Kalita Gábor: Robbanómellényt az EU tagországaira?

Ismert politológusok jórészének ma már az a véleménye, hogy az Európai Unió vezetése, ennek balliberális, szocialista szárnyai kezdenek úgy politizálni, mint ezt a harmincas években a hitleri Németország tette:

Egyetlen hatalmi központból – történetesen most nem Berlinből, hanem – Brüsszelből irányítani diktátori, bürokrata módon –  mindent, s mindenkit,  ami, s aki Európában létezik, s mozog. A mai német, migránsokat illető „szájzár” politizálás is ennek a modellnek a hű követője.

Nem azt képviselik, amivel Európa népe megbízta őket

   

Ennek mai változata szerint a liberalizmus paravánja mögé bújt baloldali erők, bevetve a fasiszta ideológiához hasonló bolsevik politikai gyakorlat minden szennyes praktikáját, – lásd guyverhofstadtok, niedermüllerpéterek, vivianeredingek, judithsargentinik politikai menetelését – éppen most szeletelik darabjaira az EPP-t.  Azt az 1976-ban kereszténydemokrata pártok által alapított jobbközép politikai standardot képviselő Európai Néppártot, mely sajnos, az évek hosszú során olyan kétes múltú politikusi figurákat választott, majd tűrt meg soraiban, többek között Junckerre is gondolok, akik alantas módon éppen az ellenkezőjét képviselték, s képviselik annak az iránynak, amelyet a konzervatív néppárt hosszú évekkel ezelőtt célul tűzött ki maga elé.

Vagyis, ezeket a nemes célokat összefoglalva:

–  a hagyományos keresztény kultúra védelmét, felvirágoztatását, a tagországok lakóinak, a kisebbségek  véleményének érdekképviseletét, problémáinak orvoslását, a nemzetállamok Európai Unióban való tömörülését, a szubszidiaritás minden egyes passzusát betartva. Tehát oly módon, ahogyan ezt annak idején az európai politizálás géniuszai megálmodták. Persze koránt sem úgy, mint a mai, többnyire csakis önérdekeiket, saját lobbi csoportjaik tagjainak pénztárcáját képviselő „bukfencjancsijai,” s a hagyományos görög-keresztény európai kultúránk alapjaira építve válósággá formálták.

A Juncker-Merkel-Macron „háromszög” dicsőségmenete

Sajnos a hatalmasra duzzasztott brüsszeli bürokrata adminisztrációs mechanizmus lassan-lassan elnyeli, a maga arcára formálja azokat az EU-s, számos esetben néppárti képviselőket is, (lásd a néppártiak jó részének igennel való szavazását a hazugságoktól hemzsegő Sargentini jelentésre), akik annak idején nagy elánnal, valóban korrekt tervekkel kívánták képviselni azokat, akiktől a mandátumukat kapták.

Nem véletlenül, hiszen nekik hosszú távon olyan anyagi jólétet, karriert, kiemelt öregkori ellátást biztosít az EU, melynek révén ezeknek a politikusoknak a jó része teljesen elveszti a puszta realitások iránti, korábban még létező érzékét. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” viselkedésmód alapján, sokszor bukott pártok képviseletében birtokolnak hosszú ideig olyan posztokat, melyeket tulajdonképpen részben sem érdemeltek ki. S, az Európai Unió főtitkára, – az Európai Parlament budoárjaiban sokszor Raszputyinak „becézett”  – Seelmayer úr nagyon is oda figyel arra, hogy az említett Néppárt tagjai úgy viselkedjenek, ahogyan azt a Juncker-Merkel-Macron – még csak látszatra sem a hagyományos, keresztény vonalakat követő – „háromszöge” megköveteli.

Tehát, ne is igen csodálkozzunk azon, ha a jó öreg Európánkban alaposan félrecsúsznak a mindannyiunk sorsát, biztonságát, jólétét szolgálni hivatott történések.

Ugyanis, a „színes” Európa, a kevert népek betelepült hordája, s nem az európai őslakosok alkotják majd meg azt a terepet,” ahol a háttérhatalmak, a pénzvilág gurujai, a világtrösztök emberei egy feszültségekre okot adó, vegyes vallási, világnézeti Babilon létrehozásával, vagyis egy művi káosz (polgárháborúk) kigenerálásával zsákmányolhatják majd ki az identitásuktól, nemzetüktől megfosztott embereket.

„Ha valamit tönkre akarsz tenni, annak állj az élére”

Nem csak az Európai Bizottság mai elnöke, Jean Claude Juncker, de José Manuel Barroso neve is gyakran eszembe jut akkor, amikor az alcímben feltüntetett népi bölcsességet idézem. Az „offshore szakértő,” Merkel-kedvenc Juncker, korábbi csíntevéseit idézni szükségtelen, hiszen a világmédia, s a Körkép.sk is bőven foglalkozott ezzel a témával.

