A Die Zeit című német hetilap interaktív térképet készített arról, hogy hogy végződtek az EP-választások az Unió egyes tagországaiban. Az összeállítás azért érdekes, mert tartalmazza a régió összes, mintegy 80 ezer választási körzetének eredményét.

 

térkép különböző színekkel jelzi, hogy az adott területen melyik párt milyen eredményt ért el.

 

A politikai pártok nyolc csoportba sorolva különböző színeket kaptak aszerint, ahogy az EP-ben is szerepelnek.

 

 hirdetes_400x285  

Így például sötétkékkel van jelölve a jobbközép beállítottságú Európai Néppárt (EPP), pirossal a balközépen elhelyezkető szociáldemokrata pártok (S&D), sárgával a Renew Europe nevű liberálisok, akik az ALDE és Macron képviselőiből állnak, zölddel a Zöldek és a regionális pártok, zöldeskékkel az ECR pártcsalád képviselői (ők az Európai konzervatívok és reformisták), világoskékkel a szélsőjobb (az Identitás és demokrácia csoport tagjai), rózsaszínnel pedig a szélsőbal.

 

Szlovákiával kapcsolatban két megjegyzés tehető. Az egyik Kotleba pártja (ĽSNS), akik az EP egyik csoportjába sem tartoznak, ezért szürkével vannak jelölve.

 

Kép: zeit.de

 

A másik Dél-Szlovákiára vonatkozik. Itt jól látható, hogy ez a terület leginkább fehér színű. Ennek magyarázata, hogy az itteni választók többsége vagy az MKP-ra, vagy a Most-Hídra adta szavazatát, viszont egyikük sem ugorta meg az öt százalékos küszöböt, így brüsszeli képviselet nélkül maradtak.

 

Ez egyébként még összeurópai szinten is különleges, csak Horvátország esetében, az ország középső részén született választási eredmények hasonlóak ehhez, de ott sem ilyen nagy területen.

 

A 2019-es EP-választások eredménye pártcsaládokra levetítve a Die Zeit interaktív térképén.

 

A térkép könnyen átlátható módon ad gyors és átfogó képet arról, hogy Európa egyes országaiban, azokon belül is melyik régióban milyen beállítottságúak a választók. Így például, hogy míg Franciaország esetében a városokban inkább Macron pártja, vidéken azonban Le Penék a népszerűbbek.

 

A térképre a Postoj.sk hívta fel a figyelmet.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.