Megvolt hát a nagy terepfelmérés. És míg Menyhárt József, az MKP elnöke inkább megfutamodott a kormányfővel való találkozás illetve az újságírói kérdések elől, és komfortzónán belül maradva fizetett hirdetésben üzent csak, azt is kizárólag magyarul a pártmédián keresztül, Őry Péter, az Országos Tanács elnöke úgy döntött, jobban beleáll.

 

Felelős politikusként Pellegrini látogatását a helyszínen végig követve, majd a Körkép.sk-nak nyilatkozva Őry elmondta, hogy a kormányfő ezzel a lépésével ágyúval akart szúnyogot lőni.

 

„Látogatásával Marian Kotleba pártjának készülő oktatásügyi törvénymódosítását kívánta megelőzni. A Smer ugyanis megijedt, hogy ellenfelük politikai tőkét kovácsolna a kérdésből”

 

– fogalmazott Őry, aki szerint aránytalan és eltúlzott dolog, hogy Peter Pellegrini ilyen szinten belenyúl egy helyi közösség ügyébe. Hogy erre sor kerülhetett, szerinte annak következménye, hogy hiányzik az önálló felvidéki magyar oktatási rendszer.

 hirdetes_400x285  

 

Őry: előnyt kell kovácsolnunk a kérdésből

 

Őry rámutatott arra is, hogy amennyiben a szlovák kormány a tömb magyar területen kisebbségben élő szlovákok miatt törvénymódosítást kezdeményez új szlovák iskolák létrehozása érdekében, azt a helyi magyarságnak is saját maga javára kell fordítania. Rendezve egyúttal a magyar kisiskolák helyzetét is. Az MKP ennek érdekében már a készülő jogszabály tárcaközi egyeztetésének véleményezéséből sem szeretne kimaradni.

 

És most jöjjön az ígért háttér. Nagyszarva két szlovák, iskolaköteles kisdiákjának történetét a Körképen már kellően kitárgyaltuk (itt, itt, itt vagy éppen itt.)

 

Mai cikkünkben annak jártunk utána, mi szólította a miniszterelnököt egy színmagyar településre, precedenst teremtve és országos feneket kerítve ezzel egy lokális témának.

 

A Nagyszarván szlovák iskolát követelő szülőket a helyiek csak BKŽ néven ismerik.

 

A Tempest és az állami megrendelések

 

Ami a Brontvajová, Kriško, Žárová helyi lakosokat jelenti. Történetünk szempontjából Roman Kriško az érdekes, aki a szlovák cégjegyzék szerint igencsak aktív kormányzati biznisz-szereplő.

 

Például a Tempest, a.s vállalaton keresztül, mely euró tízmilliós tételben szállít az államnak és sorra nyeri el a különböző, jellemzően informatikai célú közbeszerzéseket a Főügyészségtől kezdve az egyes minisztériumokon (beleértve az építésügyit és a környezetvédelmit is ) át a Nemzeti Autópályépítő Vállalaton keresztül szinte az összes állami vállalatig.

 

A Tempest forgalma az elmúlt három évben meghaladta a negyed milliárd eurót (250 000 000 eur.)

 

Kriško cége a Smeres kormányzat nagy kedvence. Így elhívni az aktuális miniszterelnököt Nagyszarvára, ahol betelepültként maga Kriško is lakik és épp két szlovák kisiskolás helyzetét szeretnék helyben megoldani, igazán semmiség.

 

Nagyszarva tanulsága a felvidéki magyarság számára

 

A csallóközi szlovák iskolaalapításnak tehát kellően erős szereplői és kormányzati szövetségesei vannak. A történet tanulsága a felvidéki magyarság és annak politikai képviselete számára pedig az, hogy ami jár a Csallóközben (még) kisebbségben élő szlovákok számára akár két szlovák kisgyerek kapcsán is, az jár a honi magyarságnak is az egész országban. Ahol jóval nagyobb létszámban és jóval régebb óta élünk.

 

Ezt kellene felvállalniuk az illetékeseknek (kinek?), hogy a nagyszarvai szlovák iskola ügye végül az évtizedek óta megoldatlan felvidéki magyar iskolarendszer problémáinak a megoldását is segítse.

 

 

Hogy élünk-e vele, csak rajtunk múlik. A nagyszarvai magyar lakosság karakán kiállása mindenesetre követendő példa mindannyiunk számára. Gondoljunk erre a közelgő helyhatósági választásokon is. A nagyszarvai szlovákok, Kriškoval együtt ugyanis biztosan fognak.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.