Négy hónap és egy hét telt el Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása óta. A gyilkos kiléte továbbra sem ismert, mint ahogy azt sem tudni, sikerül-e valaha is felderíteni a szörnyű tragédia hátterét. Az azóta eltelt időszakban azonban sok minden történt.

 

Új kormányfőnk van, új belügyminiszter, leváltották az országos rendőrfőkapitányt, az emberek megtanultak tüntetésekre járni, immár nyíltan elmondják véleményüket, ami eddig nem volt jellemző.

 

A koalíció azonban továbbra sem változott, mint ahogy a hatalom és a kormányzás lényege is ugyanaz, hiába cseréltek le néhány szereplőt. Jól láttuk mindezt a gazdák tüntetésénél is.

 

 hirdetes_400x285  

Mi változott az újságíró gyilkosság után? Mennyire biztonságos ma Szlovákiában oknyomozó újságírónak lenni? Mit értek el a tüntetések és mi mindent lehetett még volna elérni? Meghoznák az előrehozott választások a tisztességesebb Szlovákiát?

 

Erről, és még sok minden másról beszélgettünk június 28-án Gútán a Körkép.sk és a Köz-Ért Polgári Kör szervezésében meghívott vendégeinkkel:

 

Kép: Köz-Ért Polgári Kör

 

A hétszeres Újságíró díjas Marek Vagovič-csal, Ján Kuciak főnökével és mentorával, az Aktuality.sk oknyomozó csapatának vezetőjével, valamint a Slušné Slovensko (Tisztességes Szlovákia) kezdeményezés két főszervezőjével, Juraj Šeligával és Karolina Farskával, akik a bársonyos forradalom óta a legnagyobb tömegtüntetéseket szervezték Szlovákiában.

 

Az est házigazdája Samu István (Köz-Ért) volt, a beszélgetést Király Zsolt, a Körkép.sk hírportál főszerkesztője vezette.

 

Az esemény immár 10 500 megtekintésnél járó élő felvétele Komjáthy Petőcz Andrea jóvoltából itt megtekinthető.

 

 

Képgalériánk Laky Erzsébet és Komjáthy Lóránt felvételeivel:

 

Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Laky Erzsébet
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt
Kép: Komjáthy Lóránt

 

Az eseményről a későbbiekben egy szerkesztett videó összefoglalóval is jelentkezünk.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Köz-Ért Polgári Kör

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!