Valér
  • HUF: 329.67
  • USD: 1.11
  • 3 °C
  • 12 °C
politika

Kalita Gábor: Jó ma volt kommunistának és besúgónak lenni

Szivar a száj sarkában, avagy gumibugyi a világ?

 

Manapság sokat töprengek azon, hogy közel három évtizede működő „hatalmas,“ nagy „demokrációnkban“ miként is, milyen kritériumok alapján vettek fel, vesznek fel új tagokat egy pártba, vagy mondjuk nemzetiségi pártba.

 

Az átkos egyetlen vörös pártjába  való felvétel közismert, akinek káder volt a papája, vagy mamája, nemcsak a pártba kapott „beutalót“, a moszkvai vagy leningrádi, esetleg magyarországi főiskolán is folytathatta eget verő, a Sorbonne-t is túlszárnyaló tanulmányait. Majd később ifi kommunistaként lépkedhetett felfelé a karrier  csillagokig – pontosítva a vörös csillagig – vezető útján.

 

S mondjuk – példaként említve –  annak az apának a gyermekét, akinek a családjával együtt templomba járó édesapja a hatvanas években társadalmi aktivistaként, szülői munkaközösség elnökeként harcolt a nemzetiségi magyar iskolák megmaradásáért, azt finoman kifejezve indexre tették, vagyis – a családjának, s neki – az átkosban, persze időt, pozíciókat vesztve, de utána is –  annyi volt.

 

Hány és hány magyar, s nemzetiségi magyar társunk őrzi szíve mélyén ezeket a sötét színű történéseket, melyeket a köpönyegforgatók, egyes közszereplők, a ma is regnáló, volt kommunista politikai kalandorok – nem szívesen hallanak meg.

 

Közismert dolgok ezek, s már általában nem is mesélünk igen ilyesmit akár a  harminc-, negyvenéves fiataloknak sem, hiszen rég volt, sokan közülük ennek lényegét fel sem képesek fogni, no meg minek is traktáljuk őket mások által átélt szenvedéstörténetekkel.

 

Bűneik feltárása nélkül – nem megy …

 

Persze én is tudom azt, hogy többnyire éppen ők lesznek azok, akik majd érett fejjel felkutatják majd –bízok abban, hogy nagyon is hamar – ezeket a precedens, ma már történelmi értékű történéseket, hiszen a jövő felé előbbre lépés nincs, ha a valós múltat hamisítjuk, eltakarjuk.

 

Törvénybe iktatott, hogy a kommunizmus bűnei ugyanazzal a súllyal nehezednek történelmünkre, mint a fasizmus rémtettei, – az utóbit történészek népes hada kutatta, kutatja serényen a kezdetektől fogva napjainkig – vagy mint a Beneš dekrétumok, vagyis, a háború befejezése utáni kisebbségellenes programok.

 

 

A mai középkorúak, vagy idősebb, átélt tapasztalatokkal rendelkező erre hivatottak, s most kimondottan társadalmi intézmények, fórumok alkalmazottaira, politikusokra gondolok, úgy fáznak ezeknek a témáknak a feltárásától, mint ördög a szenteltvíztől. Ők, ugye, – mentve a saját bőrüket – magánszemélyektől várnák el, hogy legyenek aktívak az ilyen témák feldolgozásában, persze ezek kiszolgáltatottsága előre adott azok előtt a ma hamiszászlós közszereplők, politikusok előtt, akik valójában továbbra is a titkok leple alatt látnák legszívesebben a kommunizmus által elkövetett bűnöket, ezzel párhuzamban saját, elkövetett bűneiket is.

 

A közemberek többsége  ugyanis hajlamos arra, hogy ne foglalkozzon az ilyen témákkal, hiszen miért is lennének éppen ők az önsorsrontók, miért is rontanák el a kedvüket, amikor mondjuk azt látják, hogy például a pozsonyi nagypiac sörözőiben ott üldögélnek, gondtalanul viccelődnek azok a hatalmas összegű nyugdíjat élvező kommunista káderek, határvédelmi tisztek,  „politruk-ok”, munkásőrök,  akik az átkosban az osztrák-szlovák határon, szabadság után vágyó emberek sokaságára adtak ki azonnali likvidálási parancsot.

