Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Andrej Danko (SNS) házelnök élesen kritizálta Peter Pellegrini (Smer) kormányfő mai bejelentését, miszerint a kormány elfogadta a minimálbér 520-ról 580 euróra való növelését. Danko szerint Pellegrini megsértette a koalíciós szerződést, mert a kormányban nem volt konszenzus a javaslat kapcsán.

 

Eddig ugyanis minden miniszter jóváhagyására szükség volt a kabinetben egy javaslat elfogadásához. A minimálbér emelést azonban sem az SNS miniszterei sem a most-hidas Gál Gábor igazságügyi miniszter nem szavazta meg.

 

Danko megdöbbenésének és csalódásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ennek ellenére a Smer kormányfője (és nem mellesleg választási listavezetője) elfogadottként jelentette be a legkisebb törvényes fizetés nagyságának növelését.

 hirdetes_400x285  

 

„A kormányfő tudomásul vette, hogy elő kell terjesztenie a minimálbérről szóló javaslatot. A mi minisztereink ellene voltak. Nem emlékszem, mikor fogadtuk el a javaslatot, mert a kormány konszenzussal dönt”

 

mondta Danko. Úgy véli, Pellegrini nem csak ezzel sértette meg a koalíciós szerződést, hanem eleve a javaslattal: az ugyanis nem része a kormányprogramnak. Amiatt is neheztelt Pellegrinire, hogy az nyilatkozataiban arra utalt, az SNS nem támogatja a javaslatot. Danko szerint a kormányfő csak reklámot csinál az ügyből, az SNS pedig korábban jelezte, hogy kéri a javaslat megtárgyalásának elhalasztását.

 

HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!