Az Európai Bizottság Juncker előtti elnöke, a kemény baloldali, portugál származású Barroso több mint valószínű, hogy korántsem Európa népének jólétére, gondjainak istápolására, hanem a zsebében lapuló bankkártyájára gondolt akkor, amikor elfogadta a Goldman Sachs, vezető amerikai bank, busásan jutalmazott ajánlatát. Mégpedig abban az értelemben, hogy nyújtson neki tanácsadói szolgálatot, miként is köthet majd jó üzleteket – mármint a mega bank – az Európai Unióval kötött pénzügyi tranzakciók révén.

Barroso tanácsot adott, s tanácsot ad. Ez a jakobinusi viselkedésmód mindannyiunk, az európaiak kárát idézte elő, a magukat kiválasztottaknak képzelő, a félremagyarázásban, a zavarosban való halászás világbajnokainak alantas cselekedetei, vagyis, a csakis a saját érdekcsoportjaiknak lobbizó, önző kreatúrái révén, akik – ismétlem  – az ál-liberalizmus hamis zászlaja alá bújva végzik Európa-romboló, konspiratív, vagyis megtévesztő tevékenységüket.

Ennek a már-már általános, erkölcstelen magatartásnak a láttán az EU csúcsvezetése, s maguk a képviselő-testület még épeszű tagjai is, sajnos – hallgattak, s hallgatnak, mint tök a fűben.

Később a média, politológusok, gazdasági, s Európa  biztonságáért dolgozó szakemberek  nyomására nyögött ki magából Juncker – két konyak között – egy hamarjában összetákolt mondatot: A jövőben a biztonságot szolgáló titoktartásra nagyobb figyelmet kell fordítani.

Ehhez hasonló fűberúgás volt az Európai Bizottság elnöke részéről, amikor 2014-15-ben, amolyan vagánykodó módon, a kamerák előtt megigazítván irdatlan tömegű nyakkendő-gyűjteményének egyik éppen szolgálatos darabját, egy kézlegyintéssel intézte el az olaszok „riasztását” a közel-keleti migránsok, s a fekete afrikaiak okmányok nélküli, Európába való tömeges, illegális beáramlásával kapcsolatos intelmét.

Még egy „kiemelkedő” név, a nagypolitika porondjáról

Az alcímben feltüntetett zsargon, miszerint: ha valamit tönkre akarsz tenni, akkor annak állj az élére, Angela Merkel neve mellé is oda illik, méghozzá 2002-es indulási dátummal.

Véleményem szerint ekkor kezdődött el Európa lejtmenete, amikor a hagyományos Európa felvirágoztatásában gondolkodó politikusok politikusát, a nagy elődök méltó képviselőjét, Helmuth Kohlt  küldte alantas módon mellékvágányra,  akinek kimondottan bizalmas embere volt Angela Merkel.

A konspirációban oly jártas, az NDK kommunista ifjúsági szervezeteiben szocializálódott, a német államrendőrségbe, a Stasi-ba is beszervezett, „Erika” fedőnéven jelentgető  kancellár  esetében – összerakva eddigi, mindannyiunk által jól ismert politikai lépéseinek mozaikkockáit – nem vitás, hogy pártja nevével, küldetésével – Német Kereszténydemokrata Unió /CDU/ – korántsem azonosult, s nem egyszer,  nem is százszor – élt már vissza pártja emblémájának becsületével.

(Megjegyzésként írom le, hogy korábban honi, nemzetiségi politizálásunk berkeibe is befurakodtak olyan, később jelentős posztokat is betöltő „politikusok,” volt államvédelmi ŠtB-s figurák, vagy ezek előretolt emberei, akik csupán álcaként „viselték, viselik” a hagyományos keresztény kultúra irányvonalait képviselő pártjuk irányelveit. Tehát, a nagypolitikához hasonlóan, mi nemzetiségiek se csodálkozzunk azon a megosztottságon, ami jelenleg uralja mindannyiunk társadalmi közérzetét).

Ezt jelzi Merkel pártja jelenlegi, kegyetlen preferencia zuhanása is, mely egyúttal magával ráncigálja annak a koalíciós pártnak– Keresztényszociális Unió /CSU/ -renoméját is, mely politikai csoportosulás élén Horst Seehoferrel, a jelenlegi szövetségi belügyminiszterrel, élet-halál harcot vívott, s vív azért, hogy a korábban hagyományos európai értékeket képviselő Németország, Németország maradjon. S gazda népét ne falja fel véglegesen a mind korábban, mint a jelen években beáramlott, idegen kultúrával, vallással, viselkedésmóddal rendelkező, számos esetben az országba illegálisan betolakodó néptömeg, Merkel asszony brutálisan hibás, Villcommen-jének rásegítése révén is.

