Ladislav Bašternák adóügye, melybe a belügyminisztert, Robert Kaliňákot (Smer-SD) is beleszőtték, árt a kormánynak és a társadalomnak is. Az viszont kérdéses, hogy szükséges-e a minisztereknek lemondaniuk a gyanúsítgatás miatt. A Most-Híd elnöke, és a Nemzeti Tanács alelnöke, Bugár Béla úgy véli, hogy a gyanúsítgatás nem elég ahhoz, hogy valaki távozzon a posztjáról.
„Az a feladatom, hogy teljesítsem az ígéreteket”
“Az ügy biztosan árt, de kérdés, hogy ha bárhol felmerül valamilyen ügy, mondjuk Lucia Žitňanská minisztériumában, akkor rögtön távozik-e a posztjából? Csupán a gyanú miatt nem szükséges, hogy valaki távozzon. Mi történik akkor, ha Kaliňák esetében is csupán arról van szó, hogy le szeretnék mondatni?
mondta a TASR-nek adott interjúban Bugár, majd hozzátette, hogy az ő feladata nem az, hogy régi ügyekkel foglalkozzon.
“Hanem az, hogy teljesítsem a kormány programnyilatkozatát. Ezért léptünk be a kormányba. Én politikus vagyok, akinek az a feladata, hogy teljesítse azokat az ígéreteket, amelyeket a polgároknak tett. Emellett a feladatom közé tartozik elérni azt is, hogy az emberek nagyobb bizalommal legyenek az igazságszolgáltatás és rendőrség iránt. Ezt csináljuk. Amennyiben felmerül valami a kormányzásunk alatt, keményen be fogunk avatkozni”
mondja Bugár.

A politikusok közti torzsalkodás árt a társadalomnak
Bugár szerint Bašternák “valóban nagy problémát” jelent. Viszont az ellenzékkel ellentétben a Most-Híd képviselői – Bugár szerint – nem nyomozók, nem ügyészek, és nem is bírók egy személyben.
“Velük (ellenzékkel) ellentétben mi azt igyekszünk elérni, hogy a polgárok ne tudják azt mondani, hogy a rendőrség minden ügyet elsimít”
egészíti ki a mondandóját Bugár.
Bugár Béla egyetért azzal, hogy a politikusok veszekedései és a különféle ügyek ártanak a társadalomnak, és segítenek az extrémisták felkapaszkodásának.
“Amennyiben a SaS képviselője, Baránik azt fogja hangoztatni, hogy a kormánykoalíciónak köze van a Tiszta Napban megerőszakolt lányhoz, akkor, már bocsássanak meg, de milyen egy beteg elméjűről beszélünk? Ha ilyen módon fogjuk informálni a polgárainkat, akkor a polgáraink mást sem fognak látni, csupán a torzsalkodást, és minden a korrupció körül fog forogni. Így, nyilvánvaló, hogy nem fognak hinni nekünk. Mindezek után elég lesz, ha valaki egy egyszerű megoldással jön, mondjuk azzal, hogy mindenkit bezárunk”
tette hozzá.
Forrás: teraz.sk/Körkép.sk
Nyitókép: DenníkN
Megosztás:
Címkék: Bašternák-ügy Bugár Béla Főoldal gyanusítgatás ígéretek teljesítése korrupció Robert Kaliňák táradalom torzsalkodás
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.