Nyitókép forrása: 24.hu

 

Hétfőn, július 29-én az MKP és a Most-Híd képviselői ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy megvitassák a 2020-as parlamenti választás előtti együttműködés lehetőségét – írja a TASR hírügynökség. Az MKDSZ és a Magyar Fórum a két párt együttműködésétől teszi függővé egy esetleges négypárti megállapodás létrejöttét.

 

Az első találkozón a Most-Híd és az MKP csupán abban egyeztek meg, hogy a jövő évi parlamenti választások előtt nem hoznak létre közös pártot és nem is a Most-Híd választási listáján fognak indulni az MKP jelöltjei. A másik két lehetőségről – koalíció létrehozása vagy egyéni indulás – hétfőn fognak tárgyalni.

 

A másik két mikropárt – a felméréseken a Magyar Fórum és az MKDSZ is mindössze 0,1 százalékot kapott – a két nagyobbik párt együttműködésétől teszi függővé az „összefogásban” való részvételt.

 hirdetes_400x285  

 

Ravasz Ábel, a Most-Híd alelnöke elmondása szerint a vegyespárt tárgyalásokat folytatott több kisebb, parlamenten kívüli párttal, mint amilyen a Szlovák Konzervatív Párt, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés és a ŠANCA (Esély). A Most-Híd szerint a pártoknak a nyár végéig kellene dűlőre jutniuk, hogy a pártstruktúrák az eredményre rá tudjanak bólintani.

 

Tartanak a hitelesebb alternatívák megjelenésétől

 

Ha ugyan rá akarnak bólintani. Az MKP és a Most-Híd először a mikropártokkal ült tárgyalóasztalhoz, ami azt is jelzi, hogy tartanak az alternatíváktól – még ha sem az MKDSZ sem a Simon Zsolt-féle Magyar Fórum nem számítható valódi alternatívának. Márpedig ha lenne hitelesebb alternatíva, amely sikeresebben tudná mozgósítani a választásoktól távolmaradó magyar választókat (az összes választó kétharmada!), akkor a régi politikai garnitúra a mögötte lévő gazdasági érdekcsoportokkal együtt komoly problémával szembesülne a választásokon. Ahogy a Körkép.sk többször felhívta a figyelmet, az MKP és a Most-Híd az elmúlt hónapokban egyértelmű jelzéseket kapott a választóktól, hogy az általuk folytatott „képviselettel” nincsenek megelégedve.

 

Csakhogy az elszenvedett kudarcokat (államfőválasztás, EP-választás) nem követte személyi felelősségvállalás egyik párt részéről sem. Menyhárt József és Bugár Béla is maradt a pártjuk élén, holott épp az ő politizálásuk miatt vesztette el hitelét mindkét politikai csoportosulás. Az pedig különösen figyelemre méltó, hogy az MKP tartózkodik attól, hogy feltételként jelölje meg az összefogásnál Bugár Béla távozását a Most-Híd éléről.

 

Szakítópróbák

 

Pedig bizonytalan mindkét párt sorsa. A Most-Híd a multietnikus politizálással túl sok irányba kötelezheti el magát, hiszen a párton belül vannak szélsőségesen liberális elemek is, akik a szlovák balliberálisok felé tolhatják el a párt politizálását, sőt fennáll a veszélye, hogy az esetleg koalícióban bejutó képviselők a választások után kilépnek a frakcióból és átpártolnak a feltörekvő új pártokhoz.

 

A Most-Híd multietnikus felfogása tehát belső feszítőerőket hoz létre, ezért sem ideológiailag, sem gyakorlati szempontból nem túl életképes az etnikai és multietnikus politizálás összekapcsolása egy koalícióban. Persze, ez nem jelenti azt, hogy az MKP nem hajlana a megegyezésre, hiszen Menyhárt vezetése alatt annyiszor hátráltak már meg kulcskérdésekben, hogy most sem kizárt, hogy meghozzák a parlamentbe jutáshoz szükséges áldozatot, ami viszont egyet jelentene a magyar érdekképviselet teljes tartalmi kiürülésével.

 

További szakítópróba, hogy az MKP-val ellentétben a Most-Híd liberális értékrendje miatt bírálja a magyar kormányt és támogatja a migrációt. Az egyetlen dolog, amely közös a két pártban, hogy be akarnak jutni a parlamentbe, mégpedig úgy, hogy a szőnyeg alá söpörnének minden kudarcot és hibát az elmúlt évekből. A megegyezés önmagában bizonytalan, a siker még bizonytalanabb, a választások utáni szétesés esélye pedig nagy.

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.