Interjú

Kövér László a Körképnek: Egymást támogatva a szlovákokkal maradhatunk fenn nemzeti létünkben

A magyar Országgyűlés elnöke 40 perces exkluzív interjút adott a Körkép.sk felvidéki magyar hírportálnak.

 

Nagyinterjúnk második részében Szlovákia V4-eken belüli külön utas politikájáról, a Robert Ficoval szembeni magyar bizalomról, a szlovák házelnök, Andrej Danko megítéléséről, a mosolydiplomácia felvidéki magyarokra mért hatásáról kérdeztük Kövér Lászlót. De szóba került a novemberi megyei választások fontossága, az erdélyi és a felvidéki magyar politizálás közti különbség, a nemzetárulás és Bugár Béla lelkiismerete is.

 

A migránshelyzet közelebb hozta egymáshoz a visegrádi négyeket, az utóbbi időben azonban mintha némi törés lenne tapasztalható, Szlovákia ugyanis sokak szerint kettős játékot játszik. Robert Fico nyilatkozata, miszerint az ország elemi érdeke, hogy Európa magjához tartozzon, mennyire egyezik Magyarország érdekeivel?

 

Én önmagában semmi kivetnivalót nem látok Fico miniszterelnök úr nyilatkozatában. Minden országnak (Csehország, Lengyelország, Magyarország) az az érdeke, hogy a magerurópához tartozzon, és ha mindenki hozzá tartozik, megvalósul az, amiért az Európai Unió tulajdonképpen létrejött. Ez egy természetes törekvés, amelynek célja nem más, mint az adott országok történelmi lemaradottságának megszüntetése.

 

Az a kérdés, hogy ki mit gondol ennek az elérhetőségéről. Ezt úgy tudja elérni egy tagállam, hogy alárendeli egyéb nemzeti érdekeit – például annak meghatározására való jogát, hogy kiket enged be saját területére, kikkel él együtt, fönn akarja-e tartani a saját keresztény gyökerű kultúráját, vagy pedig a nyugat-európai minta szerint egyfajta „multikulti” kísérletbe bocsátkozik, aminek aztán persze élhetetlen párhuzamos társadalmak lesznek a következményei –, vagy pedig ehelyett megpróbál szövetségeseket találni.

 

Természetesen, mi a nagyobb tagállamokkal, Németországgal és Franciaországgal is jó politikai kapcsolatokra törekszünk, nem mi kötöttünk bele Macron úrba, hanem Macron úr kötött belénk, a visegrádi négyekbe. Mindazonáltal nem látom ezt egyelőre komoly problémának, azt látom, hogy a másik oldalon szinte gyermeteg módon próbálnak viszályt kelteni – lásd a kvóták végre nem hajtása miatt elindított kötelezettségszegési eljárást, amiből Szlovákiát kihagyták.

 

 Szlovákia Magyarországgal együtt küzd a kvóták megszüntetése okából

 

Annyira kevésre becsülnek bennünket – cseheket, lengyeleket, magyarokat –, hogy azt gondolták, hogy mi azt gondoljuk, hogy ha Szlovákia kimaradt, akkor biztos van valamilyen hátsó paktum Brüsszel és Szlovákia között. Miközben Szlovákia Magyarországgal együtt küzd egy másik jogi eljárásban az Európai Unió Bírósága előtt ugyanezen okból, a kvóták megszüntetése okából.

 

A szlovák ellenzék szerint a Szlovákiával szembeni kötelezettségszegési eljárás elmaradásának magyarázata, hogy Robert Fico szép csendben rábólintott a kvótákra. Ezt egyelőre 16 migráns átvétele is bizonyítja, akik itt vannak az országban, hiszen a magorszákokhoz való tartozás ára a migránsok befogadása. Ön szerint miért maradt ki Szlovákia ebből a kötelezettségszegési eljárásból?

 

Én szeretem a vízilabdát, de a szépségének is vannak ellentmondó részei, például, hogy mi zajlik a víz alatt, milyen rugdalódás, sportszerűtlenség, amit ugye a felszínt látó TV néző nem képes nyomon követni – na, most az európai politika nagyjából ugyanígy néz ki. Nem szabad lebecsülni azt az eszköztárat, meg azt a gátlástalan nyomásgyakorlást, melyet ezekkel az államokkal szemben alkalmaznak az EU brüsszeli központja és a nagyobb tagállamok részéről.

