Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a megyei választásokon elszenvedett kudarcot (mindössze 9 megyei képviselőhely elérése) követően pártelnökhöz szokatlanul hosszú időre szótlanságba burkolódzott. Joggal lehetett kedve- és szószegett, hiszen annak ellenére, hogy a vegyespárt fordított a pártok közül a legtöbb pénzt a választási kampányra, például több, mint a kétszeresét annak, amennyit az MKP költött, csúfosan leszerepelt! Az MKP pedig 33 képviselőhelyet szerzett meg.

 

A párt elnöke az országos tanácsülésen csupán annyit mondott az elért eredménnyel kapcsolatban, hogy „a novemberi választások, melyek egyben a párt történelmének második önkormányzati választásai is voltak, pozitív eredménnyel zárultak.” Végül is a kilenc képviselői hely, több, mint a semmi. Hozzátette azonban, hogy „kellemetlen meglepetésekre is volt példa.” Példának okául az elért eredmény!

 

Bugár tudja, hogy sokáig nem maradhat szótlan, mert tovább gyorsulhat pártja lejtmenete, amelyet csak saját elnöki „varázsa” tud még ideig-óráig fékezni. December második felétől aztán már sorra kiáltotta világgá fantáziájának szüleményeit „bölcsességnek” álcázva:

 

 hirdetes_810x300  

Még egyszer és utoljára szólt a választók átveréséről

 

„Egyszer sem mondtam a választások előtt, hogy kizárok bárminemű együttműködést a Smerrel a parlamenti választások után.”

 

– mondta.

 

Ez persze így, ilyen formában nem igaz, mert 2015. december 14-én azt nyilatkozta az Aktualne.sk-nak a Smerrel való kormányzás lehetőségéről, hogy

 

„ A programunk ezt kizárja. El tudná ezt képzelni azután, hogy négy évig kritizáltuk a kormányt?”

 

Mi se tudtuk elképzelni, mégis megtörtént! A két nyilatkozatban a királyi többes számú első személy és az egyes számú első személy cserélődik, ami azt is jelzi, hogy Bugár személye jelenti tulajdonképpen magát a vegyespártot!

 

Aztán a TASR-nak is nyilatkozott az MKP-val kapcsolatban egy jópofát a vegyespárt elnöke decemberben:

 

Az elmúlt években sajnos csak az mutatkozott meg, hogy nem tudunk együttműködni. Az MKP elutasítja az együttműködést, állandóan hazug érveket használ és így neveli a választóit. Ez veszélyes, amit meg sem értettek. Ezért gondolom, hogy könnyen előfordulhat, hogy semmilyen együttműködés nem lesz a parlamenti választások előtt sem. Azért, amit csinálnak.“

 

Tény, hogy csak nehezen tudnak együttműködni különböző szinteken a két párt képviselői, de hogy ezért kizárólag csak az MKP és a választóinak rosszul neveltsége a bűnös, hát, ez már egy csúsztatásnak beillő megállapítás a pártelnök részéről. Ehhez sokak szerint nagyban hozzájárul a vegyespárt arctalansága és arcátlansága is! A 2016-os parlamenti választások előtt a Most-Híd többszöri megszólítás ellenére sem volt hajlandó leülni a tárgyalóasztalhoz az MKP-val! A megyei választásokon pedig hirtelen nagy szükségét érezte ennek!

 

Bugár Béla. Kép: pluska.sk

 

Aztán újévi köszöntőjében Bugár Béla visszatekintett Szlovákia 25 évvel ezelőtti megalakulására is:

 

25 évvel ezelőtt tele voltam aggodalommal. Örülök, hogy a vészforgatókönyvek és a negatív előrejelzések nem váltak valóra, hogy Szlovákia nemzetközi elszigetelését megakadályoztuk, gazdaságát fellendítettük, és amit szintén nagyon fontosnak tartok, az az, hogy eltűntek a szlovák-magyar nemzetiségi ellentétek”

 

Szlovákia nemzetközi elszigetelésének megakadályozása több párt sikeres együttműködésének köszönhető, és nem kizárólag Bugárék érdeme! A nemzetiségi ellentétek eltűnésének említésekor Bugár Béla talán még nem sejtette, hogy koalíciós partnerének, a SNS-nek az oktatási minisztere, Martina Lubyová elvette a Most-Híd oktatási államtitkárától az alap-és középiskolákat, és a magyar iskolákat is érintő fő döntési jogokat a továbbiakban az a miniszterasszony fogja gyakorolni, aki a szlovák nacionalisták ideológiai befolyása alatt van, és akiktől nem állhat távol az „ukrán oktatásügyi reform” se!

 

Száraz Dénes

Nyitókép: pluska.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!