István
  • HUF: 326.49
  • USD: 1.11
  • 21 °C
  • 33 °C
politika

Kalita Gábor: Azon csodálkozok, hogy éppen ők csodálkoznak!

A rendszerváltás idején, a kilencvenes évek legelején, finoman kifejezve érdekes hangulat uralta Pozsony utcáit is, kávézóit, a közösségi helyeket, a szerkesztőségeket, piactereket.

 

Volt ebben a hangya rendszerű nyüzsgésben egy jó adag bizonytalanság,  arany borjút ígérő eufória, s persze – sok esetben, a bolsevik jellemre utaló, pofátlanságot sugárzó helyezkedés.

 

Hirdetés(X)

A megbocsátó jelleműek megbocsátottak, a korábban üldözöttek a megtérni kívánókért imádkoztak, a más és más helyzetben színt, jellemet változtató kufárok -kufárkodtak. Vagyis szélesre terítették most már nem vörös, hanem színes, amolyan hamis csábításra fogantatott szőnyegüket, melyet könyöküket is használva terítették szét, a lehető legszélesebbre, az Újfent Lehetőségek Piactéren. Ezek körül a szőnyegek körül aztán az azonos színűek csoportosultak, s amikor már látták, hogy az Újfent Lehetőségek /börzéjéről/ Piacteréről mégsem zavarják el őket a megbocsátók, később a megbocsátókat már térfoglaló csodaszőnyegük közelébe se engedték.

 

Az átkos hamiskártyásai ugyanis ismét szétrakták hamiskártyáikat.

 

Eltelt közel harminc év, közben az eufórikus álmok kiismerhetetlen bálványokká merevedtek

 

Az utolsó évtizedekre emlékezni jó, néha bizony szükséges is ezen emlékek felidézése, úgymond, lelki raktárunk rendszerezése.

 

Főleg most, amikor a világ országai, a háttérhatalmak kardcsörtetését élik meg a hatalomszerzés csataterén, amikor szűkebb, nemzetiségi környezetünk is furcsa identitászavarral küszködik, amikor ismét kétes múltú erők tülekednek pénzért, hatalomért. Amikor a valódi értékeket teremtő kisember még inkább vissza húzódik legszűkebb köreibe, látván azokat az aljasságokat, melyeket környezetében elkövetnek az örökös maga mutogatók, a megrögzött jelenni vágyók, minden rendszerben uralkodni kívánók, a gerinctelenek, a sajnálatra méltó, alamizsnáért behódolók.

 

A jellem hiánycikké, pult alatti áruvá silányult

 

Eltűnt a szellemi, emberi érték, helyette megjelent a piac: itt áruba bocsátható, kiárusítható úgymond minden. A becsület, az érzelem, a jó modor, a korrektség, a jó ügyek, a  hagyományos európai kulturális, társadalmi értéket, hit mellett való kiállás, a barátság. A jutalom: nem más, mint egy kis odavetett manna, a „hallgass” tallér, a felkínált „körön belüli” lét.

 

A becsület, az érzelem, a jó modor, a korrektség a jó ügyek, a hit mellett való kitartás, a barátság megvásárolt valósága a hétpróbás gazemberekre száll át, megvezetve ezzel a valódi történéseket fel nem ismerő, naivan szemlélődő tömeget. A mindig is tisztességes látók, helyzetfelismerők körön kívül maradnak. Ám látnak, s csendben döntenek. Korántsem a szélhámosok mellett, javára.

 

A köztisztelet látszata, a sokak eltaposása révén beszerzett politikusi pókerarc, a szeretet, az adakozás mutogatása egy volt, öregedő, chicagoi gengszter pályájához hasonlítható: ő lett a szentember, mert az összelopott vagyonból ad. Mert mindenki kedvence, mert mindenki támogatója, tisztelni való bálványa.  Ám a becsületes köznép nem is sejti, éppen tőle, tőlük szedték, rabolták el, tették magukévá azokat a privát pozitívumokat, az anyagiakat, melyekkel ők, a tülekedők – eddig – nem rendelkeztek. Mert az ártatlanok, az emberi becsületben hívők jóhiszeműen, naivan – árujukkal – kiálltak létkérdésük piacára.

 

Ők, az első sorokban, avagy az ördöggel való szövetkezés a pokol útjai felé vezetnek

 

A hitét az átkosban sem elhagyó, családjáért küzdő, dolgozó ember keserűen tapasztalja meg a közel harminc év, s a mai élettörténések rezdüléseit.

