Nyitókép forrása: zoznam.sk

 

Egyre nagyobb a feszültség a koalíciós pártok között. A koalíciós szerződés érdemi része már lejárt, csupán a jövő évi költségvetés elfogadása köti a kormánypártok kezét – valamelyest. Gyakorlatilag azonban már semmire sem garancia a hárompárti megállapodás – ha ugyan sikerül azt elérni.

 

A Most-Híd szégyenszemre nem tudta átvinni a nemzetiségi iskolákról szóló törvényjavaslatát, és hiába mutogatott az OľaNO-s képviselőkre, amiért nem tették fel a kezüket, nem Matovičéknak kellett volna meggyőzniük a koalíciós partnereket a javaslat helyességéről. Mi több, nem is a koalíciós szerződés lejárta után kellett volna azt beterjeszteni.

 

A Smer jelenleg kétarcú politikát folytat. Az egymillió eurós kérdés az, hogy ki lesz a választási lista vezetője: Robert Fico pártelnök, vagy Peter Pellegrini kormányfő. A koalíciós partnerek bölcsen hallgatnak, és nem támogatják egyik felet sem.

 hirdetes_400x285  

 

A Most-Híd és az SNS számára is elfogadhatóbb lenne Pellegrini. Nyugat orientált, elutasítja Kotlebáékat, teljesen más narratívát és kommunikációt követ, mint a botrányai miatt magát sarokba szorítva érző Fico, aki ráadásul az utóbbi időben veszélyesen közeli barátságot ápol a szélsőjobboldali ĽSNS-szel, amely a Most-Híd számára (állítólag) elfogadhatatlan, az SNS számára pedig konkurencia.

 

A Smer bemutatott az SNS-nek

 

És persze, a választási ciklus vége felé egyre fontosabbá váló, még lezáratlan kérdések is belső feszültséget okoznak. Robert Fico nagyon indulatosan reagált arra, hogy a parlament a nyilvános szavazás mellett döntött az alkotmánybíró-jelölt választásnál. Nem csoda, a titkos szavazás mögé bújva pártja hónapok óta bojkottálta szavazást.

 

Az SNS sem úszta meg pofon nélkül. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő nem engedte tárgyalásra bocsátani a parlamentben az SNS három nagy, több mint egy éve húzódó katonai közbeszerzési javaslatát, amelyeknek összértéke közel egymilliárd euróra rúg.

 

Az SNS által vezetett védelmi minisztérium 80 nyolckerekű katonai páncélozott gyalogsági járművet vásárolna 400 millió euró értékben, illetve hasonló összegben 4×4 meghajtású gyalogsági járműveket is beszerezne. A harmadik tétel egy katonai radarmodernizáció lenne 150 millió euró értékben.

 

Az ellenzék már a kezdetektől amiatt bírálta a védelmi tárcát, hogy a tendert nem túl transzparens módon állította össze, gyakorlatilag nincs versenyeztetés, a nyolckerekű gyalogsági páncélosoknál egy finn beszállító lenne az automatikus győztes, a 4×4-es verziónál a feltételeket pedig szemmel láthatóan a Zetor Engineering Gerlach nevű páncélosára szabták rá. A dolog érdekessége, hogy a Gerlach egyelőre csak prototípusként létezik, sehol sincs hadrendbe állítva.

 

Új fordulatot az hozott az ügyben, hogy Peter Pellegrini a minap kijelentette, az SNS nem viheti a kabinet elé a katonai közbeszerzések kérdését.

 

Érdekes egybeesés…

 

Azért itt is vannak érdekes időbeni egybeesések. Nem sokkal azután, hogy Pellegrini meghozta a döntést, a SME szlovák napilap arról cikkezett, hogy Robert Kaliňák, a Smer jelenlegi alelnöke, és korábbi belügyminisztere civilben szeptember elejétől a Liwa Arms Slovakia ügyvezetője és tulajdonosa (félig személyesen, félig ügyvédi cégén keresztül).

 

Ez a cég Máriatölgyesen van bejegyezve, pontosan a ZVS Holding fegyvergyár épületében, amelynek egyik tulajdonosa az állam, a másik pedig az MSM Group fegyvergyár – ami a cseh mágnás Jaroslav Strnada érdekeltségébe tartozik. A SME napilap szerint pedig az MSM Group korábban bejelentkezett a védelmi tárca 8×8-as gyalogsági jármű tenderébe is – de ajánlatukat az SNS-es tárca elutasította.

 

Persze, mindez véletlen is lehet. Mindazonáltal, még mikor Martin Glváč (Smer) volt a védelmi miniszter (2012-2016), az MSM Group volt a gyalogsági páncélosok modernizációjának fő beszállítója, és Glváč ideje alatt kerültek a cég ellenőrzése alá (bérleti szerződés útján) a VOP Nováky és a VOP Trenčín üzemek is.

 

Annyi biztos, hogy az SNS-es katonai beszerzéseket jelen állapotukban még a Most-Híd sem nagyon támogatja, a szakértők többsége szerint pedig nem csak a tender átláthatóságáról van szó, hanem arról, hogy olyan tételeket is tartalmaz, amelyekre nincs szükség, mert a NATO keretében Szlovákia más haditechnika-modernizációra kötelezte magát.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!