Az MKP már a politikai jövőt tervezi a szlovák jobboldali pártokkal, melyben Bugár Béláékkal már nem számolnak. Menyhárt József elégedett az első ellenzéki kerekasztal eredményével.

 

Az MKP – SaS – OĽaNO – KDH közti ellenzéki kerekasztal beszélgetés után (melyről itt, itt, itt és itt számoltunk be) a Körkép.sk Menyhárt Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét kérdezte.

 

Az elvárásoknak megfelelően alakult a találkozó?

 

 hirdetes_810x300  

Mindenképpen. Minden jelentősebb ellenzéki párt, akit meghívtunk, elfogadta az MKP meghívását és eljött a mi székházunkba, leült az asztalhoz egy kerekasztal beszélgetéshez, ami mindenképpen siker. Hogy a folytatásban mi lesz ennek az eredménye, az most már nem csak rajtunk, hanem rajtuk is múlik. A meghívás a következő ellenzéki kerekasztalra az OĽaNO-tól van, és úgy gondolom, hogy azzal, hogy itt voltak, és a folytatásban gondolkodnak, mi azt amit akartunk, azt elértük.

 

Milyen témákat nyitott meg maga az MKP?

 

Az MKP elsősorban a témák között a referendum kérdését vetette fel, tehát az előrehozott választásoknak a kérdéskörét. Láttuk és hallgattuk a különböző véleményeket ebben a kérdéskörben. Szó volt továbbá az önkormányzati választásokról is, és ebben is teljesen világosan láttuk, hogy a szlovák jobboldal hogyan és miként gondolkodik. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb dolog az, hogy miben nem megyünk egymással szemben, és megtaláljuk majd a közös pontokat, de ehhez még több idő kell.

 

Voltak más témák is, amelyeket a fentieken kívül a szlovák partnerek megnyitottak?

 

Másfél órába nem fér bele több téma. Ezt azzal, hogy az első alkalom volt és meg kellett ismernünk egymást és a véleményeket, ez a másfél óra erre volt elegendő.

 

Ez a találkozó egyúttal azt is jelzi, hogy az MKP ezek szerint már letett a Most-Híddal való esetleges együttműködésről?

 

Ez egy érdekes kérdés. Úgy gondolom, hogy az önkormányzati választásoknál bizonyosan lesznek olyan települések, ahol szóba jöhet az, hogy közösen indítunk jelöltet. De ez mindig is az adott önkormányzatoknak, helyi szervezeteknek a kérdésköre. Ma itt nem beszéltünk a Most-Hídról. Arról beszéltünk, ami a jövőt mutatja, és én úgy gondolom, hogy a Most-Híd ilyen tekintetben nem releváns kérdés.

 

Az ellenzéki kerekasztal leginkább a parlamenti választások előtti időszakra fókuszál. Ennek függvényében az MKP stratégiája ezek szerint már nem számol az úgynevezett magyar-magyar összefogással felvidéki magyar szinten?

 

Én úgy gondolom, hogy a magyar-magyar párbeszédet folytatni kell szakmai kérdésekben. Olyan szinten, hogy ha valaki, mondjuk parlamenti pártként tud a magyar közösség hasznára tenni, akkor szakmai kérdéseket meg kell nyitni. Politikai kérdéseket én úgy gondolom, hogy már nem.

 

Király Zsolt

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!