Frissítve: 07.04 12.20 Kifizetetlen számlák, hónapok óta késő fizetések, lavinaként növekvő adósság. Soha nem látott mértékű anyagi gondokkal küzd az MKP Menyhárt József pártelnök és Kocur László „pártigazgató“ vezetése alatt.

 

A Körkép.sk információi szerint a párt adóssága immár 100 ezer euró körüli.

 

Csődközeli állapot

 

 hirdetes_400x285  

Az MKP munkatársai és járási titkárai közül többen hónapok óta nem kaptak fizetést. Nincsenek rendezve a bérleti díjak, garmadában állnak a kifizetetlen számlák, van olyan iroda, ahol már az internetet is kikapcsolták és be sem járnak a munkahelyre. Hogy az érintettek eddig minderről hallgattak, főleg annak köszönhető, hogy többségük kiszolgáltatott helyzetben van. Évtizedek óta az MKP-t szolgálják, ez az egyedüli bevételük, családfenntartók, így kétszer is meggondolják, hogy elégedetlenségüknek nyíltan hangot adjanak.

 

Információink szerint a párt a banki törlesztő részletek terén is már került késésbe és kérdés, hogy sikerül-e megtartani a jelzálog alatt álló pozsonyi pártszékházat és nem kerül-e illetéktelen kezekbe…(* szerk. megj.)

 

Nemcsak a politikai koncepció hiányzik tehát a Menyhárt József vezetése alatt az MKP-ból, hanem egyre inkább az anyagi csőd felé rohan. Az MKP ráadásul idén ünnepli megalakulásának 20. évét, melyet szeptemberben pártkongresszussal ünnepelnek. Kérdés, hogy rendezni-e tudja addig a pártvezetés az adósságait, és főleg miből…

 

Hiányzó jövőkép

 

Továbbá, hogy Menyhárt milyen jövőképet képes felvázolni a következő, politikai szempontból igencsak sűrű (önkormányzati választások, államfőválasztás, lehetséges előrehozott választások) időszakban.

 

Mindez igencsak érzékenyen érinti a pártot, hiszen már novemberben megméretteti magát. A demotivált járási struktúráktól viszont nehezen várható el, hogy az MKP polgármester- és képviselőjelöltjeinek kampányát szívvel-lélekkel végezzék. Főleg, hogy közben azt látják, maga a pártelnök és legszűkebb környezete rázza a rongyot, vannak egyenlők és egyenlőbbek, és egyesek a felvidéki magyar sajtóra szánt, de végül a ma7.sk és Magyar 7 hetilap nevű pártmédiára fordított horribilis összegű pénzügyi csomagból vannak fizetve.

 

Az MKP elnöke az új pártsajtó előfizetésére biztat

 

Az MKP 2010 óta nincs az országos parlamentben, a nehéz anyagi helyzet tehát nem újszerű. Szerény, visszafogott gazdálkodásra volt kényszerítve az elmúlt években is, de tartotta magát. A jelenlegi helyzet azonban az eddigi legkilátástalanabb és mindenféle koncepció nélküli. Menyhárt Józseftől ráadásul az elmúlt időszakban több közeli munkatársa is távozott.

 

Menyhárt kisajátítja a Fidesz támogatását

 

A Fidesz stratégiai partnerként ugyan továbbra is támogatja az MKP-t, de sok helyütt a régiókban egyre nagyobb ellenszenvet vált ki, hogy Menyhárt József pártelnök – saját politikai elképzelés és agenda híján – kizárólag a magyar kormányzat nagylelkűségét sajátítja ki és prezentálja önmaga eredményeként a megítélt forrásokat. A Körkép.sk-nak több konkrét esetet is elmondtak, amikor a pártelnök így próbálta „zsarolni” az MKP szimpatizánsait, egyes pályázókat.

 

Menyhárt József (MKP): Barak László megérdemelte a Madách-díjat. Már rég meg kellett volna kapnia

 

Nem áll jól tehát a párt szénája, melyet sürgősen rendbe kellene hozni. Ellenkező esetben ugyanis félő, hogy nem a parlamenti bejutást jelentő 5 százalék elérése lesz a fő kihívás, hanem a 3,5 százalék, mely a párt működéséhez szükséges állami forrásokat is jelenti.

 

(* szerk. megj.) Kocur László pártigazgató cikkünk megjelenése után ezt az információt cáfolta.

 

Király Zsolt

Nyitókép: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!