 

 

Nagyon észnél kell lennünk, és itt visszautalnék még egyszer a bizalom kérdésére: meg kell tudnunk bízni egymásban, mert csak így tudunk egymásnak védelmet nyújtani azzal szemben, hogy ne lehessen egy országot a zárt ajtók mögött szépen, csöndben valamilyen gazdasági retorzióval vagy bármilyen más egyéb kellemetlenséggel megzsarolni.

 

És megvan ez a bizalom?

 

Bizalom akkor lesz, ha nem lesz kérdés, hogy megoszthatók vagyunk-e vagy sem

 

Ez a bizalom épülőben van. A bizalom akkor lesz majd meg, ha nem lesz kérdés, hogy megoszthatók vagyunk-e vagy sem. Egyelőre ezt még nem tartom egy lezárt ügynek, csak azt mondom, hogy a helyzet sokkal jobb, mint egy évvel, öt évvel ezelőtt, és remélem, hogy a magyar elnökség lezárultával jobb lesz, mint akkor, amikor átvettük.

 

Maradjunk Szlovákiánál, ezen belül is a két ország közti kapcsolatoknál. Ön 2010 óta az Országgyűlés elnöke. Szlovák partnerei közül ezalatt többen lecserélődtek. Richard Sulík, Pavol Hrušovský, Pavol Paška, Peter Pellegrini, Andrej Danko. Kivel tudta magát a legjobban megértetni?

 

Ezek közül eggyel találkoztam, Danko elnök úrral, vele viszont már többször is. Egyelőre még nem hivatalos kétoldalú látogatások formájában V4-es vagy egyéb nemzetközi események kapcsán, de informális találkozásra is volt példa, Esztergomban, amit szintén a bizalomerősítő lépések közé sorolok.

 

Danko úr egy szlovák hazafi, akinek nyilvánvalóan Szlovákia nemzeti érdekei és a szlovák nép – az ő értelmezésében vett – érdekeinek föltétlen képviselete a dolga. Nekem meg a magyar nemzet érdekeinek képviselete és védelme – ahogyan ezt én értelmezem. A kettő nem zárja ki egymást. Az én határozott és szenvedélyes meggyőződésem, hogy itt Közép-Európában a bizalom kiépítésének a legfontosabb akadálya az, hogy a történelem egyfelől etnikai értelemben nemcsak egymás mellé rendelt bennünket, hanem össze is kevert.

 

Fogadjuk el az adott állam területén élő, nem a többséghez tartozó nemzeti közösségnek az önazonosság megőrzésére irányuló törekvéseit

 

Másfelől a mindenkori politikai fejlemények olyan megosztottságokat eredményeztek, amely történelmi hagyatékot valamilyen szinten magunk mögött kellene hagyni. Ezt pedig egyetlen módon lehet megtenni: nem a nemzeti önazonosság föláldozásával, amit tőlünk nyugatabbra szeretnének elvárni, hanem a nemzeti kizárólagosságra törekvés feladásával. Bibó István, jelentős magyar gondolkodó még demokratikus nacionalizmusokról beszélt, arról, hogy a demokrácia és a nemzeti öntudatra ébredés kéz a kézben járt egymással.

 

 

A 21. században – azt gondolom – a demokráciának a nemzeti gondolattal úgy kell kéz a kézben járnia, hogy a legtermészetesebb módon fogadjuk el az adott állam területén élő, nem a többséghez tartozó nemzeti közösségnek az önazonosság megőrzésére irányuló törekvéseit. Sőt, nemcsak tűrnünk kell, taktikai megfontolásokból néha úgy téve, mintha ténylegesen támogatnánk ezeket, valójában pedig meg-megújuló erőfeszítéseket teszünk arra, hogy elérjük azon területünk etnikai homogenizálását, amelyet a történelem kegyéből kifolyólag éppen magunkénak mondhatunk, hanem ki kell tudnunk alakítani a mindennapi gazdasági és politikai együttműködés alapjain a szolidaritás valódi érzését.

