nagyon fontos mérföldkő, mert az utóbbi 20-25 évre nem ez volt a jellemző.

 

vilagi_3
Világi Oszkár. Kép: Körkép.sk (Oriskó Norbert)

 

A felvidéki magyarság is érzékeli mindezt? A határ menti településen élők is érzik saját bőrükön ezt a pozitív kommunikációt?

 

Vannak, akik érzik, és vannak, akik nem. Van egy kormánypártunk, amelynek be kell bizonyítania, hogy mindent megtesz a déli régiók felemeléséért. Az esélyegyenlőségért. Mivel választói nagy része innét került ki, ez a kötelessége.

 

Annak idején anno politikai döntés volt, hogy nem Közép-Szlovákián keresztül építik meg az autópályát. Nem véletlenül. A fő cél az volt, hogy az északi régiók előnyhöz jussanak. Ami be is következett, hiszen ha ma valaki végigmegy az autópályán, akkor láthatja, hogy mennyi gyár és mennyi üzem van arrafelé. A sztráda mellett fekvő városok virágoznak. A déli régiók meg elszegényedtek. Aminek velejárója az asszimiláció.

 

Itt, Dél-Szlovákiában szinte alig van külföldi befektető. Nincs ipar vagy csak nagyon kevés. A kormánynak tennie kell azért, hogy a magyarlakta településeken beinduljon az élet. Ez az utolsó előtti pillanat. Ebben az országban végre ezzel is kell foglalkozni, mert súlyos problémáról van szó. Nagy ipari létesítmények, sajnos, már nem jönnek itt létre, de igenis segíteni kell az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot vagy a turizmust. Ez a legutolsó lehetőségünk, hogy gazdaságilag megkapaszkodjunk.

 

Célunk, hogy a következő generációk is itt tudjanak élni, és büszkék legyenek erre a régióra. Ez közös, történelmi felelősség. Ha nem sikerül, annak következményei lesznek. Húsz év már eltelt, itt az ideje, hogy végre elkezdjük. Ez számomra a csallóközi régió fejlesztését jelenti, a következő fázisban pedig szeretném Párkány és környéke fejlesztését elindítani. Ez az, ami mozgat.

 

A politikától függetlenül csinálom, de azt gondolom, hogy a politikának is mellé kell majd állnia, segítenie. Eddig úgy érzem, hogy a két politikai párt is támogatja, és remélem, hogy ez így is marad.

 

A választások után egy héttel a Hospodárske noviny hasábjain megjelent jegyzetében arról írt, hogy a Smer nélkül elképzelhetetlen a stabil kormányzás, és ezt a Most-Hídnak és az SaS-nek is be kellene látnia. A következő választások után is várható ilyen cikk Öntől?

 

Előbb meg kell érni azokat a választásokat.

 

Ha most lennének az előrehozott választások, mit írna ebben a cikkben?

 

Amíg ilyen ellenzék van, ugyanezt írnám. A kormányzás szerintem óriási felelősség. Ám hogy a következő választásokon mi lesz a szlovák politikai térfélen, az ma még nem látható. Szerintem erősödni fog a szélsőjobb, de biztosan lesznek pozitív változások is. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy nekünk nem lehet újra százezer szavazatot a kukába dobni. Valamilyen megoldást kell találni a pártoknak az együttműködésre.

 

vilagi_5
Világi Oszkár. Kép: Körkép.sk (Oriskó Norbert)

 

Mit szól a legutóbbi, dunaszerdahelyi magyar-magyar párbeszédhez?

 

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Végre konkrét témákról beszélnek. Mindig jó, ha megtalálják a politikai pártok azt a minimumot, ahol egyetértés van köztük. Persze, arról is kell beszélni, amiben különböznek, mert csak így adnak lehetőséget az embereknek a választásra.  Az oktatásügy nagyon fontos kérdés: igazából én is ezzel kezdtem. Fontos, hogy ki mit tesz a magyar iskolákért, és hogyan érjük el, hogy szlovákiai magyar oktatás színvonalas legyen.

 

Igazából nincs egy olyan komoly elitiskolánk, ahol a legjobb szlovákiai magyar gyerekek tanulhatnának. Sok jó középiskolánk van, ám kevés iskoláról mondhatjuk el, hogy ebben a térségben ez a legjobb iskola, ahol a legjobb tanárok a legjobb módszerekkel oktatnak, és ahonnan a legtöbb okos fiatal jön ki… Olyan fiatalok, akik nyelveket beszélnek, külföldi részképzéseken vesznek részt, és érzik a világ lüktetését. Szólva, nincs elitiskolánk. Miért nincs? Szükség lenne rá.

