Mennyire tudatosítják a komáromiak és velük együtt a felvidéki magyarok, hogy a Most-Híd vegyespártnak jelenleg az a két párt a szövetségese a szlovák kormányban, amely 2010-ben szándékosan két, szlovák öntudatot erősítő emlékmű közé zárta a várost, sokak szerint a felvidéki magyarság fővárosát. A Cirill és Metód szoborcsoportot a Smer, a szlovák-magyar hátárra elhelyezett Trianon emlékmű felállítását pedig a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezte. Mindkettő a rezignáló Smer-SNS-HZDS kormány utolsó, nacionalista szagú szellentései voltak az állampolgársági törvény mellé.

 

A szoboravatásokat is testvériesen megosztották egymás között:

 

2010.június 4-én, közvetlenül a trianoni gyásznapon a szlovák-magyar államhatárnál a Szlovák Nemzeti Párt elnöke leplezte le a békeszerződés hálaoszlopát, amelyen ez olvasható:

 

 hirdetes_810x300  

„A Szlovák Köztársaság köszönetét fejezi ki a szövetséges hatalmaknak, hogy 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában megkötötték a trianoni békeszerződést Magyarországgal, amely megpecsételte a történelmi Magyarország szétesését, létrehozta Csehszlovákiát, valamint más államokat az őket megillető határokon belül, és új arcot adott Európának”.

 

Egy hónappal később 2010. július 4-én, a parlamenti választásokat megelőző héten pedig maga Robert Fico kormányfő leplezte le a szláv hittérítők szobor-együttesét a komáromi Kossuth téri körfogalom közepén.

 

Mindkét emlékmű kőbe zárt fájdalom a komaromiaknak, és figyelmeztetés egyfelől a Magyarország irányából, másfelől Dunaszerdahely és Érsekújvár irányából érkezőknek, hogy hol a helyünk, mettől meddig nyújtózkodhatunk ebben az országban. Pár év múlva ezek a szoborállító és magyarokat megfélemlítő szándékú erők lettek a Most-Híd vegyespárt legszorosabb szövetségesei!

 

Azok a szobrok még ma is ott állnak! Beletörődni, megbékélni idővel mindennel lehet, még azzal is, ami sértő! Még a fenékberúgást is meg lehet szokni! De hogy most a magyar választók szavazataira is vadászva Bugár Béla pártelnök személyében magyar köztársaságielnök-jelöltje legyen annak a pártnak, amelynek ilyen előzményekkel rendelkező szövetségesei vannak, az már határos a pimaszsággal.

 

Ébresztő, magyarok!

 

Száraz Dénes

Nyitókép: pluska.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!