 

Először a politikai elitben, mert szerintem a „vezetetteknek“ sokkal könnyebben fog ez menni abban a pillanatban, mihelyst a saját vezetőik nem próbálják meg egymással szembeugrasztani ezeket a közösségeket.

 

A két ország közti kapcsolatok deklaráltan jók. Összefogás mutatkozik egy magasabb cél érdekében – közös, V4 fellépés a migránstémában – Brüsszel ellensúlyozására. Ennek ára ugyanakkor, hogy a problémás kérdések jegelve vannak (mint pl. a kettős állampolgárság kérdése, a Malina Hedvig ügy, a Beneš-dekrétumok, Dél-Szlovákia gazdasági és infrastrukturális alulfejlesztése, dunaszerdahelyi szurkolóverés, stb.) Milyen gyakorlati előnyei vannak a mosolydiplomáciának az itteni magyarok számára?

 

Folytatás kattintás után…

[stw]

 

(Hallgat.) Ha azt mondanám, hogy rosszabb is lehetne, akkor nyilván cinikusnak tartanának, és nem is nagyon tudnék védekezni. De ha az elmúlt 27 évet vesszük alapul, akkor talán mégsem tűnik annyira cinikusnak ez a kijelentés, mert volt ennél rosszabb is az utódállamokban, a szomszédos országokban élő magyar közösségeknek a helyzete.

 

Vegyük Szerbiát, ahol a legnagyobb a változás mértéke és minősége. Azért Szerbiában mégiscsak olyan polgárháborúk dúltak, amelyeknek az eredményeképpen magyarok tízezreinek, különösen a fiataloknak nemcsak azért kellett elmenekülni, mert nem szerettek volna ágyútöltelék lenni mások háborújában – lásd most ugyanezt Ukrajnában –, hanem azért, mert olyan mértékben lazult fel a rend, bizonytalanodtak el a mindennapok, a lét- és közbiztonság, hogy az ottani magyar közösség tagjai fenyegetve érezték magukat, pusztán magyarságuk miatt.

 

Szerbiában, a Délvidéken a magyar közösségnek olyan kulturális autonómiája és olyan respektje van, amit valószínűleg az összes szomszédos államban élő magyar közösség irigykedve néz

 

Ebben nem mindig volt az adott szerb kormány vétlen, hogy finoman fogalmazzak, miközben olyan történelmi sérelmeket tabusítottak, mint a második világháború utáni vérengzések. Mégis, elindult egy ponton a két köztársasági elnök kezdeményezése révén egy megbékélési folyamat. A két tudományos akadémia munkacsoportja elindított egy történelmi tényfeltáró munkát.

 

 

Szó sincs arról, hogy befejezettnek tekintenénk ezt a folyamatot, de mégis, Szerbiában, a Délvidéken a magyar közösségnek olyan kulturális autonómiája és olyan respektje van a belgrádi kormány részéről, amit valószínűleg az összes szomszédos államban élő magyar közösség irigykedve néz, és egyelőre csak célként tudja kitűzni a maga programjában. Ez egy pragmatikus hozzáállásból indult ki, és jutott el idáig. Persze Szerbia helyzete, Jugoszlávia szétesésétől fogva társadalomlélektani okokból teljesen más…

 

Az EU-s várólista eleve bizonyos engedményekre kényszerít…

 

…így van, még csak szeretne az Unió része lenni, még nincsen benn. Én tisztában vagyok ezekkel a különbségekkel, de őszintének tekintem a szerb politikai elit igyekezetét, és talán sikerül meggyőzni Belgrádot, hogy ez nem egy egyoldalú áldozat a részéről, hanem egy olyan közreműködés, egy olyan hozzájárulás egy kooperatív kétoldalú viszonyhoz, amelyben Szerbia nagyon sokat nyerhet.

 

Működhet ez a recept Szlovákia esetében is?

 

a megoldhatatlannak tűnő nemzeti ügyek, amelyek egymástól elválasztanak bennünket, azok történelmi léptékkel nézve tulajdonképpen bagatell kérdések.

