Hétfőn több érdekes közvélemény-kutatási adat is napvilágot látott, melyek megfelelően olvasva sok tanulsággal szolgálnak a Bugár – Menyhárt államfőjelölti meccsel kapcsolatban is.

 

Az egyik a Focus felmérése, mely az MKP elnökét még nem is mérte, de a Most-Híd elnökét minden bizonnyal kellően megrémisztette. Mert amit alább leírunk, azt maga Bugár is nagyon jól tudja, csak bízott abban, hogy soha nem kerül felszínre.

 

A Focus felméréséből ugyanis a következőket lehet kiolvasni:

 

 hirdetes_810x300  
  • Az országban továbbra is nagy fölénnyel a posztkommunista, illetve szélsőséges, rendszerellenes nézeteket valló polgárok vannak többségben. Legalábbis ezt mutatja Lajčák, Danko, Kotleba és Harabin eddigi helyezése. Egy normális országban ők négyen nem játszhatnának meghatározó szerepet. Nálunk 2018 őszén mindnyájan a felmérés első öt helyén szerepelnek, és esélyük van bejutniuk második fordulóba. Mi több, Lajčák (Smer) vezet, Danko (SNS) pedig a második. Őrület, mi van az emberek fejében.

 

 

  • Bugár Béla esélyei napról napra csökkennek. Míg dörzsölt politikusként ő maga ennek ellenkezőjét kommunikálja, azaz hogy akár a második körre is jó lehet, a valóság az, hogy mindez utópia. Bugár nagyon jól tudja, – és fél is tőle rendesen, –  hogy könnyen szégyent vallhat. Mi több, a Körkép.sk információi szerint a Most-Híd boszorkánykonyhájában van egy vészforgatókönyv, miszerint az egykor legnépszerűbb, ma már csak sorozatos megalkuvásával és gyanús vagyongyarapodásával „kampányoló” Bugár Bélát végül visszaléptetik az államfőválasztástól. Megelőzve, hogy ne égjen le karrierje végén teljesen.

 

  • Mert ha megnézzük a Focus számait, Bugárnak nem sok lehetősége maradt…

 

[stw]

 

Menyhárt indításával eleve elfelejtheti a magyar szavazatok mintegy kétharmadát. Ráadásul szlovák mozgástere is igencsak beszűkült. Mindezt úgy lehetne összefoglalni, hogy nincs miért rá szavazni. Egyedül, Bugárnak van (volt) oka miért indulni. Hogy miért nincs mozgástere? Mert koalíciós partnerei még be sem jelentették saját jelöltjeiket, de az ország korképe (Lajčák, Danko) világosan látható. Harabin és Kotleba eredményével pedig az is, hogy van ott még tartalék.

 

  • Bugárnak ugyanúgy nincs mozgástere a demokratikus szlovákok körében sem. Mistrík 9,5 százalékkal jelenleg a harmadik úgy, hogy még sem a KDH, sem az OĽaNO nem nyilatkozott. Mikloško valószínűleg nem fog visszalépni (vagy ha igen, a legeslegvégén), Čaputová (Progresívne Slovensko) és Krajniak (Sme rodina) azonban hamarosan bedobhatja a törölközőt, ami Mistríket erősítheti. Ergó, Bugár légüres térbe került, és LEGINKÁBB (persze nem mindenkinél) már csak a megvetés az, ami körülveszi.

 

  • Mindezek ismeretében Menyhárt József sem dőlhet nyugodtan hátra. Sőt! Legalább annyi oka van az idegességre. A Körkép.sk hétfőn indított szavazásán ugyan alig pár óra alatt az MKP Kongresszuson szerzett 173 támogatói szavazat többszörösét szerezte meg. A fél nap alatt érkezett mintegy félezer szavazat ráadásul jóval pontosabb képet mutat a felvidéki magyarság PILLANATNYI hangulatáról, mint az 1015 fős mintán készült Focus felmérés magyar szempontból alig pár tucat magyar merítése. Menyhárt államfőjelöltségének teljesen más, és legalább ennyire komoly buktatói vannak…

 

A Körkép.sk megkérdezi olvasóit: Kire szavazol a 2019-es államfőválasztáson Szlovákiában?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

 

(Egy IP-címről csak egyszer lehet szavazni)

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!