Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Öt évvel ezelőtt nem fizette ki az alvállalkozóit, 35 milliós veszteséget produkált, és a második Fico-kormány ennek ellenére engedte a cég átszervezését, gyakorlatilag áldását adva arra, hogy az alvállalkozók pénzük 85 százalékát elvesszék. Személyi/törvényi felelősségre vonás nem történt. Ez volt a második Fico-kormány egyik legnagyobb botránya. A cég, a Váhostav egy ideig tartózkodott az autópályaépítéstől, ám a most-hidas közlekedési minisztériumnál most sikerült megnyernie egy 143 millió eurós tendert.

 

Hétfőn Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszterrel karöltve a cég képviselői közösen kocogtatták meg ünnepélyes keretek között az eperjesi elkerülő alapkövét. A Hospodárske Noviny beszámolója szerint a Nemzeti Autópálya Ügynökség igazgatója, Juraj Černák úgy véli, hogy a Váhostav ezúttal nem kockáztatja meg, hogy ne fizessen az alvállalkozóinak. Ha mégis megteszi, akkor ezúttal csődeljárás indul ellene. (Nem mintha egy ilyen döntésben az NDS igazgatója illetékes lenne.)

 

Hogy ez mennyire megnyugtató az egyes alvállalkozók számára, az nagy kérdés. De nem a Juraj Široký nevéhez köthető Váhostav az egyetlen vállalat, amelynek az elmúlt években sikerült a nagy visszatérés. A Robert Fico exkormányfő személyes jóbarátjaként számon tartott Miroslav Výboh érdekeltségébe tartozó Doprastav korábban 200 millió eurós adósságot halmozott fel, ma mégis talpon tud maradni – köszönhetően az állami megbízásoknak is.

 hirdetes_810x300  

 

A fizetésképtelenség megállapítása óta a mostani a Váhostav első sikeres közbeszerzési pályázati szereplése. A cég szóvivője pedig állítja, hogy az építés során nem lesz késés és 1340 nap alatt be fogják fejezni a munkát.

 

Érdekes kijelentések egy olyan vállalattól, amely 2014-ben a kisvállalkozókat nem fizette ki, hatalmas károkat okozva nekik, az akkori kormány pedig szívélyesen megmentette a csődeljárástól. A hoppon maradt kisvállalkozók pedig elkönyvelhették a veszteséget.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.