 

Nincsen más út. Szlovákia helyzete teljesen más, de ettől még a dolgok logikája ugyanez. El kell tudnunk érni azt a bizalmi szintet a pragmatikus kérdésekben való együttműködés révén, amely magával hozza azt a felismerést is, hogy azok a megoldhatatlannak tűnő nemzeti ügyek, amelyek egymástól elválasztanak bennünket, azok történelmi léptékkel nézve tulajdonképpen bagatell kérdések.  Különösen így néz ez ki azon globális kihívások felől nézve, amelyek itt dörömbölnek a kapunkon.

 

Ha nem vesszük észre, hogy csak egymást támogatva tudunk nemzeti és nemzetállami létünkben fennmaradni, akkor mindannyian el fogunk tűnni a térképről. Ez ma már nem egy elvont fenyegetés csupán.

 

A választások előtt ön komoly szerepet vállal a határon túli nemzetrészek tekintetében. Erdélyben a legutóbbi parlamenti választások előtt politikai összefogást sürgetett, mert mint fogalmazott, a széthúzás olyan fényűzés, mely megengedhetetlen, ezért fel kell rázni mindenkit. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy az erdélyi magyarok számára a Felvidék intő jel, mert itt nemzetárulás történt. Hozzátette, hogy a Most-Híd nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul. Miben más az erdélyi és a felvidéki helyzet?

 

A Most-Híd nem magyar párt, a Most-Híd egy olyan szlovák párt, amelyik mutat bizonyos érdeklődést a magyar közösség ügyei iránt.

 

Erdélyben eddig még nem történt sikeres törekvés arra, hogy a magyarságot úgy osszák meg, hogy egyáltalán azt is kétségbe vonják, hogy szükség van-e etnikai alapú politikai képviseletre. Itt Felvidéken, Szlovákiában nemcsak hogy megtörtént, hanem azzal a tragikus következménnyel járt, hogy a – szerintem helyesen – etnikai alapú nemzeti érdekérvényesítésre szerződött Magyar Közösség Pártja kibukott a pozsonyi parlamentből, amivel jelentősen romlott a magyar közösség politikai érdekérvényesítő képessége. A Most-Híd nem magyar párt, a Most-Híd egy olyan szlovák párt, amelyik mutat bizonyos érdeklődést a magyar közösség ügyei iránt. Ez a leglényegesebb különbség.

 

Bugár Béla erre a nyilatkozatára Önnek úgy reagált, hogy ilyen kijelentésekkel nem őt sértegeti, hanem az összes szlovákiai magyart.

 

Ez Bugár Béla véleménye. Én nem érzékelem azt, hogy bármelyik szlovákiai magyar ember sértve érezte volna magát az én nyilatkozatomért. De ez az ő lelkiismereti problémája. Én nyugodtan alszom Bugár Béla nyilatkozata után is.

 

 

Idén november 4-én megyei választásokat tartanak Szlovákiában. Mi a tétje a felvidéki magyarság szempontjából?

 

a Magyar Közösség Pártja megpróbálja összeszedni, mozgósítani az energiáit és természetesen a szavazóit.

 

A legutóbbi tisztújítással elindult egy folyamat: a Magyar Közösség Pártja megpróbálja összeszedni, mozgósítani az energiáit és természetesen a szavazóit. Talán most, a különböző felmérések alapján mondhatjuk, hogy a kezdetet biztató, remélhetőleg visszaáll a normális helyzet, azaz a magyar közösségnek ismét lesz parlamenti pártja.

 

Bár nem minden a politikai érdekképviselet, nem minden a parlamenti részvétel, hiszen – lásd az MKP vagy Erdélyben az RMDSZ korábbi koalíciós szerepvállalását – még a kormányzati részhatalom sem jelent elegendő garanciát arra, hogy olyan mértékben sikerül javítani az adott közösség helyzetén, amilyen mértékben az elvárná. De ha ez sincsen meg, akkor reálisan nem várhatjuk azt, hogy komoly változások állnak be.

 

 

Interjúnk első része itt olvasható.

 

Körkép.sk/Király Zsolt

 Nyitókép: Pócsa Hajni (Martfeszt)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Király Zsolt

Király Zsolt, 42 éves közgazdász, a Körkép.sk alapító főszerkesztője. A 2015-ös Újságírói Díj nyertese oknyomozó kategóriában. Korábban a .týždeň-ben és a Heti Válaszban is publikált.

Hirdetés (X)

Kövessen minket