 

Vagy akár az eperjesi származású ötvenhatos Maléter Pál példáját is felhozhatjuk, akinek vérbírója az anyaországban mai napig élvezi horribilis összegű, kiemelt nyugdíját. De ugyanez vonatkozik azokra a volt kommunista államvédelmi besúgókra is, akik ma karriereket építenek, s ma úgy ficánkolnak  közszereplőkként a közéletben, mint hal a vízben.

 

Recept, miként is kell „bánni” a volt kommunista káderekkel

 

A politika vonalán – példaként lásd – az eminenciaként titulált, ma is nagykövetként regnáló Peter Weisst, aki korábban a Szlovák Kommunista Párt Marx-Lenin- ideológiai osztályának volt a vezetője. A rendszerváltás után ki mást is küldhettek volna Magyarországra nagykövetnek, hiszen volt, kiemelt kommunista káderként ki más is tudhatta volna  „jobban” kezelni a két ország közötti, nem mindig rózsás viszonyt. S, hogy ebben a minket sújtó témában  – persze, nemcsak ebben – a parlamentben jó negyedszázada ücsörgő nemzetiségi politikusaink meg sem  szólaltak, ma sem, így bizony ezt is fel kéne írni fekete krétával a kéménybe. Vagy némelyeknek közülük okuk volt, s van a hallgatásra?

 

De szólhatunk azokról  az ügynökökként működő, beszervezett főszerkesztőkről is, akiknek közvetlenül a változás utáni az első útjuk Amerikába, vagy – a Szlovák Ifjúsági Szervezet,  SZISZ-es „fejeseinek” esetében például – Jugoszláviába vezetett. Korántsem véletlenül, hiszen féltek az elszámoltatástól, hiszen ők kerültek a vélt „rendszerellenség” pozíciójába, akiket meg kell büntetni, ellehetetleníteni, ahogyan ezt annak idején – kivétel nélkül – ők tették az akkori rendszer „ellenségeivel.”

 

 

Hogy ezek a jómadarak miként lettek elszámoltatva, „megbüntetve,” – lehet előre mosolyogni – mindannyian tudjuk. Vagyis rövidre fogva a köztudott történést, Mečiar idejében közéletünkbe, a politizálás porondjaira úgy jöttek ismét elő a volt elvtársak és kommunista ügynökök, mint a senki által nem várt talajvíz. Sokan az ilyenek közül – természetesen a kétes múltú muftinak, vagyis az „ország atyjának” regnálása idején még rehabilitáltatták is magukat, hiszen besúgók révén közel álltak az akkori „szintén zenészekhez” – a Lexa klánra lehet gondolni – akik „társaikat” újonnan, az új rendszerben ismét megszerzett hatalmuknál fogva szívesen mostak patyolat tisztára.

 

Ezek a volt vörös káderek emlékirataikban, könyvbemutatóikon, úgy beszélnek, s ferdítve írnak amerikai stb. „utazásaikról” kilencven után, mint egy ártatlan turista, akinek hobbija az utazás. És hát ezeken a könyvbemutatókon ott ücsörögnek az egyes közszereplőink, vagy akár már közel harminc éve „pörgő” megélhetési politikusaink, gyönyörködve hallgatva a recenzor hazug ömledezéseit, s a Moszkvában, vagy valamelyik pártfőiskolán tanuló, – vagyis ideológiailag kiképzett – volt elvtárs által felvázolt amerikai, jugoszláviai kalandokat, mintha nem is sejtenék, hogy egy volt vörös káder büntetés előli elbujdosásáról van szó.

 

Vagyis a besimulás, alkalmazkodás úgy látszik nemzeti sporttá alakult honi földön is, s hát ilyen példát statuálnak a közembernek azok a sötét múltú, ma is megmondó ember szerepében villogó „valakik,” akiknek csakis a saját karrierjük  fényezése a fontos – bármi áron is, akár a nemzetiségi politizálás sorozatos bukásainak árán is.

 

Az ő ellenségeik ma is a volt ellenállók, s az igaz keresztények

 

S, hogy kik is ma – sok esetben álcaként, a kereszt mögé bújva – ezeknek a szennyes múltú figuráknak a zsigeri, vagy  titkolt ellenségeik? Korábban született kedves olvasóim bizony kapásból tudják a választ. Hát persze, hogy a régi ellenállók, a hitüket az átkosban is megtartók, a mindig is tisztességesen élők, gondolkodók.

