A hétvégi vitaműsorok három vendégével készített beszélgetésről számolunk be az alábbiakban. Andrej Danko házelnök többek között a koalícióról beszélt, Robert Fico kormányfő az EU-csúcs fejleményeiről számolt be, Csáky Pál EP-képviselő pedig a Brexitről nyilatkozott. 

 

Andrej Danko „magyar nemzetiségi” pártnak nevezte a Most-Hidat

 

„A Szlovák Nemzeti Párt számára nem az a kérdés, hogy a mostani koalíció az egyetlen megoldás lehet-e, hanem hogy van-e kivel együttműködni. Az ellenzékkel egyelőre erre nem látom ennek lehetőségét, jelenleg nem látok alternatívát a párbeszédre sem”.

 

mondta Andrej Danko az SNS elnöke a TA3 V politike című műsorában arra a kérdésre válaszolva, hogy az idén történt sok zökkenő ellenére (energiaárak miatti botrány, a koalíciós szerződés egyoldalú felbontása vagy a képviselői fizetések kérdése) még mindig egyedüli megoldásnak tartja-e a jelenlegi koalíciót. Hozzátette:

 hirdetes_810x300  

 

„Kiállok azon döntésem mellett, hogy koalícióra léptünk a történelem során először egy magyar nemzetiségi párttal és a szociáldemokrata Smerrel. Ez számunkra az élet magasiskolája”

 

Danko ugyanakkor élesen kritizálta Lucia Žitňanská (Most-Híd) igazságügyi minisztert, aki szerint gyakran olyan dolgokba ártja bele magát, amihez semmi köze.

 

Robert Fico hajlandó kompromisszumokra

 

De csak ott, ahol az elkerülhetetlen. Elsősorban a sokat vitatott éjszakai és ünnepi műszakok bérkiegészítésével kapcsolatban jelentette ezt ki a TA3 vitaműsorában.

 

„Senki nem akar ezzel az intézkedéssel ártani a szlovákiai versenyképességnek”

 

Kijelentette, hogy tárgyalnak a pékekkel, mivel a pékipart érinti legsúlyosabban a tervezett bérkiegészítés-emelés. Többször elmondta, hogy feljebb akarja nyomni a béreket. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások azonban leghamarább jövőre kezdődnek el.

 

„Megint kiszúrtak velünk. A nagyok és erősek elvettek mindent”

 

jegyezte meg a kormányfő azzal kapcsolatban, hogy az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) végül mégsem Szlovákiába költöztetik, hanem Amszterdamba. Fico szerint egy korábbi egyezség arról szólt, hogy a két kiköltöző ügynökség (az EMA és az Európai Bankhatóság) olyan országban kap helyet, ahol még nincs európai hatóság, hogy „legyen valamiféle geopolitikai egyensúly” kelet és nyugat között.

 

Fico saját elmondása szerint az új kötelező betelepítési kvóták elfogadásával kapcsolatban a csütörtök-pénteki EU-csúcson elmondta a többi kormányfőnek:

 

„Felejtsétek el, hogy a dublini rendszer reformját minősített többséggel sikerül elfogadtatni, mert nemrég a kormányfők és államfők tanácsa egy olyan határozatot fogadott el, hogy ezeket a döntéseket konszenzussal (egyhangú szavazással) kell elfogadni”

 

Hozzátette, hogy az nem elfogadható, hogy ha a miniszterelnökök és államfők nem szavazzák meg, akkor az igazságügyi miniszterek bizonyos többsége nyomja át a javaslatot.

 

Fotó: 24hod.sk

 

Csáky: A Brexit ügyében az EU-27 fog diktálni

 

Csáky Pál (MKP) europarlamenti képviselő a közmédia O 5 minút 12 című vitaműsorában beszélt a Brexit-tárgyalásokról. Szerinte Theresa May brit kormányfő pozíciója nagyon meggyengült, így nem is tudja érvényesíteni akaratát az EU-val szemben a kilépési tárgyalásokon. Csáky úgy véli, már a britek is kezdik belátni, hogy kilépni az Unióból „elég nagy butaság”.

 

„Nagy-Britanniának lehet, hogy volt valamilyen elképzelése arról, hogy majd diktáló félként vagy erős partnerként tárgyal az EU-val. Hát nem fog. Az EU-27 diktál majd”

 

mondta a magyar politikus.

 

„Ha olyan szerződés születik, ami Nagy-Britannia számára elfogadhatatlan, akkor a kormányfőjük talán nem írja alá, és ez újabb népszavazáshoz vezethet”

 

magyarázta.

 

Fotó: HNonline.sk

 

 

TA3.com, Körkép.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!