A Most-Híd elnöke évek óta kerüli a Körkép.sk kérdéseit, így nyilvános fórumokon vagyunk kénytelenek feltenni számára az olvasóinkat érdeklő kérdéseket.

 

Így volt ez hétfőn is, amikor a szlovák-magyar vegyespárt államfőjelöltje a legnagyobb közösségi oldalon állt 60 percig a kérdezők rendelkezésére.

 

Feltett kérdéseink saját államfőjelölti esélyeire, Menyhárt Józseffel kapcsolatos visszalépésére, a Marian Kočnerral való kapcsolatára, az R7-es telekbizniszére, esetleges zsarolhatóságára, illetve a komáromi focira vonatkoztak. De megkérdeztük tőle azt is, hogy egy szlovák-magyar focimeccsen kinek szurkolna, és honnan tett szert milliós vagyonára.

 

 hirdetes_810x300  

Íme, a részletek:

 

Király Zsolt: Kedves Béla, hajlandó vagy visszalépni a köztársaságielnök-választáson a magyar szavazatok megosztásának elkerülése érdekében, amennyiben a felméréseken kiderül, hogy Menyhárt József, az MKP elnöke jóval népszerűbb a felvidéki magyarok körében?

 

Bugár Béla: Úgy gondolom, van esélyem a második körbe jutni, mindent megteszek azért, hogy ez így is legyen.

 

Király Zsolt: Nem kétlem, hogy így gondolod. A kérdés viszont arra vonatkozott, hogy hajlandó lennél-e visszalépni a másik magyar jelölt javára, amennyiben a közvélemény kutatások kimutatják, hogy népszerűbb a magyarok körében?

 

Bugár Béla: egyelőre nem válaszolt. Ígérete szerint 24 órán belül választ ad.

 

Király Zsolt: Mivel szeretnéd meggyőzni a felvidéki magyarokat az államfőválasztáson, hogy inkább rád, és ne Menyhárt Józsefre szavazzanak?

 

Bugár Béla: Lásd: belabugar.sk

 

Király Zsolt: Az R7-es körüli telkek megvásárlásakor volt tudomásod arról, hogy merre fog haladni a gyorsforgalmi út nyomvonala?

 

Bugár Béla: Nem

 

Király Zsolt: Miről beszéltetek idén márciusban a Maldív-szigeteken a maffialistás, jelenleg már vizsgálati fogságban ülő, a Kuciak-gyilkossággal is hírbe hozott Marian Kočnerrel? Minek volt köszönhető a találkozó?

 

Bugár Béla: Kedves Zsolt, ahogy már többször elmondtam és leírtam, a Maldív-szigeteken a 35. házassági évfordulónkat ünnepeltük a feleségemmel, Gabikával. Rám köszönt, visszaköszöntem, és ennyi volt.

 

Király Zsolt: Kedves Béla, 28 év politikai tevékenység után zsarolható vagy bármivel is?

 

Bugár Béla: egyelőre nem válaszolt. Ígérete szerint 24 órán belül választ ad.

 

Király Zsolt: Kedves Béla, a magyarországi baloldali Népszavának nyilatkozva ezt mondtad: „hogy Komáromnak van-e szüksége stadionra, azt már kétlem, mert ott nincs foci.” Mit üzensz a 2. liga második helyén álló, az első osztályba igyekvő komáromi futballklub játékosainak, a csapat vezetőségének és a szurkolóknak?

 

Bugár Béla: egyelőre nem válaszolt. Ígérete szerint 24 órán belül választ ad.

 

Király Zsolt: Államfőjelöltként kinek szurkolnál egy szlovák-magyar válogatott mérkőzésen? (kötelező választani)

 

Bugár Béla: egyelőre nem válaszolt. Ígérete szerint 24 órán belül választ ad.

 

Király Zsolt: A vietnami állampolgár elrablásával kapcsolatban azt nyilatkoztad, amennyiben bebizonyosodik Szlovákia aktív részvétele az ügyben, nincs mit keresnetek tovább ebben a kormányban. Időközben az esetnél jelen levő két rendőr, szemtanú megerősítette, hogy látták a vietnamit, ahogy Pozsonyban a gépbe kísérik. Mikor léptek ki a kormányból?

 

Bugár Béla: egyelőre nem válaszolt. Ígérete szerint 24 órán belül választ ad.

 

Király Zsolt: Kedves Béla, hogyan jutottál képviselő fizetésből több millió eurós vagyonhoz (kastély Nagyszarván)? Azt mondtad, hitelt vettél fel rá, amelyet törlesztesz. Csakhogy közben 400 ezer eurót kölcsönöztél saját pártodnak illetve a Parcus cégnek is további 600 ezer eurót. Miből tellett erre?

 

Bugár Béla: egyelőre nem válaszolt. Ígérete szerint 24 órán belül választ ad.

 

Bónusz kérdés egy másik érdeklődőtől:

 

Ondrej Mager: Mám jednu: nefackuje Vás hanba, keď nás neustále zavádzate a klamete? (Fordítás: Nem süllyed el szényenében, hogy állandóan mellébeszél és hazudik?)

 

Bugár Béla: Dokážte mi, kde som klamal a zavádzal. (Bizonyítsa be, hogy hol hazudtam és beszéltem mellé.)

 

 

Mint látható, Bugár néhány válasszal még adósunk maradt, de a fórum előtt nyilvános ígéretet tett arra, hogy amennyiben a rendelkezésre álló idő alatt nem jut ideje minden kérdésre válaszolni, azokra 24 órán belül válaszol.

 

Bugár nyilvános ígérete. Forrás: BB Fb-oldala

 

Az óra tehát ketyeg, kedden 11.00 óráig kiderül, hogy tartja-e a szavát a Most-Híd elnöke, vagy Ondrej Mager állítása is bizonyítást nyer.

 

Amint Bugár válaszol a további kérdéseinkre is, azokat természetesen itt, a Körképen is közzétesszük.

 

Körkép.sk/KZS

Nyitókép: Bugár Béla Fb-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!