Kritikus a helyzete a szlovák Délen élő szlovákoknak, állítja a Matica slovenská memoranduma.

 

Kritikus a helyzete a szlovák Délen élő szlovákoknak, állítja a Matica slovenská abban a memorandumban, amelyet a szlovák Dél nemzeti és kulturális fejlesztésének szükségességéről fogadtak el a Matica slovenská nyitrai székházában május 24-én megtartott konferencia résztvevői.

 

Követeléseiket egyenesen a szlovák kormánynak címezték, de azon belül is elsősorban a szlovák nemzeti párti Peter Plavčan vezette oktatási minisztériumnak. Érdemes lesz odafigyelni arra, hogy ezekből a követelésekből mit próbál majd leplezetlenül, vagy burkoltan megvalósítani a hárompárti kormánykoalíció.

 

 hirdetes_810x300  
Kép: A nyitrai Matica slovenská ház fb-oldala

 

A memorandum bevezetőjében leszögezi, hogy a helyzet kritikus voltát állapították meg a Matica eddigi konferenciái, amelyek a déli országrészben élő szlovákok témájával foglalkoztak. [stw]

 

 

Erről tanúskodnak az állami szervek nevelésről, oktatásról, valamint az államnyelv és a szlovák anyanyelv használatáról szóló jelentései is.  A memorandum szerint ugyanezt erősítik meg az ott élő szlovákok tapasztalatai és panaszai is.

 

Intézkedéscsomagot követelnek, amely meg nem nevezett elemzéseken alapul

 

A továbbiakban közelebbről meg nem nevezett elemezésekre hivatkozik a dokumentum és intézkedéscsomagot javasol, amelyet egyúttal követeléseknek is nevez.

 

Kép: A nyitrai Matica slovenská ház fb-oldala

 

Pontokban foglalva a memorandum az alábbiakat követeli:

 

  • a Szlovák Köztársaság kormánya foglalkozzon a szlovák Délen élő szlovákok helyzetével és készíttessen egy összefoglaló jelentést az ott élő szlovákok helyzetéről és jogaikról,

 

  • a Szlovák Köztársaság kormánya hozzon létre egy állami intézményt a szlovák-magyar viszony kutatására,

 

  • a szlovák kormány a közlekedési hálózat fejlesztésén túlmenően támogassa a kis- és közepes vállalkozókat is, de leginkább alapítson állami cégeket, kérik továbbá a Szlovák Köztársaság miniszterelnökét, a kulturális és az oktatásügyi minisztert, hogy személyesen találkozzanak a szlovák Dél képviselővel,

 

  • a Szlovák Köztársaság kulturális minisztériumát, hogy erélyesen követelje meg az államnyelvtörvény betartását és egyúttal indítványozza az államnyelvről szóló törvény módosítását, rögzítve a szlovák nyelv kizárólagos szerepét a déli országrészben,

 

  • az illetékes állami szerveket, hogy ügyeljenek fel a szlovákok emberi jogainak a tiszteletben tartására,

 

  • az oktatási minisztériumot és az Állami Pedagógiai Intézetet, hogy készítsenek egy programot a folyamatosan megvalósítandó intenzív felvilágosítás érdekében, amely az államnyelven való művelődés szükségességét hangsúlyozná,

 

  • az oktatási minisztériumot, hogy teremtse meg az egyéni és sajátos feltételeket szlovák tanítási nyelvű alapiskolák létrehozására főleg azokban a városokban és falvakban, ahol a szlovákok kisebbségben vannak,

 

  • a közszolgálati médiákat, hogy adjanak teret a szlovákok nemzeti és kulturális identitása kibontakoztatásának,

 

  • megerősíteni azon intézmények támogatását, amelyek a Szlovákia déli járásaiban élő szlovákokat hivatottak felkarolni.

 

Kép: A nyitrai Matica slovenská ház fb-oldala

 

A konferenciáról beszámoló nyitrai regionális újság tudósításából kiderült az is, hogy a tanácskozás fővédnöke a Szlovák Nemzeti Párt parlamenti képviselője, Eva Smolíková volt, jelen voltak és fel is szólaltak továbbá a Matica prominensei is, köztük Marián Tkáč, a Matica slovenská elnöke, első helyettese Viliam Oberhauser, aki a konferenciát vezette.

 

Az elnök beszédében elhangzott: a problémák annak ellenére újra felmerülnek, hogy igyekeznek ezeket orvosolni. A tanácskozás végén elhangzott, hogy ősszel újabb hasonló fórumot tartanak, de hangsúlyozták azt is, hogy a meglévő problémák pontos és névre szóló, konkrét megoldásokat tesznek szükségessé.

 

Körkép.sk/PVE

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!