 

Ezeknek tartanak be ma is  az ilyenek, vagyis összefogva az „elvtársak klubjával,” gátolják őket önző módon  családot, társadalmat, jövőt építő tevékenységükben. Csak éppen az utóbb említett nagybetűs EMBEREK ma nem küldik őket börtönbe, nem üldözik ezeket a jómadarakat, s még csak abban sem gátolják őket, hogy gyerekeik Amerikában tanuljanak. Abban a ma, általuk, vagyis a köpönyegforgatók által ajnározott Amerikában, mely kádergyerekek szülei romlott kapitalizmusként emlegettek pártfőiskolai, vagy Marx-Lenin „gyorstalpaló” tanulmányaik idején.  De hát, ugye, „új szelek” jöttek, – mindenkit hagyjuk élni, boldogulni.

 

Kép: bgwall.net

 

Tehát ma, az  üldözöttek talán ugyanazok, akiket a vörös érában üldöztek? Vagy a különbség csak annyi, hogy a kommunistából bal liberálissá, vagy pontosítva –ál liberálissá vedlett közszereplők, politikusok, hatalmat birtokló egyedek nem jelentik fel őket azért, ha mondjuk vallásosak, s templomba járnak?

 

De. S, itt kínálja magát a számomra is ismeretlen, egyben szemem előtt rébusz-ördögként lebegő, kacifántos fogalom:  milyen kritériumok alapján vettek fel 89 után-, s vesznek fel egy embert mondjuk a mi esetünkben egy nemzetiségi pártba ?  Na, kedves nemzetiségi sorstársaim, ezt adjuk össze közös erővel –  ceruza nélkül.

 

Volt vörös káderekből – sztárok, képviselők, közszereplők

 

A régebbi eseteket mindannyian jól ismerjük, hiszen nagykanállal fogyaszthattuk – akkor persze még jóízűen – a minél korábban beálló jobbulás reményében – a pikánsabbnál pikánsabb törtéteteket. Például az egyik nemzetiségi pártelnökről a kilencvenes évek elején kiderült,  – aki már vagy 28 /!/ éve nemzetiségiként a szlovák parlament képviselője –  hogy – besúgó volt. Persze az ilyenből több volt, vagyis van. Az akkori egyetlen honi, nemzetiségi magyar napilap – ismétlem, az akkori – lehetőséget adott az ilyeneknek a mosakodásra, vagyis, részükről az ilyen kijelentések közlésére: – „mindössze csak hét évig voltam az ŠtB tagja, mivel a hét év után tartótisztem kijelentette – már 1988 után, hogy nem is voltam túl jó „szpolupracovnyíkja“ a kommunista politikai rendőrségnek…“

 

Persze ő azt hiszi, hogy mi ezt – elhisszük neki. Mennyire igaza volt Szolzsenyicinnek.

 

Ugye, akik a hetvenes, nyolcvanas években végig néztük, szenvedtük ezeknek a szennyes múltú emberkéknek az akkor titokban tartott, másokra jelentgető piszkos mozgását, küldetését, ma már élesen látjuk,  hányan is kerültek az ilyen volt káderek, sugibugik közül – döntő pozíciókba. Ilyenkor is mindig Szolzsenyicin, a kommunistákról mondott, keményen csengő véleménye jut az eszembe, amelyet ezennel nem citálok, hiszen annak idején is sokan találkozhattunk ezzel szamiszdatok olvasása közben, ahol szinte minden „ciklosztilozott,“ vagyis kétkezi meghajtású szerkentyűvel titokban sokszorosított kiadványnak a mottójaként szerepelt. Egy szót – persze nem is a legmarkánsabbak közül – mégis idézek: szemtelenek…

 

Ma is nekik áll a világ

 

Azok is bizony, szemtelenek, s ügyes manipulátorokként, mindenáron el akarják  hitetni velünk azt, hogy ismét nekik jár minden.

 

Hazai vizekről odébb ugorva, elég csak közelebbről megnézni az Európai Uniót, az ott ülő, trockista alapokon politizáló, többnyire volt anarchistákból álló baloldal képviselői rendszerint a legszemtelenebbek, s a leghangosabban kukorékolnak a hagyományos európai keresztény értékrend mihamarábbi, teljes lebontása érdekében. Lásd a liberálisok vezérbikájának, Guy Verhofstadst-nak az idétlen, gusztustalan, őrült kirohanásait.