 

Példaként említve, amíg a vörös uralom idején a templom padsorai a vörös rendszerrel nem megfélemlített, igaz hívőit szolgálták, ám főleg a rendszerváltás első éveiben, s ma is, ezek az emberek már az utolsó padsorokból, vagy a padsorok mellől nézték, nézik az elöl üllőket.

 

Ugyanis, ma elöl „szenteskedik” a falu, helység volt pártelnöke, a hazakeveredett volt „fehérházi” plénum tag, a helyi önkéntes rendőr, az államvédelmi rendőrség ŠtB-s besúgója, ezek csicskásai, a ma már lovaggá ütött volt politikai tiszt, a cenzor szerepét betöltő, a KGB épületében titulusokat szerzett, volt minisztériumi, pártközponti csicskás, a nagy „tiszteletnek” örvendő, hajdani munkásőr. Ők ma a jótevők, az érdekből adakozók, az elit.

 

A helyi önkormányzatokban sokan az ilyenek közül is politizálnak, mert ők ma a falu „krémje.” Felnéz rájuk a pap, a polgármester, a tanító, mert rézlemez kell a templomtoronyra, mert régi, párt ismeretségeikre is szükség van a faluban, mert krétára is szükség van az osztálytábla mellett. Ezért, jutalomként, övék az összes helyi lehetőség: Ingyen telkek gyerekeiknek, munkahely, vállalkozási lehetőség, amit csak életkörnyezetük fel képes kínálni nekik.

 

Ehhez a helyi, s a magasabb politizálás is – a meghasonlott „charakterű” emberek révén – hozzásegíti őket, akiknek csúnya „charakterük” – tisztelet a kivételnek – kifelé mutatva sajnos patyolat tisztának tűnik. Persze csakis a számos megtévesztett ember szemében. Hiszen ezek a „charakteres” emberek a konspirációt, a megtévesztést az átkosban magas szinten elsajátították, művelték.

 

Csakis ezért sikeresek, s „charakteresek” egyes politikusok, mert múltjuk révén nagyon is értik a már említett közmegtévesztés, karaktergyilkolászás minden egyes fortélyát, csízióját.

 

Néznek, mint a moziban

 

A nemzetiségi választópolgár is szinte döbbenettel nézte, nézi a körülötte történő eseményeket:

 

A rendszerváltás utáni évek simliskedéseit, a mecsiari korszak volt „vöröseinek” hatalomhoz, privatizált, volt államvagyonokhoz való juttatásukat, a vörösök által, szinte zsinórban, szintén vörösök által rehabilitált társadalmi, politikusi szélhámosok, pártújságírók, volt besúgók, belügyi, állami archívumokban titkos iratokkal  dolgozó elvtársak, korábban jelentgetők stb. újfent regnálását. Ezeknek, vagyis a tényleges ellenállók ellehetetlenítése „megkomponálóinak” korábbi, s jelenlegi piszkos mozgását.

 

A nemzetiségi választópolgár döbbenettel nézte azt, hogy a korábbi évek nemzetiségi újságírása, rádiózása, TV műsorai  olyan „indivídumokat” is – volt ügynök, munkásőr, stb.  –  a média élére juttatott, akik a világ legtermészetesebb dolgaként – persze, csakis részükről – interjú alanyaikként többnyire saját volt elvtársaikat, az átkos szekértolóit szólaltatták meg. Ezek korábbi ismertségét kihasználva vitték tovább liliom tiszta „charakterük” propagálását.

 

A nemzetiségi választópolgár döbbenettel nézte azt is, hogy a nemzetiségi rádióban közel harminc év távlatában, az Új Szó, volt kommunista pártlap két szerkesztője kvaterkázik együtt hónapokon keresztül egy beszélgető műsorban. Az egyik ügynöki múltja árnyékában, a másik talán nyugdíj kiegészítés késztetése gyanánt tömte nyájas hallgatója fejébe a tutit. Ehhez hasonló példák garmadát lehetne sorolni.

 

A nemzetiségi választópolgár a fentiekben felsoroltakat tehetetlenül, döbbenettel tűrni kényszerült, hiszen az éppen regnáló, általa is megválasztott illetékes demokratikus rendszer politikusa, politikuma, aki az említett ügyekben léphettek volna, tétlenül nézték a fentiekben felsorolt „charakter nélküliségeket.”

 

Álljunk oda a volt besúgók, a volt párt elit tagjai mellé

 

A választópolgár döbbenettel nézte azt is, hogy nem egyszer volt államvédelmi besúgókat ajánlgattak, majd ismertek el magyar állami kitüntetések odaítélésére.

