Viktor Stromček közlekedési államtitkárral akkor kezdett el a sajtó többet foglalkozni, amikor kiderült, a 2016-ban megalakuló III. Fico-kormány közlekedési minisztere Érsek Árpád lesz. A kommentátorok azonnal megírták: Érsek csak kirakatminiszter lesz, és a Smer Stromčeken keresztül folytatja bizniszeit a tárcánál.

 

Az államtitkár azóta a Smer pártmenedzserévé lépett elő. A Trend hetilap szerint több vállalkozásban is szerepet játszott: Csölösztőn egy súlyosan beteg gyerekkel foglalkozó otthont működtetett, amelynek helyén ma a Mária Hoffmann sportközpont található. Számos közlekedési projekthez volt köze, mint politikus. A Smer pozsonyi járási elnökeként kezdte, majd a parlament kancelláriáját vezette.

 

A Trend értesülései szerint Stromček ma 4 lakást birtokol Pozsonyban, ezen felül pedig a lap különböző forrásokból megtudta azt is, hogy családjával a hétvégéket rendszeresen a francia tengerparti nyaralójukban töltik – pénteken odautaznak, hétfőn vissza, mindezt heti rendszerességgel és repülővel.

 

 hirdetes_400x285  

Telekbiznisszel hozták összefüggésbe a Közlekedésügyi Minisztérium második emberét

 

Stromček a hivatalos vagyonbevallása szerint 2016-ban „csak” 23 421 eurót keresett közhivatali állásából. Más bevételeket nem mutatott ki. Pedig – írja a lap – három lakást is bérbe ad Pozsonyban – ezt korábban maga a Smer pártmenedzsere erősítette meg a Plus 7 dní-nek.

 

Stromček legutóbb tavaly került összeférhetetlenségre emlékeztető helyzetbe. A pozsonyi Špitálska utca villamos felújításánál ugyanis eredetileg épp Stromček három lakását tartalmazó lakóépület előtt kapott volna helyet egy új megálló, ezzel jelentősen növelve azok piaci értékét. A környékbeliek tiltakozása miatt végül a megálló nem épült meg. A három lakás piaci értéke egyébként a pozsonyi átlagárak szerint számolva is 800 ezer euróra becsülhető.

 

Radim Jančura: A minisztériumot nem Érsek, hanem Danko és Stromček irányítja

 

2015-ben alapított Little Tree nevű vállalata 15 ezer, majd 20 ezer eurós éves forgalmat bonyolított, miközben 115 ezer euró veszteséget könyvelt el.

 

Stromček már az első Fico-kormány idején is jelentős befolyással rendelkezett. A CT-botrány miatt később távozni kényszerülő Pavol Paška házelnök megtette őt a kancellária vezetőjének. Ebben az időben zajlott a Pozsonyi vár felújítása, ami így Stromček hatáskörébe került.

 

A tendert a Váhostav kapta meg. A Radičová-kormány idején erős volt a gyanú, hogy túlárazták a beruházást. A felújítás első szakasza 65 millióba került. Stromček bírálói szerint az eredeti terv szerint harmadával olcsóbban kellett volna megvalósítani az első szakaszt.

 

A Váhostav azóta állami restruktualizáció alatt áll, tartozásai egy részét az állam átvállalta, más részére a hitelezők (köztük sok egyszerű kisvállalkozó) keresztet vethetnek.

 

Állami bank segítette ki a Váhostav-ot

 

eTrend.sk, pluska.sk

Nyitókép: eTrend.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!