Minden józanul gondolkodó embernek feltűnik, hogy Szlovákia egész más elbírálás alá esik Brüsszelben, min a V4-ek többi tagállama, főleg Lengyelország és Magyarország. Kétségkívül komoly gazdasági eredményeket tud felmutatni a „tátrai tigris”, de még mindig nem Közép-Kelet Európa tigrise, mint ahogy ezt annak idején Mečiar beharangozta.

 

Magyarország lehet évente a térség egyik legjobb gazdasági mutatójával rendelkező állama, az EU urait ez nem hatja meg, sőt csóválják is a fejüket, hogy hova ez a sietség. 2017-ben négy százalékos volt a gazdasági emelkedés Magyarországon. Az Eurostat jelentése szerint a magyar GDP növekedése tavaly a második volt Európában.

 

Az Eurostat jelentése szerint a magyar GDP növekedése tavaly a második volt Európában.

 

Mi lehet akkor mégis a gond Magyarországgal?

 hirdetes_400x285  

 

Talán az európai alapjogok és a demokrácia eszméi sérülhetnek az országban olyan mértékben, ami miatt az EU, főleg annak balliberális oldala joggal emeli fel a hangját, és próbálja elmarasztalni, szankcionálni, büntetni a magyarokat? Szlovákiával pedig ilyen téren minden rendben van? Á, dehogy!

 

Nézzük csak a közelmúlt eseményeit: Magyarországon soha nem bántalmaztak, nem gyilkoltak újságírót azért, mert fel akart göngyölíteni valamilyen kormány és maffia összefonódási ügyet. Az ellenzéki sajtó vígan lubickolhat a zavarosban, nincs ellehetetlenítve, megfélemlítve, mint Szlovákiában. A felderítetlen Kuciak-gyilkosság és a gyilkosságot kiváltó kényes összefonódások miatt az emberek heti rendszerességgel tüntetnek nálunk.

 

Magyarországon is tüntetget ugyan az ellenzék, de nevetséges ok miatt, a kétharmados választási vereségbe képtelen beletörődni. Micsoda különbség! Az EU a szlovákiai történéseket elintézi egy kemény ejnye-bejnyével, a magyarországi elégedetlenséget viszont megpróbálja a demokrácia védelmében folytatott megmozdulásokként értelmezni! Ráadásul Szlovákiában a Kuciak tragédiát megelőzően ott volt a Gorilla-ügy és a Bašternák botrány is. Ezek is ellaposodtak Brüsszelben (is) egy „nagyon” komoly no, no Szlovákiával!

 

És mintha mi se történt volna, továbbra is Magyarország (és Lengyelország) a legsárosabb alapjog-sértés ügyben, mert a szegény CEU egyetem lehet, hogy elkívánkozik és talán el is megy Budapestről, sőt a civil szervezeteknek is el kell számolniuk a külföldről kapott pénzekkel! Micsoda szörnyűség!

 

Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő különjelentésben számolt be a jogállamiság magyarországi helyzetéről, amelynek szeptemberi megszavazása esetén a testület kezdeményezheti akár az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárását, ami végső soron az érintett ország szavazati jogának felfüggesztését is jelentheti. Ehhez az összes többi tagállam egyhangú támogatása kellene, ami szinte kizárt.

 

Észbontó szörnyűség, hogy nem csak EU-komfort, önfeladó, liberális kormányok vannak Európában!

 

Verhofstadt, belga politikus. egykori miniszterelnök,  a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) frakcióvezetője szerint az illiberális kormányok Közép-Európában komolyabb veszélyt jelentenek, mint a migráció vagy a Brexit.

 

Mi lehet az oka, hogy amíg sokkal komolyabb belső történések miatt Szlovákia felelősségre vonása elmarad, addig Magyarországot piszlicsári ügyek miatt tetemre hívják?

 

Valószínűleg az, hogy a  magyar kormányfő, a magyar kormány, a kétharmados választási győzelem nagyobb kihívást és veszélyt jelent az EU hatalmát birtoklók számára, mint a szlovákiai gyengéd és óvatos ökölrázás az EU irányába. Orbánék határozott nemzeti irányvonala példaértékűvé válhat, és már azzá is vált több európai országban, ami veszélyes az ő szemszögükből.

 

És Orbán nem kertel, megmondja a tutit, nem fél a konfrontációtól! Szlovákia például mikor élt vétójogával az EU-ban oly módon, mint ahogy azt tette Magyarország, amikor legutóbb megvétózta az illegális migráció visszaszorításáról szóló Európai Unió és Afrika közötti megállapodás-tervezetet, vagy amikor tavaly decemberben megvétózta a tervezett  NATO-Ukrajna Bizottság ülését az ukrán oktatási törvény miatt? Lajčákék sokkal óvatosabb duhajok, nem véletlen, hogy a szlovák külügyminiszter neve felmerült ENSZ főtikárként is.

 

Orbánék határozottak és szókimondóak, Ficoék (az ember még mindig nehezen tudja leírni, hogy Pellegriniék) sokkal óvatosabbak, otthon nagyon határozottan nemzeti kiállásúak, kint pedig simulékonyak. A merészségük felső határa az, amit Lajčák egy interjúban nyilatkozott a Lidové Novinynak:

 

„Számomra nagyon fontos, hogy megszűnjön Közép-Európa problémaként való kezelése. A visegrádi négyes ma olyan helyzetben van, hogy a nyugat-európai sajtóban problémának minősítik. Be kell bizonyítanunk, hogy ez nem így van”

 

– mondta Lajčák.

 

Ezt a hangot még elviselik Brüsszelben, viszont Orbán Viktornak a Kossuth rádióban pénteken  kifejtett gondolatát, miszerint nem támogat –

 

olyan európai uniós költségvetést, amelyben elveszik a pénzt a gazdáktól, a kutatás-fejlesztéstől, valamint a regionális fejlesztésektől, és odaadják azoknak az országoknak, amelyek beengedték a migránsokat“

 

már kevésbé!

 

Vitatkozni lehet azon, hogy melyik fajta magatartás célravezetőbb az országnak, a meghunyászkodó vagy a konfrontálódó, de egy biztos, hogy a V4-eken belül közös álláspontot illene képviselniük a tagállamoknak!

 

Száraz Dénes

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!