Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos szerint nem igaz, hogy az elmúlt húsz évben nem történt előrelépés a romákkal kapcsolatos programok terén

 

A roma közösségek felzárkóztatására újabbnál újabb stratégiákat fogadnak el. Ha mindehhez hozzávesszük a kormányprogramban szereplő javaslatokat, több tonna papír teleírásáról beszélhetünk, de a roma telepeken semmilyen érdemi előrelépés nem történt. A közmédia vasárnapi 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorában mindezt a parlament alelnöke, Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) mondta, reagálva a kormány által a napokban elfogadott új, a romák felzárkóztatását célzó dokumentumra.

 

„Ha azt hallom, hogy stratégia, koncepció, ütemterv, már rosszul vagyok. Mindezek csak az asztalfiókban landolnak, miközben rengeteg időt és energiát vesznek el az állami hivatalnokoktól,” állítja Lucia Ďuriš Nicholsonová. A valós megoldások szerinte a konkrét jogszabály-módosításokban vannak, amelyekkel a politikusoknak elő kellene rukkolniuk. Elmondása szerint az SaS már 2010 óta rendelkezik ilyen megoldásokkal, mint például a szociálisan hátrányos csoportokról szóló törvénytervezet, melyet pártja kidolgozott.

 

 hirdetes_810x300  

 

Nicholsonová állítja, az állam képes arra, hogy rendezze az illegális roma telepek kérdését, mégpedig a Szlovák Földalapon keresztül.

 

„Ezeknek az embereknek meg kell tanulniuk gazdálkodniuk, ami egyedül az E-pay kártyákkal lehetséges. Az államtól nem készpénzt kapnának, hanem kártyát, mellyel készpénz nélkül fizethetnének mindazért, amire havi szinten a háztartásukban szükségük van. Havonta csak a szociális juttatások csak egy részét költhetnék el azért, hogy gyerekeik a hónap végén ne éhezzenek,”

 

magyarázta.

 

Ravasz Ábel (Most-Híd) romaügyi kormánymegbízott nem ért egyet azzal, hogy az elmúlt húsz évben nem történt előrelépés a romák felzárkóztatása terén. Az ilyen állítások szerinte lebecsülik azok munkáját, akik a romákkal dolgoznak. Elismeri ugyanakkor azt, hogy e téren többre is van lehetőség.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

 

Képek reprofoto, rtvs

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!