 

Soros György. Kép: rinf.com

 

A fentiekben említett, nemzetállamok szövetsége ellen bújtogató Verhofstadst EU-s képviselő mellé sorakoztak fel azok a George Soros által is támogatott, finanszírozott, szintén EU-s képviselők, például anyaországi részről a DK-s Niedermüller Péter, és az LMP-s Meszerics Tamás, akik eddig is nyíltan támogatták az Európát elárasztó tömegek fejetlen „importálását,“ a balkáni útvonal megnyitását, a kerítéslebontást, vagyis a káosz megteremtését Európában .

 

Ők nevesítik a Soros alapította Nyílt Társadalom Alapítványok – Open Society Foundations – égisze alatt működő European Policy Institute listáját, amely az Európai Parlamentben kimondottan „megbízható szövetségesnek“ tartja a két, fentiekben említett „úriembert“ is, a többi balos politikai őrült mellett.

 

Az EU csúcsvezetésének vonzódását George Soroshoz az a csók is bizonyítja, amely az Európai Bizottság elnökének Juncker úr és Soros között „csattant el“ nemrégiben. Ilyen torz, borzalmas látnivalóból az átkosban is részünk volt, amikor Brezsnyev és Honecker csókolta szájon egymást egy nemzetközi internacionálé-s vörös parádé, párttalálkozó alkalmával. Gyomorforgató látvány volt. 1989 után már kezdtünk bízni abban, hogy többé nem látunk majd kimondottan rossz politikai kapcsolatokat hozó, erre utaló csókot, de – tévedtünk. Ismét láttunk.

 

Történések, amelyek sajnos nem nálunk játszódnak

 

Lengyelországban, október elejétől számítódóan az átlagnyugdíj szintjére csökkentették az egykori kommunista  titkosszolgálatok,munkásőrök 39 ezer tagjának kiemelt nyugdíját. A számok valóban érdekesek, hiszen az átlagnyugdíj Lengyelországban 2100 zloty, a rokkantsági nyugdíj 1600 zloty, ugyanakkor sok ezer állambiztonsági tiszt nyugdíja 9 – 12 ezer zloty /!/ között mozgott.

 

Tehát Lengyelországban is elindult a mozgás a múlt vörös bűneinek felszámolása, felszínre hozása érdekében.

 

Csehországban is tesznek lépéseket annak érdekében, hogy a kommunizmusban elkövetett bűncselekmények ne maradjanak büntetlenül:

 

A prágai Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform feljelentette Csehszlovákia Kommunista Pártjának még élő volt vezetőit, mivel felelősek az ország nyugati határain történt halálesetekért.

 

Mivel Miloš Jakeš, volt pártfőtitkár, Ľubomír Štrougal volt kormányfő, Peter Colotka volt szlovák miniszterelnök és több társuk tettei az emberiség elleni bűncselekményeknek minősíthetőek, így elévülhetetlenek. Konkrétan az 1965 és 1989 között megtörtént halálesetekről van szó, amikor ugyanis a csehszlovák-osztrák és a csehszlovák-nyugatnémet határon más-más nemzetiségű, állampolgárságú személyek estek áldozatául a határőrök fegyvereinek.

 

Illusztrációs felvétel. Kép: novinky.cz

 

A bűntettek feltárásával kapcsolatban, egy szombat estén érdekes élményben volt részem, amikor a TV előtt ülve, programkeresés közben bukkantam rá véletlenül az egyik szlovák kereskedelmi adó, sztárokat bemutató programjára. Mit ad Isten, egy fogadás alkalmával a 93 éves Peter Colotkát mutatta be egy sztárolt, csinos riporter hölgy, aki a volt miniszterelnök mellette álló élettársa ridiküljének láttán tágra nyitott szemekkel csodálkozott egy nagyot, mondván: – drága, exkluzív, márkás darab …

 

Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Talán csak annyit, hogy honi földön jó ma volt kommunistának és besúgónak lenni.

 

Kalita Gábor      

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Király Zsolt

Király Zsolt, 42 éves közgazdász, a Körkép.sk alapító főszerkesztője. A 2015-ös Újságírói Díj nyertese oknyomozó kategóriában. Korábban a .týždeň-ben és a Heti Válaszban is publikált.

Kövessen minket

Megosztás