A muszlim politizálás teheti ki végleg a pontot Európa hagyományos sorstörténetének a végére

A nagypolitika követői, tudói nagyon is tisztában vannak azzal az eshetőséggel, ha az eddigi bevándorló, Imámok tanai, regulái által befolyásolt, államot az államban teremtő migránsok úgymond teljes mellszélességgel „belefolynak” majd az európai politizálásba. Ne feledjük, jelentős tömegekről van szó, s azt is vegyük tudomásul, hogy ezek a bevándorló hátterű emberek soha nem szavaznak majd a tősgyökeres, hagyományos értékeinket őrzők képviselőkre, pártokra.

Példaként említhető, hogy a hagyományait mindig is őrizni kívánó londoniaknak, a közel kilenc milliós világvárosnak ma már Sadiq Khan személyében pakisztáni polgármestere van.

Amolyan gondolatpihentető bonmot segítségével, had idézzem Donald Trump megválasztása előtti kijelentését Khan hivatalába való beiktatásával kapcsolatban:

„Én ezt az embert, be sem engedtem volna Amerikába.”

Természetesen, nem azzal van a gond, hogy Sadiq Khan pakisztáni származású muszlim, a sokak előtt nem tisztán látott probléma másutt bújik meg:

Khan  beiktatása után Londonban annyira elszaporodtak a bevándorló hátterűek részéről történő erőszakos cselekedetek, késes támadások, hogy a hagyományos, vagyis, korábban szerzett  tekintélye révén fegyvert sem viselő London-Bobby, lassan már rá sem mer nézni a színes bőrű „honfitársaira.” Mivel nagyon is gyorsan előkerülhet az a kés, ami a muszlimoknál egy természetes, mindig is maguknál hordott támadó eszköz arra az esetre, ha valaki megsérti őket vallásukban, esetleg regulálni merészeli a nem európai viselkedési standardok szerinti, közmegbotránkozást keltő viselkedésmódjukat.

Tehát a jóvágású London-Bobby is ma már randa gépfegyvert visel többnyire, így ez nem egy kellemes dolog az eredeti londoni rendőrt fotózni kívánó honi, japán, vagy akár kínai turistának.

A közel-keletről „betelepültek” nőkkel való durva, erőszakos bánásmódjukat azt hiszem, kommentálni sem kell. Európában ugyanis már ezer számra bizonyították a nőkkel kapcsolatos, megvetést kiváltó felülrendeltségüket, s bűntettek százait hajtották végre.

Vagyis, hol a probléma? A „városfőnök” az ő vallási testvérük, közel-keleti honfitársuk, így – gondolják ők – itt mi vagyunk az urak – és saját törvényeink szerint azt teszünk, ami nekünk jól esik. Nem hiszem, hogy ezt a tősgyökeres angolok nagyobbik fele is kvittelné. A fentiekben leírtakhoz az is hozzátartozik, hogy a Londoni Városi Rendőrség létszámhiányának, alulfinanszírozásának problémája már nemcsak az angol parlamentnek, hanem Erzsébet királynénak is szálka a szemében.

Visszatérve a muszlim politizálás témaköréhez

Ha az Európai Unió tagországainak esetében a Közel-keletről betelepítettek szavazataihoz társítjuk még a többnyire baloldali, betelepítés pártiak szavazatait, a gender elmélet, a könnyű kábítószerek igenlőinek táborát, a családgyűlöletre nevelt fiatalok népes csoportjait, akkor bizony előbb vagy utóbb a szakadék szélén találhatja magát nemcsak az EU, de vele együtt szeretett Európánk is.

Rossz döntések kavalkádja

Nem írok le újat azzal, hogy az utolsó négy évben, az Európai Unió részéről a rossz döntések, elhallgatások sorozatát észlelhette az az európai polgár, akit rendszerint – tisztelet, az egyes országok, égető kérdésekben való, referendumokat kiíró vezetőinek  –  meg sem kérdeznek affelől, miként is képzeli el kontinense további sorsát, netán kivel nem akar együtt élni saját országában.

