Öt évvel ezelőtt az RTVS igazgatói posztjáért folytatott versenyben nagy fölénnyel győzött Václav Mika. Ellenfele alig két szavazatot kapott. A júniusi választáson azonban ez megváltozhat – írja a Sme.sk a közmédia feletti ellenőrzésért folytatott küzdelemről szóló cikkében.

 

Mika politikai körökben megkopott népszerűsége miatt a képviselők ma már a TASR (Szlovák Távirati Iroda) igazgatói székében ülő Rezníket preferálnák.

 

„Rezník korábban a közrádió igazgatója volt, van tapasztalata. De nyílt pályázat lesz, majd ott elválik.”

 

Nyilatkozta Anton Hrnko (SNS) az RTVS esetleges vezetőcseréje kapcsán.

 hirdetes_810x300  

 

A közmédia jelenlegi vezetője, Václav Mika, forrás: aktualne.sk

 

A közmédia jelenlegi igazgatója ellen Robert Fico (Smer-SD) kormányfő és Andrej Danko (SNS) házelnök is szót emelt. Utóbbi az „igényesebb” és nemzetibb műsorokat hiányolja az RTVS műsorában, de kifogásolják a logóban szereplő kettőspontot is.

 

Rezníkkel az SNS is megérti magát

 

A Transparency International tavaly arra hívta fel a figyelmet, hogy a márciusi választásokat megelőző kampányidőszak során a TASR hírfolyamában kiemelkedő és az átlagosnál jóval nagyobb teret kapott az akkor még parlamenten kívüli SNS. Ez arra utal, hogy akár lehet is valamilyen kötődés Danko és Rezník között, ami megmagyarázná az SNS elnökének többször irracionális kirohanásait az RTVS jelenlegi vezetése ellen.

 

A közmédia ugyanis jóval kisebb teret adott a szlovák nemzetieknek a kampány során. Az RTVS a kulturális minisztérium alá tartozik. Marek Maďarič miniszter és Andrej Danko kardcsörtéje az üzembentartási díjak emelése kapcsán az első repedés volt a kormánykoalíció látszólagos egységén.

 

Az üzembentartási díjak emeléséről szóló javaslat Maďarič tollából származott, és kiállt mellette Mika is. A javaslat végül Danko és az SNS hangos tiltakozásán bukott el, az SNS pedig mélyebb finanszírozási átalakítást tűzött ki célul.

 

Andrej Danko mindenképpen változást akar, forrás: sme.sk

 

A Smerben sem akarják Mikát

 

Bár Mika a smeres kulturális miniszter embere, Robert Fico kormányfő-pártelnököt ez nem nagyon hatja meg. Nemrég például a Sobotné Dialógy című műsor vezetője, Braňo Dobšinský verte ki nála a biztosítékot, mert túlságosan sokat kérdezett a külügyminisztérium Evka-botrányáról. A kormányfő elutasította a válaszadást és azt mondta a műsorvezetőnek, hogy „nem vagyunk egy súlycsoportban”.

 

Bár a felmérések szerint a nézők viszonylag kiegyensúlyozottnak ítélik meg az RTVS műsorait, a Smer részrehajlással vádolja a közmédia vezetését.

 

„Mika nem kapná meg a támogatásomat, mert a hírközlés és a publicisztika a [a közmédiánál] messze van a kiegyensúlyozott hírközléstől”

 

állítja Miroslav Číž smeres parlamenti képviselő.

 

A Most-Híd a közmédia vezetését illetően egyelőre nem foglal állást

 

„Tárgyalni fogunk erről a koalícióban, hogy széleskörű megoldás születhessen”

 

Nyilatkozta ezzel kapcsolatban Gál Gábor (Most-Híd) képviselő.

 

Zuzana Ťapákovávalm a Markíza korábbi igazgatónőjével az Evka-ügy miatt már nem számolnak, forrás: sme.sk

 

Betett az Evka-ügy

 

A múlt nyáron még Zuzana Ťapáková, a Markíza korábbi igazgatónője volt a legesélyesebb jelentkező Mika székére, de az Evka-ügy miatt már nem számolnak vele. Tavaly év végén került ugyanis nyilvánosságra, hogy Ťapáková közreműködésével felesleges és túlárazott projekteket valósított meg a külügyminisztérium az uniós soros elnökségre hivatkozva. Ťapáková ráadásul állítólag Robert Fico kérésére került a minisztériumhoz.

 

A harmadik jelölt

 

Lehetséges harmadik jelöltként említik Lukáš Machalát, aki jelenleg az SNS belpolitikai tanácsadója. Édesapja, Drahoslav Machala Vladimír Mečiar és Robert Fico tanácsadója is volt.

 

Körkép.sk, Sme.sk

Nyitókép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!