 

Hogy látja a magyar-magyar párbeszéd lehetséges kifutását? Mire lenne szükség ahhoz, hogy a szlovákiai magyarság politikai súlya és érdekérvényesítő képessége erősödjön?

 

Minél erősebb a parlamenti politikai képviselet, annál erősebben érvényesíthető a politikai akarat. Ez tény. Fontos, hogy elinduljon az együtt gondolkodás a két párt között. Óriási a felelősségük.

 

Beszélt is erről Bugár Bélával és Menyhárt Józseffel az utóbbi napokban, hetekben? Mikor találkoztak személyesen utoljára e témában?

 

Nem foglalkozok ezzel ilyen szinten. Nem is akarok ennek személyes motorja lenni.

 

Tudja, hányszor szerepel a neve a Gorilla-aktákban

 

Nem tudom.

 

Negyvenegyszer. Korábban azt nyilatkozta, hogy semmi köze a Gorilla aktákban leírtakhoz. Akkor mivel magyarázza, hogy a neve mégis negyvenegyszer szerepel benne?

 

Semmivel. Mi az a Gorilla-ügy? Beszélgetés három-négy ember között egy lakásban, melyet olyan valaki vett fel, aki illegálisan járt el. Nem beszélve arról, hogy egy titkosszolgálati emberről van szó, aki teljesen tudatosan illegális tevékenységet végzett. Tehát nincs kizárva, hogy ferdít és hazudik. Ebben az ügyben folyik a rendőrségi vizsgálat, tehát minden megy a maga útján.

 

Abban a lakásban soha nem voltam, a pamfletben viszont rólam beszélnek. Olyan emberek, akik életükben nem találkoztak velem, régen is és ma is mindenféle történeteket mesélnek rólam. Maga a Gorilla-sztori nagy része arról szól, hogy mit nem sikerült véghezvinni, mert én nem engedtem. Az MKP kormányban volt 8 évig. Összevetve a többi politikai párttal, amelyek tele voltak botrányokkal,  az MKP-nak egyetlenegy botránya nem volt. Pedig sokan kívánták, hogy legyen.

 

vilagi_1
Király Zsolt és Világi Oszkár. Kép: Körkép.sk (Oriskó Norbert)

 

Tehát, hogy a neve ennyiszer szerepel az aktában, azt azzal magyarázza, hogy ön fontos szereplő volt azokban az években?

 

Mindenki, aki a szlovákiai közéletben jelen van, beszél, hogy bizonyítsa a maga fontosságát, felfelé stilizálja a szerepét. Hogy ki és mit beszél, nem tudom befolyásolni.

 

Mire a legbüszkébb életében?

 

Jó családom van. Ezenkívül vannak munkatársaim, akikkel tudunk együtt cselekedni és építkezni. Annak ellenére, hogy voltak páran, akik próbáltak megállítani. Az idő mindig azoknak dolgozik, akik teremtenek. Ma már több száz embernek adok munkát a régióban, s ez nem kis dolog. Sikerült a kitűzött céljaimat megvalósítani. Azok az emberek pedig, akik negatívak vagy rosszak voltak velem szemben, mára eltűntek a süllyesztőben.

 

Vállalna még politikai szerepet, vagy ezt az időszakot már maga mögött hagyta?

 

A szövetségi parlamentben én nyújtottam be a földtörvény azon módosítását, amely lehetővé tette, hogy szlovákiai magyarok visszakaphassák a földjeiket. Így bizonyos szempontból igazságtételre került sor. Amit meg kellett tennem, azt megtettem. A politikai feladatokon már túl vagyok.

 

vilagi_16
Világi Oszkár. Kép: Körkép.sk (Oriskó Norbert)

 

Kövér László szerint az erdélyi magyarok számára a Felvidék intő jel, ahol egyszerű nemzetárulás történt. Illetve Bugár pártja, a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul. Mit gondol erről?

 

Nem kommentálom. A politikusoknak mindig van véleményük — és a választóiknak is. Nem biztos, hogy nekem bármit kommentálni kell ezzel kapcsolatban.

 

És Bugár Béla reakciója, aki szerint a házelnök a szlovákiai magyarság egészét sértette meg? Ön is így látja?

 

Ennek a két politikusnak a kommunikációjában nekem semmilyen szerepem nincs. Azt viszont fontosnak tartom, hogy azok mondjanak véleményt kisebbségi ügyekről, akik tudják, mi az a kisebbségi lét.

 

Király Zsolt

 

Képek: Oriskó Norbert

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.