Árpi barátom nagy Juve és cseh sör rajongó! Torinóba ugyan nem szokott kijárni focitúrára, de csehországi sörtúrákra örömest és gyakran! Ez még benne Pavel Nedved idejében alakulhatott ki, hiszen a legendás Juve játékos is cseh volt. A sör szeretete Árpiban pedig már fiatalon, kollégistaként elburjánzott a Réti Sasban.

 

Ha az olasz csapat túléli a csoportkört és előrehaladott állapotba kerül a Bajnokok Ligájában, barátunk mindig szervez budai lakásában egy szarvas-pörköltes, knédliutánzatos (a gombóca jobb), cseh sörös, közös focinézést. Máskor is csinál ilyet. Valamikor jártunk közösen magyar bajnoki meccsekre is, főleg kettősrangadókra, kupameccsekre is (akkor még voltak ősszel, sőt tavasszal is álló kupacsapataink), meg ott voltunk minden hazai válogatott meccsen!

 

Ma már nem! Legutóbb a kazahok ellen voltunk kint 2014-ben a régi Népstadion búcsúztatóján, amikor 3:0-ra lemostuk őket. Nagyobb csapatot érdemelt volna a jó öreg stadion, gondoltam akkor! De hol van már a tavalyi hó! Most már csak azt ragozzuk külön-külön nézve a válogatott mérkőzéseit, hogy a mi Törőnk (Törőcsik András) ezeket a márciusi kazah védőket hogyan etette volna meg estebédkor.

 

 hirdetes_810x300  

Árpi barátom liberális gondolkozású pesti értelmiségi gyerek (hatvanas), mint ahogy egykori kollégista barátaim többsége is, akik azóta már a fővárosban élnek. A jobbik liberális fajtából valók, akiknek a nemzet is sokat jelent, és nem csak sufniban lapul a kokárdájuk a nemzeti ünnepeken. Viszont választani vagy nem mennek el választási lehetőség hiányában, vagy pedig az ellenzéket helyezik előnybe, persze az kizárt, hogy a Jobbikot! Mondtam, hogy esős időt jósolnak vasárnapra, maradjanak csak szépen otthon, meg olyan szűkek azok a fülkék….Napsütésben, szép időben pedig felesleges bejönni a kiskertekből, hétvégi házikókból…

 

Juventus- Real Madrid!

 

Közvetlenül a sorsolás után már sejtettem, hogy ebből szarvas pörkölt lesz az Árpinál (Csak ne tedd a knédlit a sütőbe melegíteni, mert kiszárad, inkább gőz felett szitában!). Csak azt nem tudtam, hogy az odavágót vagy a visszavágót nézzük meg közösen, széles baráti körben, kisképernyős tévében, szemüveg kötelező! Árpi eltaktikázta, de megértem őt! Igaz, hangosan csak azt mondta ki, hogy a madridi visszavágón fog majd minden eldőlni, a torinói csak olyan előmérkőzés lesz, akkor gyertek, a visszavágóra, ha mertek. Nekünk mondja, a barcásoknak, akik többségben vannak!

 

Viszont a baráti körünkben a nemzeti liberálisok vannak többségben, kivétel persze azért akad. Nos, szerintem pont a kivételek miatt döntött úgy Árpi barátunk, hogy előbbre hozza lakásában a „kampánycsöndet”, és nem szervez közös focinézést a választások előtti keddre. Nyugodtan szeretné nézni kedvenc csapata mérkőzését, nem egy választások előtti bábeli hangzavarban, amikor mindenki nagyon okos, és tudja a tuti befutót. Inkább nézi a meccset magába roskadva, reménykedve!

 

Majd a visszavágót együtt! Az a meccs viszont sajnos, már elment, csupán formalitás lesz, mert a Real fölényes győzelmet aratott Torinóban! Viszont az országgyűlési választások még korántsem lefutottak. Ott még akármi megtörténhet!

 

Még jó, hogy Árpi barátunk nem vasárnap estére, a választási részeredmények közös követésére hívott meg minket arra az ominózus szarvas pörköltre, gombócra a soha kiürülni nem képes jobbfajta cseh sörösrekeszekhez!

 

Száraz Dénes

Nyitókép: digitalsynopsis.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!