Már második napja táboroznak a gazdák Pozsonyban az Öreg-híd alatt, hogy rámutassanak problémáikra és sürgős megoldásra kényszerítsék a kormányt követeléseikkel kapcsolatban. Bázisukról folyamatosan 5-5 traktoros konvojban cirkálnak a szlovák főváros útjain.

 

Két fő útvonaluk van, a Kormányhivatal és a Parlament épülete. Tegnap elhangzott, hogy ehhez ma egy harmadik útvonal is csatlakozhat, mégpedig a Bugár Béla vezette Most-Híd székháza elé.

 

 

 hirdetes_400x285  

Ma délelőtt 10 órakor koordinációs megbeszélést tartottak, hogy eldöntsék a csütörtöki nap forgatókönyvét. Ennek értelmében először a parlament elé kívánnak vonulni. Várható, hogy a házelnök, Andrej Danko (SNS) is fogadja őket. Ez a párt adja egyébként a mezőgazdasági miniszert.

 

A gazdák továbbra is azt szeretnék, ha összeülne a Koalíciós Tanács Peter Pellegrini kormányfő és Gabriela Matečná mezőgazdasági miniszter részvételével, ahol megegyezés születhetne fő követeléseikről konkrét időpontok elfogadása mellett.

 

 

Király Zsolt fényképe.

 

Elképzelésük szerint ennek menetrendjét tartalmazná az a memorandum, mely a mezőgazdászok követeléseire megoldást találna, és melynek megvalósítását garantálná a kormányfő és a tüntető gazdák képviselői.

 

 

Bár a kormánypártok és egyes oligarchák által irányított magyar nyelvű média igyekszik eljelentékteleníteni, a jelenlegi gazdatüntetés egyik fő motorja a felvidéki gazdák. Gútáról, a Csilizközből több tucat traktor és gazda van jelen, akik ott vannak az első sorokban. A tegnap Andrej Kiskánál járt nyolc fős tárgyalódelegáció három tagjai is magyar, mint ahogy az elnöki palotába érkezett három traktort is mind magyar gazda vezette.

 

 

A nap folyamán a pozsonyi és a környékbeli lakosság folyamatosan a támogatásáról biztosította a gazdákat. Reggelit, frissítőt hoztak a fáradt, ám elszánt gazdákhoz, este pedig több helyről meleg étel is érkezett, és még egy élő zenekar is felkereste őket, akik muzsikával, énekszóval segítették őket.

 

Az Élő Vidék Gazda Platform és támogatói csütörtökön is több felajánlással éltek.

 

Tízórai és frissítő a Gútai vállalkozóktol a gazdáknak. Köszönjük Orient plusz Gúta!! – informálta a Körképet Pikáli Róbert, az Élő Vidék Gazda Platform egyik vezetője.

 

 

Tegnap Andrej Kiska fogadta őket, aki megértéséről biztosította a gazdákat. Az államfő a találkozó után hangsúlyozta, hogy a gazdák által felvázolt problémák súlyosak és sürgős megoldást igényelnek.

 

Matečná miniszterhez öt traktor és a teljes csoport gyalog indult el, de a találkozó elmaradt, mert a mezőgazdasági miniszter csak néhány képviselőjüket kívánta fogadni.

 

A miniszter asszony ezt követő sajtótájékoztatóján, a Most-Híd államtitkára, Csicsai Gábor részvételével lényegében eddigi álláspontjukat ismételte meg, előrelépés tehát egyelőre nincs.

 

Az biztos, hogy a gazdák legalább péntekig Pozsonyban maradnak, és délután fellépnek a Slušné Slovensko (Tisztességes Szlovákiáért) által szervezett demonstráción is. A SzNF térre a gazdák több traktorral érkeznek.

 

 

Kedden az Élő Vidék két tagja, Molnár Zsolt és Pikáli Róbert az EP Petíciós Bizottságának leadott petícióban Uniós szintre emelte a gazdák követeléseinek megoldását.

 

 

A Körkép.sk ma is élőben követi az eseményeket folyamatosan frissülő hírfolyamunkban.

 

Körkép.sk

További ajánlott írások:

 

Bevették Pozsonyt a gazdák. Kiska már fogadta őket, Pellegrini még nem. Percről percre a Körképen

 

Mindannyian gazdák vagyunk – A gazdatüntetés margójára

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!