Nyitókép forrása: DenníkN.sk

 

A Denník N szlovák napilap újabb Kočner-féle Threema-üzeneteket hozott nyilvánosságra. Ezúttal nem a vállalkozó és Zsuzsová között zajlott üzenetváltásokat, hanem Kočner és a nyitrai oligarcha Miroslav Bödör fia, Norbert közöttieket közölték le. Ismét előkerült Bugár Béla neve, aki természetesen, tagadja, hogy az üzenetek rá nézve jelentőséggel bírnának.

 

A Kuciak-gyilkosság után a Fico-kormány névleg felbomlott, a kormánykoalíció azonban folytathatta a munkát. A tömegtüntetések súlya alatt megroppanó Fico-kormány helyzetét látva Kočner, aki akkor még szabadlábon volt, Norbert Bödörrel próbálta kiterjeszteni befolyásukat az igazságügyi tárcára, mégpedig Monika Jankovská személyén keresztül – legalábbis ezt mutatják a Threema üzeneteik.

 

Aznap, mikor a Most-Híd az előrehozott választásokat belengette (tehát még a harmadik mondat előhúzása előtt) Kočner azt írta Bödörnek:

 hirdetes_810x300  

 

„Ha a Most bukik, Harabint vagy Cupert kell megtenni igazságügyi miniszternek. Cuper talán jobb, és Monika irányíthatna”

 

Négy nappal a fenti üzenet elküldése után, 2018. március 16-án végül Andrej Kiska kinevezte a Pellegrini-kormányt, az új igazságügyi miniszter pedig a most-hidas Gál Gábor lett. Kočner és Bödör pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Monika Jankovská „kibővített hatásköröket kapjon”:

 

„Ha Monika megkapja ezeket a hatásköröket, akkor két éven belül el kell ítélni Gambint és Vlekárt”

 

írta a vállalkozó. A Gambin név Daniel Lipšic korábbi ellenzéki politikust takarja, aki után az üzenetváltás idején Kočner privatbankás számlaegyenlegének kiszivárogtatása ügyében nyomozott a rendőrség. A Privatbanka a Penta érdekeltségébe tartozik. „Vlekár” pedig nem más, mint Boris Kollár.

 

„Monika ma a fogyasztóvédelmet irányítja. Azt megtartaná, és ehhez még két dolgot adna hozná. A tárcabeli emberi erőforrások részlegét és a felügyeleti szekciót. Ez a minimum, amit ellenőriznünk kell. (…)

 

Mondd meg Bélának, hogy két éven belül rendeznünk kell a számlát néhány f…sszal (tudod, kikkel), és meg kell oldanunk néhány nagy pert a sajtó ellen. És, természetesen, ha Bélának bármire szüksége van (például benyomni valakinek a gyerekét a bíróságra, vagy ilyesmi), állunk rendelkezésére. Mert ezt GG nem tudja elintézni”

 

írta Kočner Bödörnek.

 

Miért volt fontos Kočnernek a minisztérium emberi erőforrási részlege? A Denník N közlése szerint a tárca ezen osztálya nagy befolyással bír a bírók, a magasabb szintű bírói hivatalnokok és a leendő bírák kiválasztására.

 

Bugár Béla a Denník N kérdésére tagadta, hogy Bödörrel egyeztetett volna ebben a kérdésben bármit is. Kijelentette, hogy már a Dzurinda-kormány idején is többen őrá hivatkozva akartak elérni valamit a minisztereknél, majd azt vezette be, hogy az érintett miniszterek mindig azt válaszolták, hogy előbb rákérdeznek Bugárnál – és az ilyen esetek abbamaradtak (megjegyzés: az más kérdés, hogy ezzel Bugár gyakorlatilag elismerte, hogy voltak, akik megkeresték bizonyos kérésekkel a minisztereket, akik tárgyaltak velük).

 

Bugár állítja, az elmúlt tíz évben talán ha tízszer találkozott Bödörrel különféle összejöveteleken.

 

„Az, hogy Kočner akart valamit tőlem, semmit nem jelent”

 

mondta a Most-Híd elnöke, hozzátéve, hogy sosem lobbizott azért, hogy Jankovská kibővített jogköröket kapjon.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.