A Sieť csúfosan leszereplő egykori elnöke, Radoslav Procházka már nem akar európai bíró lenni. Megkérte a kormányt, hogy vonja vissza jelölését az Európai Általános Bíróság testületébe.

 

Pedig nem kis összegtől esett volna el. A testület póttagjaként is évi 310 ezer eurós fizetést kapott volna. Ehelyett Procházka most a saját praxisát viszi bővíti alkotmányjogi ismereteit és zongorázni tanul.

 

Procházka saját indoklása azért lép vissza a jelöléstől, hogy lehetőséget adjon a nemrég új elnököt választó Bírói Tanácsnak, hogy a kérdéses posztra már egy másik jelöltet állítson.

 

 hirdetes_810x300  

A Sieť egykori vezérének jelölését sokan eleve kritizálták, mert nem tartották erkölcsileg kellően fedhetetlennek ahhoz, hogy az Európai Bíróságba beválasszák. Végül a kritikusoknak lett igaza, Procházkánt nem is választották be.

 

A szakmánál is nagyobb bírálatot fogalmazott meg az ellenzék, azon belül is leginkább Richard Sulík (SaS), aki Procházka jelölésének másnapján sajtótájékoztatón jelentette be, hogy levelet ír Strasbourgba, amelyben megírja, hogy bár Procházka szakmai és nyelvi ismeretei helyén vannak, diszkvalifikálják őt azok a tények, miszerint morális krédója megkérdőjelezhető, korábban nem bíróként tevékenykedett, és nem biztosíthatja a függetlenséget, mivel régebben a Pentának dolgozott.

 

Hnonline.sk

Nyitókép: Hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!