Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

a JOJ televízió közlése szerint Robert Fica péntek délelőtt két hét külföldi tartózkodás után visszatért, és már a Smer pártszékházában tartózkodik. Hivatalosan még nem erősítették meg, hogy Fico itthon van.

 

A sajtóban nagy figyelmet kap majd az exkormányfő. Pártján belül ugyanis egyre hangosabbak a távozását sürgető hangok, és Peter Pellegrini kormányfő már elismerte, hogy a Smer egyre közelebb sodródik a szélsőségesekhez, ezért át kell gondolni a párt jövőjét. Nemrég pedig bejelentette, hogy fontolóra veszi, hogy induljon a pártelnöki posztért.

 

Fico május végén, közvetlenül az EP-választások után utazott el, a nyilvánosságnak pedig fogalma sem volt róla, hogy hol van. A hivatalos közlések szerint magánúton tartózkodott. A Pravda napilap a múlt héten szellőztette meg, hogy Fico Izraelben van, és szívspecialistákkal egyeztetett egészségügyi problémáit illetően. Később ezt többen cáfolták a Smerből.

 hirdetes_810x300  

 

Csütörtökön Richard Raši (Smer) miniszterelnök-helyettes a sajtónak azt nyilatkozta, hogy ha lesz is (ideológiai vagy vezetésbeli) változás a Smerben, ahhoz előbb haza kell jönnie Ficonak, és el kell mondania, hogyan képzeli el az elmúlt hónapok eseményei után a párt jövőjét, csak ezután indulhat érdemi vita a kérdésben.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!