Orsolya
  • HUF: 330.72
  • USD: 1.12
  • 11 °C
  • 26 °C
politika

Bugár elutasította az Összefogást, most az MKP-t csalogatja

Az Összefogás nyilvánosságra hozta, mely most-hidas politikusokat nem vállalták volna a listájukon

Nyitókép forrása: reprofotó

 

Bugár Bélának, a Most-Híd elnökének gyakorlatilag egy hét alatt sikerült megint sutba dobnia eddigi álláspontját, és korábbi kijelentéseivel szöges ellentétben választási párt formájában szövetséget ajánlania az MKP-nak az Összefogás nélkül. Szerdán felpörögtek az események. Az Összefogás nyilvánosságra hozta a számára elfogadhatatlan most-hidas politikusok listáját. Az MKP pedig egyelőre nyitott mindenféle tárgyalásra. Továbbra sem értékekről, hanem a választáson való indulás formájáról megy a vita.

 

Bugár Béla a szlovák TASR hírügynökségnek nyilatkozva mondta ki kedden este, hogy pártja hajlandó az MKP-val közös választási párt keretében indulni a 2020-as választásokon. Az MKP reakciója nem volt elutasító, bár nyilatkozatukban hozzátették, hogy a vegyespárt eldönthetné végre mit akar, és hogy a puszta szavaknál többre lesz szükség egy ilyen formáció létrehozásához. Azt is megjegyezték azonban, hogy egy új választási párt létrehozására még van idő.

 

A Most-Híd szerdán hivatalosan is elutasította az Összefogás Mozgalom által múlt pénteken tett ajánlatot, miszerint három politikuson kívül a most-hidas indulók helyet kaphatnak az Összefogás listáján. Bugár azzal indokolta pártja döntését:

 

„A múlt heti Összefogással való találkozó során megértettem, hogy az, amit ezek a fiatalemberek kínálnak, nem összefogás, hanem bomlasztás. Ha így folytatjuk, a szlovákiai magyarság politikai képviselet nélkül marad.”

 

Bugár 3. mondata: Alakítsunk választási pártot az MKP-val. A mostos pártelnök újabb átverésének háttere

 

Az Összefogás ezután nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát a vegyespárt döntése kapcsán, szerintük ezzel „nemet mondott a magyar-magyar együttműködésre”. Mivel a tárgyalások a Most-Híd döntésével lezárultak, nyilvánosságra hozták, ki volt az a három személy, aki nem kapott volna helyett az Összefogásban.

 

Az egyik Bastrnák Tibor, a Most-Híd parlamenti frakcióvezetője volt, akit a himnusztörvénnyel kapcsolatos hatalmas baklövése miatt terhel felelősség. A másik Jakab Elemér, aki az Összefogás szerint „nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy ukrán diplomáját saját tudásával és szorgalmával szerezte”. Illetve:

 

„Emellett jeleztük a Híd elnökének, hogy a közös siker érdekében komoly személyes döntést kell hoznia, amire nyár végi nyilatkozatai alapján készen állt. Egy politikus sem helyezheti saját személyes érdekeit a magyar közösség és választói érdekei fölé.”

 

írta nyilatkozatában az Összefogás Bugár Béláról.

 

Bugár belengette az MKP-val közös választási párt lehetőségét

 

Jelenleg úgy tűnik, hogy az MKP nyitott bármilyen variációra. Nyilatkozatukban kiemelték, az MKP „továbbra is a korrekt és kiegyensúlyozott partneri viszony megteremtésében érdekelt, legyen az két vagy többpólusú”.

 

A hét további része még hozhat előrelépéseket. Csütörtökön, vagyis ma délután tárgyalnak a lehetséges együttműködésről a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum, az MKP, az Összefogás Mozgalom, az Új Egység Mozgalom, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Csemadok és a Via Nova képviselői. Ez az egyeztetés a szeptember 26-i találkozó folytatása lesz, azzal a különbséggel, hogy az MKDSZ most nem lesz jelen. A Most-Hidat egyik alkalommal sem hívták meg.

 

Az MKP elnöksége holnap, azaz pénteken ülésezik, a párt Országos Tanácsa pedig szombaton tárgyal majd a parlamenti választásokról való indulás módjáról.

 

Felvidéki magyar dilemmák madártávlatból (Körkép-elemzés)

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás