Nyitókép forrása: sme.sk

 

A Most-Híd elnökségének mai ülésén két fontos állásfoglalás született. Az egyik, hogy a párt nem cserél vezetőt a parlamenti választásokig, vagyis Bugár Béla pártelnök maradhat. A másik, hogy a Most-Híd hajlandó együttműködni más pártokkal, de elutasítja azt, hogy potenciális partnerei feltételeket szabjanak, milyen értéket valljon a párt.

 

„Együtt tudunk működni mindenkivel, aki nem vonja kétségbe alapértékeinket. Továbbra is elutasítjuk a feszültségkeltést szolgáló politikát és az együttműködés és nyitottság értékei felé köteleződünk el. (…) Elutasítjuk más pártok azon szándékát, hogy feltételeket szabjanak arról, milyen értkeket valljunk magunkénak, milyen legyen a politikai stílusunk és elutasítjuk, hogy kívülről válogassák meg politikusainkat”

 

fogalmazott Debnár Klára, a vegyespárt szóvivője.

 hirdetes_810x300  

 

A nyilatkozat idézett részének második fele nyilván az MKP-nak szól, amely már korábban is jelezte, hogy Bugár Bélával a párt élén aligha lesz együttműködés.

 

Az persze egy másik kérdés, hogy a Most-Híd milyen alapértékek mentén politizál. A Smer elleni kampánnyal jutott be a parlamentbe, majd mégis koalícióra lépett vele. Magát mindvégig polgári, és hangsúlyozottan nem etnikai szellemű pártnak minősítette, mostani nyilatkozatában a régiók és a magyar kisebbség politikai képviseletéről beszél. További részletek alábbi cikkünkben:

 

Bugár Béla a következő parlamenti választásokig a Most-Híd élén marad

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.