Nem kérdezik, s ha ő, az állampolgár kérdez, a válasz – mint, ezt mi, tősgyökeres kisebbségek már elszenvedtük: „Gyűjtsetek össze egymillió aláírást, így majd berakjuk ügyeteket a mókuskerékbe, vagyis a bürokratizmus mókuskerekébe. S ha majd egyszer piros hó esik, akkor…”

Ugye, jól ismerjük ezeket az átveréseket, hiszen minek is foglalkozni pitiáner, az egyszerű polgár által beterjesztett ügyecskékkel, ha már egyszer, ötszáz milliónyi európai lakos tudta nélkül – három-négy államfő, EU-s vezér, s néhány Soros-féle NGO-s talpnyaló fazekában ott fő már az Egyesült Európai Államok nevű „ételcsoda.”

Német exodus

Tehát gondból, bajból van elég, s már az egyszerű német polgárnak is elege van abból a hivatalos hazugág záporból, a média cenzúrázásából, vagyis a szájzárból, amikor lassan már nem is protestálhat amiatt, hogy – a legutóbbi esetként említve -egy német családapát egy migráns Chemnitzben leszúr nappalok nappalán.

S ha tiltakozik, a közszolgálati német televízió a sztrájkolók ezres tömegeiben „besvenkel” néhány odakeveredett, kigyúrt, bőrdzsekis provokatőrt, s a százezres tömeg azonnal megkapja a címkét: újfasiszták menetelnek, vízágyút rájuk. Pedig hát többségükben az ártatlan „hansziék” és családtagjaik meneteltek tiltakozó táblákat tartva a tömegben azért, hogy igenis véget kell vetni azoknak az erőszakos cselekedeteknek, késes támadásoknak, a migránsok civil áldozatokkal is járó bandaháborúinak, ami miatt a dolgos németek lassan már a „klasszikus” svédekkel egyetemben az utcára sem mernek kimenni.

De a cenzúra működik, s rendszerint a hatalom azokat a rendőröket fogja kérdőre, akik ki merik mondani: az elkövetők letelepedési engedélyüktől megvont migránsok voltak. S azzal sem dicsekszik az állami közmédia, hogy tavaly Németországban 447 ember esett áldozatául erőszakos, s késes támadásnak, migráns hátterű bűnözők keze által.

A hazugságoktól „fröcsögő” jelentésből megtudhattuk azt is, kik akarják tönkre tenni Európát

Magyarságunk ellen indított Sargentini-jelentést a napokban az elit média Rubik-kockaként átforgatta, pro – és kontra vélemények világgá kürtölésekor jócskán fogyott az áram, no meg a tinta.

Személy szerint azon mérgelődtem a leginkább, hogy kire is bízta az Európai Bizottság egy ilyen jelentés – szó szerint értendő – összetákolását. Nem is hinnénk, ebből mennyi összefüggés is kiolvasható:

Nem másra bízta, mint a holland Zöldek Judith Sargentini asszonyára, aki valamikor közeli munkatársa volt a Soros által működtetett szervezeteknek. Tehát, nem véletlenül kérdezte Magyarország helyzetéről, korábbi „ismerőseit.” Olyanokat, akiknek Magyarország, a magyar nemzet – a hátuk közepét „képezi.”

Judith Sargentini fiatal korában a Baruch Spinózáról elnevezett középiskolában tanult, ahol harcos materialistát, baloldali Marxistát, képeztek ki belőle. Később „miből” lett a „cserebogár? ”Természetesen, ilyen tudással, irányzatokkal való felvértezése után szélsőséges liberálissá formálódott „Judithunkból,” magyarságunk „imádójából.”

Tehát ezt a témát kedves olvasóim számára tovább kommentelni, kiváltképp felesleges lenne, hiszen mindannyian tudjuk, hol is van az a bizonyos kutya elásva.

Az írás címében feltettem a kérdést: „Robbanómellényt az EU tagországaira?” Hogy ezt a szimbolikus mellényt ki is adná fel örömmel azon országaink számára, melyek vezetőinek még nem ment el a józan esze, ezt a fenti értekezés soraiból is bőven „kisejthetjük.”

De azt is tudjuk, hol is nyomnák meg ennek indítógombját, ha netán-netán – mármint szerintük – mi magyarok, s lengyeljeink, az olaszok, az osztrákok, stb. – „rosszalkodnánk.” Mármint Brüsszel szerint, mely „objektum” asztalán kívánnák látni Európa „beliberültjei” azt a bizonyos, diktatórikus start-gombot.

Bízzunk abban, hogy jövőre az újra választott, vagy megválasztott magyar, s nemzetiségi EU-s képviselőink most is, később is néppártjukban megtesznek mindent annak érdekében, hogy zord erők ne szeleteljék tovább pártjukat. S állják a sarat abban a küzdelemben, melyben az erős nemzetállamok EU-s egysége képezi majd a jövő tekintetében is a nagyjaink által már megálmodott, szilárd alapokon álló, gazdag, s nem utolsó sorban boldog Európát.

Kalita Gábor