„Bevallom, nem szoktam hozzá az ilyen kommunikációhoz, de nem is akarok. (…) Más környezetből érkeztem, tanulok belőle” – mondta az Általános Egészségbiztosító (VšZP) igazgatója, Miroslav Kočan azzal kapcsolatban, hogy Robert Fico miniszterelnök feltöltötte a facebookra a kettejük telefonos beszélgetéséről szóló videót. Kočan állítja, nem tudott arról, hogy a felvételt nyilvánosságra hozzák.

 

A kormányfő  2017-től kemény kampányba kezdett, hogy megakadályozza a Smer és saját népszerűségének további zuhanását. A közösségi hálóra feltöltött videókon munkamegbeszéléseket imitál, kutyát sétáltat, megmossa az arcát a Duna vizében. Legutóbb pedig a kemény, mindent kézben tartó kormányfő szerepét játszva Robert Fico telefonon teremtette le a VšZP igazgatóját, mert olyan hírek keltek szárnyra az elmúlt héten, hogy az állami biztosító a betegeken spórolva dolgozná le a tavaly felhalmozott 200 millió eurós veszteséget.

 

A kormányt elég kellemetlenül érintő híreket – az energiabotrány még le sem zárult – Kočan azzal magyarázta Tomáš Drucker egészségügyi miniszterrel közösen tartott tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy

 

 hirdetes_810x300  

„Nem tudtuk megfelelően elmagyarázni a lépéseket, amelyeket terveztünk. (…) Két hete nem tudjuk ezt a témát megfelelően tálalni”

 

Pillanatkép az ominózus beszélgetésből. Mintha mégis előrehozott választásokra készülnének…. Forrás: Aktualne.sk

 

Sajtóértesülések szerint a VšZP bizonyos alap egészségügyi cikkek átfizetését szüntetné meg (pl. felnőtt pelenkák), egyes gyógyszerek árához kisebb mértékben járulna hozzá, illetve szigorodnának az ellátás feltételei azoknál a hepatitiszes betegeknél, akik piercinget viselnek. Ezekkel a megszorító intézkedésekkel kerülnék el a biztosító további eladósodását.

 

„Az Általános Egészségbiztosítónak sosem állt érdekében a betegeken spórolni”

 

mentegetőzött Drucker miniszter a sajtótájékoztatón. Kočan szintén tagadta, hogy a betegeken hajtanák be a hiányt. Drucker szerint valaki politikai tőkét akar kovácsolni a biztosító helyzetéből.

 

„Az emberek ijesztgetése, miszerint korlátozva lesz az egészségügyi ellátás, lehet, hogy jó dolog azoknak, akik pontokat akarnak gyűjteni, de az Általános Egészségbiztosítónak nem”

 

A miniszter ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a kormányfő „politikailag reagált”.

 

„Az idegesség teljesen természetes dolog, a kormányfő politikailag reagált a dologra. Nekünk nem kell, hogy tetsszen a formája…”

 

Mondta Drucker a videóra utalva, majd hozzátette:

 

„A kormányfő úgy döntött, hogy politikai szinten avatkozik be, felhívott engem és azt mondta, hogy neki ezzel (az intézkedéssel) politikai gondja van. Én biztosítottam őt arról, hogy ezek az intézkedések nem a betegek ellen irányulnak majd. Kellemetlen számomra ez a helyzet, és azt hiszem, a biztosító igazgatója számára is.”

 

Dobja ki azt a sok marhaságot

 

Robert Fico március 7-én kedden hívta fel a gyanútlan VšZP-igazgatót, és fejére olvasta a biztosító „lehetetlen” konszolidációs tervét. A kormányfő a telefonbeszélgetés elején figyelmeztette Kočant, hogy a beszélgetés rögzítésre kerül.

 

Az Általános Egészségbiztosító veszteségének rendezésére kidolgozott tervről Fico a telefonban azt mondta Kočannak,

 

„Nem tudom, honnan veszi ezeket a marhaságokat. (…). Dobja ki ezt az egész konszolidációs tervet”

 

A kormányfő még dobott rá egy lapáttal, és kijelentette, hogy ha a VšZP spórolni akar, akkor azt tegye a saját emberein, épületein és autóin.

 

„Nem spórolhat az idős embereken (…). Ez egy olyan dolog, amit sosem engedhetek meg.

 

Kočan a felvételen azt válaszolja, hogy sajnálja a kialakult helyzetet, a javaslatokat visszavonja, és hogy nem gondolta, hogy ekkora sajtóhír lesz a dologból.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!