Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Annak ellenére, hogy a kormánykoalíció kedden elvileg megállapodásra jutott az Alkotmánybíróság teljessé tételéhez szükséges maradék öt alkotmánybíró-jelölt személyét illetően, a szavazásnál ismét kudarcot vallottak, és csak egyetlen jelöltet, Pfundtner Editet választották meg.

 

A dolog hátterében ismét a Smer bojkott-akciója sejthető. A legnagyobb kormánypárt volt az, amely leginkább kardoskodott a titkos szavazásért, amely így lehetővé tette, hogy a megállapodást úgy borítsák fel egyes képviselők, hogy ne lehessen tudni, pontosan kiről van szó.

 

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke ezzel kapcsolatban a sajtónak szerdán azt nyilatkozta, ő maga nem találkozott és nem tárgyalt Robert Fico smeres pártelnökkel az alkotmánybíró-jelölteket illetően. Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte ez „átverés” volt, és minden kormánypártban nagy volt a feszültség a szavazás után.

 hirdetes_810x300  

 

Elmondta azt is, hogy „legalább egy koalíciós képviselő” egy másik jelöltért lobbizott, aki nem szerepelt a megállapodás ötös listáján.

 

„Az a jelölt szavazatokat is kapott, ami azt jelenti, hogy szavazatokat vett el más jelöltektől”

 

Bugár szerint azonban nincs bizalomvesztés a koalíciós pártok között, mert a mai törvényjavaslatokat gond nélkül elfogadták.

 

A Smer álláspontja szerint a szavazás előtt a frakciójuk az öt, koalíció által jelölt személy támogatásáról egyezett meg. Fico helyett a párt szóvivője, Ján Mažgút állt a sajtó elé, aki csak annyit tudott elmondani a szavazás kimenetelével kapcsolatban, hogy most nem tudják megállapítani, hogy hol csúszott hiba a gépezetbe. Azt azonban kiemelte, hogy Smer továbbra is a titkos szavazás mellett foglal állást.

 

Arra a kérdésre, hogy az előzetes meghívás szerint miért nem Robert Fico pártelnök állt a sajtó elé, azt mondta:

 

„Robert Fico pártelnöknek bizonyos körülmények miatt távolmaradt, olyan információkat kapott, amelyek miatt nem tudott jönni. (…) Az információk arról szóltak, hogy az egyik szlovák IT vállalat összeköttetésben van az amerikai CIA-val”

 

Az nem derült ki, hogy pártelnökként és parlamenti képviselőként Ficonak milyen feladata lehet ebben az esetben. Mindenesetre a sajtó jelenlévő képviselői különösebben nem foglalkoztak a kijelentéssel. Robert Ficonak ugyanis miniszterelnöki lemondása óta több olyan megjegyzése is volt, amelyek külföldi beavatkozást sejtettek a háttérben. E tekintetben a teljesen jobbra tolódó baloldali pártelnök a nyíltan oroszbarát SNS-en is túltesz.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.