Vasárnap igazi média-nagyüzem van a Kuciak-gyilkosság miatt. A Fico-kormány legnagyobb politikai válságát okozó kettős kivégzés alapjaiban rengette meg a szlovák belpolitikát. A hatalmukhoz ragaszkodó politikusok (főleg Fico- Kaliňák – Bugár) miatt égyre nagyobb a düh és a frusztráció a társadalomban.

 

Élő hírfolyamunkban a vasárnapi történéseket követjük.

 

Ján Kuciak meggyilkolásával kapcsolatos összes eddigi cikkünk itt olvasható.

 

20:26 – A Denník N smeres forrásokra hivatkozva azt írja, hogy már Robert Fico is számol azzal a lehetőséggel, hogy visszahívja Robert Kaliňák belügyminisztert. 

 hirdetes_810x300  

 

19:18 – Andrej Kiska hétfőn 14 órakor fogadja Marek Maďarič (Smer) kultusztminisztert, aki hivatalosan is átadja lemondását.

 

19:09 – Roman Krpelan, az államfő szóvivője facebook-bejegyzésben reagál Robert Fico szavaira, miszerint Kiska beszédét nem Szlovákiában írták.

 

„A beszéd Javorinán (Tatranská Javorina) keletkezett, ez még mindig Szlovákiában van. Ha kell, megmutatjuk a helyiséget, esetleg az asztalt is, ahol készült.” – írta Krpelan

 

18:52 – További parlamenten kívüli pártok – a KDH és a Progresívne Slovensko – is jelezték, hogy egyetértenek az előrehozott választásokkal, melyet az államfő javasolt mai beszédében.

 

18:49 – „Az MKP kész részt venni az Andrej Kiska által kezdeményezett tárgyalásokon, és ott nemzetiségi és állampolgári szempontok alapján érdekképviseletet vállalva hozzájárulni az ország új politikai vezetése iránti bizalom kialakításához.”  olvasható a párt állásfoglalásában

 

MKP: Új választásokra van szükség, az MKP kész az államfővel és az ellenzékkel való tárgyalásokra

 

18:32 – A Denník N információi szerint Bugár Béla tervezett szabadságát tölti külföldön, és ezért egész héten nem lesz elérhető. A hírt Debnár Klára, a párt szóvivője megerősítette.

 

Válságkezelés mesterfokon: Bugár Béla “tervezett szabadságát tölti külföldön”

 

18:20 – Andrej Kiska államfő és Andrej Danko házelnök után Robert Fico kormányfő is a tervezettnél korábban állt a kamerák elé.

 

(…) Az államfő javaslata a kormány átszervezésére a demokratikus parlamenti választások eredményének megtagadása. (…) Ha változás következik be, az a koalíciós partnerek döntésének eredménye lesz, és ebben az Alkotmány nem ad az államfőnek semmilyen feladatot. (…)

 

Fico: Kiska nyilatkozatát nem Szlovákiában írták. A hogyan továbbról mi döntünk

 

18:03 – Robert Fico rendkívüli bejelentésére várunk. 

 

17:37 – Danko kész rendkívüli közgyűlést összehívni pártjában, és tárgyalni fog a kormányfővel és az elnökkel. Ugyanakkor  elítélte, hogy valaki maffiaállamnak nevezze az országot. 

 

17:36 – Danko felszólította a nyilvánosságot, hogy ne tegyenek egyenlőségjelet „a gyilkosság és a politika, a maffiát és az állam” közé. 

 

17:35 – Andrej Danko szerint meg kell várni a nyomozás lezárultát, mielőtt „vádaskodni kezdünk”.

 

17:33 – Andrej Danko házelnök elmondta, ha az államfő nem tett volna rendkívüli bejelentést a közmédiában, ő sem állt volna kamerák elé. 

 

17:19 – Miroslav Beblavý és hét képviselőtársa is támogatja az előrehozott választásokat és Robert Fico visszahívását.

 

„A kormánynak nem szabadna jelenlegi formájában működnie, ezért bármilyen lépést támogatunk, ami Szlovákia újrakezdéséhez nyújt segítséget. A bizonytalan út is reménykeltőbb, mint a mostani”

 

írta állásfoglalásában a Spolu elnöke

 

17:35 – „Ha nem szólalt volna fel az elnök úr, nem szólalnék fel most én sem” – mondja Andrej Danko RTVS-beli rendkívüli beszédében

 

17:15„A kormány átszervezése jelen pillanatban nem alternatíva” – írja Veronika Remišová (OĽaNO), Andrej Kiska beszédére reagálva. Az ellenzéki képviselő szerint Robert Fico le kellene mondani, de ha ezt nem teszi meg, akkor ők maguk fogják indítványozni visszahívását a parlamentben. Hozzátette, hogy örülne, ha ez a demokratikus ellenzék közös ügyeként valósulhatna meg a parlamenten kívüli pártok támogatásával.