 

Ennek egyik hasonló, kirívó, már-már komikus esete az volt, amikor egy performersz „művészünket” jutalmaztak magyar érdemkereszttel, aki azt ennek átvétele után, később, nagy mediális felhajtás mellett vissza adta, vagyis „dobta.”  De, közvetlen az elismerés átvétele után, ünnepi öltözetben készíttetett magáról egy, az Országgyűlés előtti fotót, ahol bokáig áll a vízben, A Házra mutatva, egy útjavítási munkálat alkalmával.

 

De ő volt a Privát nacionalizmus című, kassai kiállítása három kurátorának az egyike, ahol egy nemzeti zászlót gyaláztak meg, s ahol a Magyar Parlament gipszből kimodellezett, összedőlés előtt álló, minden igaz magyar ember szent épületét mutatta be ocsmány módon – egy, szintén zenész „alkotó.”

 

Nemzetiségi politikusaink, az illetékes „ajánlók” ekkor is hallgattak, mint …  Persze, az olvasó jó ízlésének respektálása érdekében hadd ne idézzem ennek az „illatos” népi csasztuskának következő mondatrészét.

 

A választó polgár döbbenettel nézi azt, amikor nemzetiségi politikusok adják a nevüket. Oda állnak egyes fórumokon, tárlatnyitókon, közösségi rendezvényeken, olyan rossz jellemű, akár besúgói, „vörös káder” múltú emberek mellé, akik annak idején annyit ártottak a másként gondolkodóknak, amennyit csak tudtak.

 

De. Politikusaink még csak véletlenül se higgyék el azt, hogy az említett individumokat a választó – saját környezetéből– nem is ismeri. Nagyon is ismeri, hiszen az átkosban saját bőrén érzékelte ezek pofátlan regnálását, s közvetlenül neki is árthattak, vagy meghurcolták őt vallása, demokratikus nézetei miatt.

 

Ez a politikusi ballépés mit jelenthet az általános közhangulat formálása szempontjából? Tessék ezen elgondolkodni. Én, ezzel kapcsolatban, csak három szavacskát  írok le: közösséget romboló fiaskó!

 

A „tapasztalás” teszi a „jó” politikust közkedvelté

 

Csúnya jelenség ez, amit politológusi, értelmiségi baráti köröm tagjai nem egyszer így jellemeznek:

 

Az ilyen, akár ma már jogtalanul rehabilitált politikust, aki akár amolyan inkognitóban tartott „pártbizalmasként” az átkosban is hasonló cipőben járt, mint a fentiekben említett „elvtársak,” úgy tudja őt a választópolgár tökéletesen felismerni, hogy ezek a közszereplők ma úgy szidják a szólni merő, korábban is másként gondolkodókat, mint az átkosban szintén ők szidták  – természetesen beállított provokátorokként – a kommunistákat. Hogy „légyfogóként” begyűjtsék majd gazdáik számára a kommunizmus „irredentáit.”

 

Tehát, már az új rendszerben évtizedek óta gyakorolt, „hamispróféta” szerepkörük további gyakorlásának megvédése kapcsán kellő, korábban begyűjtött tapasztalatokkal rendelkeznek.

 

Zárszó helyett

 

Nemzetiségünk megosztottsága, a választók bizalmatlansága mai közállapotunk letagadhatatlan „fenoménja.”

 

Ezzel kapcsolatos véleményem bizonyára nem örvendezteti meg azon politikusainkat, akik ezen állításon csodálkoznak, s nyilatkozataikban lépten nyomon azt kívánják bizonyítani, hogy a nemzetiségi választók a bűnösek azért a bizonyos megosztottságért, mai közállapotokért, az általános letargiáért, hogy ők a műveletlenek, az informálatlanok, a nem felkészültek, a nem tettre késszek.

 

Ennek fordítottjára, bizonyára rámutattak a fentiekben felsorakoztatott gondolatok.

 

Vagyis: azon csodálkozok, hogy  éppen ők csodálkoznak!

 

Kalita Gábor  

Nyitókép: envagyok.info

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Csemez László
2018. Sze. 28. 14:23

Hogy kik a polgármesterek,vagy kik lesznek? Ahogyan a mulatós nóta mondja: csendőr,rendőr,bakter és a csőz.De ott van a hétfőn járó szanitéz- katona is közöttük.

Szóljon hozzá!

Király Zsolt

Király Zsolt, 40 éves közgazdász, a Körkép.sk alapító főszerkesztője. A 2015-ös Újságírói Díj nyertese oknyomozó kategóriában. Korábban a .týždeň-ben és a Heti Válaszban is publikált.

Kövessen minket

Megosztás