 

 

17:03 – František Šebej (Most-Híd) a DenníkN-nek azt mondta, hogy személy szerint egyetért a kormány rekonstrukciójával, ugyanakkor megjegyezte, hogy ez nem a pártja állásfoglalása.

 

„Minimum a belügyminiszternek le kellene mondania”

 

Šebej szerint az előrehozott választások tiszta megoldás lenne, de ehhez 90 szavazatra van szükség az alkotmány szerint. (dennikn)

 

16:55 – Andrej Kiska államfő szavaira reagálva a Sme rodina jelezte, hogy ha megvalósul az államfő által előrevetített találkozó, akkor pártjuk az előrehozott választások mellett teszi le szavazatát, parlamenti képviselőik pedig támogatni fogják az előrehozott választásokat.

 

 

Hasonlóan reagált az SaS nevében Richard Sulík is, aki szintén az előrehozott választásokban látja a megoldást.

 

 

16:50 – Andrej Hrnko, az SNS alelnöke Andrej Kiska beszédével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „Az elnök úr Mózes szerepét vette magára, aki kivezeti a népét Egyiptom földjéről, de azt gondolom, hogy ő az utolsó, aki beleillik ebbe a szerepbe.”

 

16:31 – Kiska után szabadon: Andrej Danko sem várja meg az estét, már 17:30-kor a kamerák elé áll

 

16:10 – Andrej Kiska párbeszédet kezdeményez a pártokkal, a kormánypártokkal és az ellenzékkel egyaránt a kormány létéről, „a kormány és az ellenzék viszonyáról, de legfőképp az államba vetett bizalom visszaszerzéséről”. 

 

16:07  – „Egy hetet vártam arra, hogy milyen lépéseket tesz a kormányzó többség, hogy milyen döntéseket hoz meg magától, hogy csökkentse a feszültséget és visszaszerezze az államba vetett bizalmat. Úgy tűnik azonban, hogy semmilyen megoldás nem született” – mondta az államfő.

 

16:04 – Az államfő szerint „átléptünk egy határt”, és hatalmas a bizalmatlanság az állammal szemben. Ugyanakkor felszólította a nyilvánosságot, hogy próbáljon meg bízni azokban, akik a kettős gyilkosságban nyomoznak. 

 

16:03 – Andrej Kiska „súlyos politikai válságról” beszél. Kritizálta a „cinikus politikai színjátékot”, ami a televízió kamerája előtt játszódott le. 

 

Kiska kézbe vette az irányítást – Tárgyalásokat kezdeményez a pártokkal a kormányválság megoldása érdekében

 

15:09 – Andrej Kiska 16:00-kor tart beszédet az elnöki palotában. 

 

15.00  Gál Gábor szerint Robert Kaliňák távozása nem jelent megoldást

 

A Most-Híd frakcióvezetője minderről a Facebookon nyilatkozott.

 

 

14:48 – A Most-Híd egyelőre nem akar részt venni a kialakult helyzetről szóló nyilvános vitákban. Nyilatkozatuk szerint:

 

„Az elmúlt napok eseményei elindítottak bizonyos párton belüli folyamatokat. Az elkövetkező napokban a párt területi szervezetei tárgyalnak, majd ülésezik az Országos Tanács. A mi egyértelmű álláspontunk már elhangzott, és elindult egy folyamat, amelynek megvan a maga rendje.”

 

(Forrás: DenníkN.sk)

 

14:35 – Robert Kaliňák belügyminiszter az O 5 minút 12 című vitaműsorban (lásd összefoglalónkat lejjebb) kijelentette, hogy Róbert Krajmer, a NAKA egyik vezetője azért volt ott elsők között Ján Kuciak lakásánál, mert mint a NAKA vezetője nyomozott Vadaláék után. A Trend oknyomozó riportere, Zuzana Petková fején találta a szöget, amikor kommentjében a következőket írta: 

 

„Csakhogy mikor megtalálták Jánt, még nem tudhatták, hogy Vadaláékról írt cikket”

 

 

14:30 – Jaromír Čižnár főügyész:  újra megnyitják a Kočner-szálat az ügyben

 

Bár saját bevallása szerint nem tartja valószínűnek ezt a forgatókönyvet. Egyúttal kijelentette, hogy kizárólag az ügyészség közölhet információkat az esettel kapcsolatban a továbbiakban, és bízik abban, hogy  -bár nem tilthatja meg Tibor Gašpar rendőr-főkapitánynak, hogy nyilatkozzon – a hatóságok tiszteletben tartják rendelkezését.

 

14:24 – A rendőrség a lakosság segítségét kéri a Kuciak-gyilkosság kapcsán. 

 

Akik szerda este 17:00 és 22:00 közötti időszakban áthaladtak a Galántai, Vágsellyei és Dunaszerdahelyi járások valamelyikén, mentsék le az autójuk fedélzeti kamerája által rögzített felvételeket. Amennyiben rendelkeznek ilyen felvételekkel, azokat mihamarabb küldjék el a [email protected] e-mailcímre. 

 

A megjelölt időpont spekulációkra ad okot, ez ugyanis jelentheti azt, hogy a korábban említettektől eltérően nem csütörtökön, hanem szerdán követhették el a kettős gyilkosságot.

 

13.25 – Vagovič és Vašečka értékelte Kaliňákot

 

Az O 5 minút 12 második részében Marek Vagovič, az aktuality.sk oknyomozói csoportjának vezetője (Ján Kuciak közvetlen főnöke) és Michal Vašečka szociológus volt a műsor vendége.

 

Vagovič elmondta, hogy sokkolták őt Kaliňák reakciója, akinek nem hiszi még az orrát sem a szemei között. Vašečka úgy fogalmazott, hogy hétfő óta össze van szorulva a gyomra és érzékeli az országban napról napra erősödő frusztrációt és dühöt.

 

„Hamarosan jönnek a friss felmérési adatok” – mondta Vašečka, aki szerint törésponthoz érkeztünk és az 1989-es történésekkel vont párhuzamot. Szerinte az ügyészségen, rendőrségen, bíróságokon dolgozó tisztességes emberek elkezdhetnek beszélni, mert azt mondják, hogy elég volt.

 

Vagovič: „Kuciak 27 éves korára egy 43 éves újságíró szintjén volt. Engem, aki 25 évesen kezdtem a szakmát, már túlnőtt.”

 

 

 

13.00 – Az O 5 minút 12 legérdekesebb részei

 

A Most-Híd szintén meghívást kapott a műsorba, de nem élt a lehetőséggel. „Felelőtlen dolog lenne, ha a tévében beszélnénk az ügyről” – olvasta fel a műsorvezető a Most-Híd álláspontját.

 

Robert Kaliňák végig azt hangoztatta, hogy miniszteri széke nem érdekes. A legfontosabb szerinte a gyilkosság kivizsgálása.

 

Lucia Nicholsonová több új, súlyos váddal illette a belügyminiszter. A műsor egy részében szó szerint így fogalmazott:

 

„Robert Kaliňák, Ön a szervezett bűnözés tagja”

 

Nicholsonová szerint nyugtalanító, hogy:

 

– a Korrupcióellenes Hivatal (NAKA) vezetője, akinek hivatalából adódóan nem volt mit keresnie a gyilkosság helyszínén, az első között érkezett Ján Kucianék házához.

– Nicholsonová feltette a kérdést, nem-e a nyomok eltüntetése volt a feladata.

– Furcsánat tartotta azt is, hogy eközben a NAKA csak négy nap után kapcsolta le az olaszokat.

– információi szerint a szokásos eljárást durván felrúgva Tibor Gašpar országos-rendőrfőnök központosította a gyomozással kapcsolatos informálást. Még három helyettese sem kaphatott tájékoztatás az ügy folyamatáról.

 

Kaliňák:

– Az SaS alatt lett kifizetve 10 millió euró áfa-visszaigénylés Vadalaéknak.

 

„Ellenünk vagy Önök ellen tüntetnek az emberek az utcákon? A mi kormányzásunk alatt vagy most gyilkoltak meg egy oknyomozó újságírót és barátnőjét az országban?” – reagált Nicholsonová.

 

A belügyminiszter elmondta, hogy a Smer a jövő hét folyamán reagál saját belügyminisztere további sorsáról. Kaliňák szavaiból érezhető volt, hogy belátta, itt a vég, és pozíciója tovább már nem tartható.

 

11.55 – „Ez nem az 5 perc múlva 12 műsor, már túl vagyunk ezen az időponton” – fogalmazott Martin Strižinec moderátor a műsor elején.

 

Nicholsonová és Kaliňák vitája a közmédia politikai műsorainak egyik legérdekesebb kiadása volt.

 

Cikkünk folyamatosan frissül.

 

Körkép.sk

Nyitókép: hnonline.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!