Nyitókép forrása: facebook.com

 

Az MKP és a Most-Híd összeborulásáról hozott szombati döntés terhe alatt elkezdődött az MKP bomlása. Németh Gabriella, a magyar párt szociálisügyi szakmai alelnöke Facebook-bejegyzésben jelentette ki, hogy nem támogatja a két párt összefogását, és nem akar olyan listán szerepelni, amelyen Bugár Béla is rajta van. Írása sok érdekes részletre is utal a tervezett választási párt jelöltlistájával kapcsolatban. 

 

Szombaton az MKP Országos Tanácsa úgy döntött, hogy újraindítja a Most-Híddal való tárgyalásokat egy közös választási párt létrehozása érdekében. Akárhogy is alakul, már az üléssel kapcsolatos sajtónyilatkozat is arról tanúskodik, hogy a tárgyalásokon a Most-Híd – MKP összeborulása a cél, a „széles társadalmi összefogás” mellékszerepet játszik az eseményekben.

 

Bár Menyhárt József pártelnök a szombati sajtótájékoztatón az MKP OT tagjainak nagy fölénnyel való döntéséről beszélt, már mutatkoznak az első törésvonalak a párt egységén. Németh Gabriella, az MKP szociálisügyi alelnöke, szakpolitikusa egy hosszú bejegyzésben bírálta pártja döntését és fejezte ki aggályait a Most-Híddal való összefogás miatt.

 hirdetes_810x300  

 

Szavazol az MKP jelöltjeire a parlamenti választásokon, ha Bugár Bélával egy választási listán szerepelnek?

Betöltés ... Betöltés ...

 

Mint írja, ő maga és még 20 társa az OT ülésén a Most-Híddal való „összebodulás” ellen szavazaott.

 

„Mint a szórványban élő magyarok helyi MKP-s képviselője, féltem a felvidéki magyarságot, mert tudom és saját bőrömön érzem, mit jelent egy 10 százalékos kisebbség érdekképviselete. Az elmúlt 2 napban több telefonhívást és üzenetet is kaptam a járásból, hogy nem erre kaptunk mandátumot, hanem egy tisztességes magyar lista felállítására, civilekkel, egyházakkal, kisebb pártokkal, az Összefogással, de nem a Most-Híddal”

 

írta a bejegyzésben. Hozzátette, hogy

 

Most az MKP a harmadik mondatairól hjres Most-Hjd és annak elnöke, Bugár Béla megmentője akar lenni”

 

Kétségbe vonta, hogy az MKP eddig stabil 90 ezres szavazóbázisa számára hirtelen majd elfogadható lesz a Most-Híd. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nagy kérdőjel, hogy mi lesz azzal a 25 jelölttel, akiket az MKP pártstruktúrái által választási listára megszavazott, de egyszerűen lemaradnak a közös listáról, mert a 150 hely egy harmada jár csak az MKP-nak.

 

Az írás arra is utal, hogy a választási párt listáján a képviselői mandátumokat harmadolják, kérdés, hogy az MKP és a Most-Híd mellett ki lesz a harmadik fél. Németh Gabriella egy megjegyzése arra utal, hogy ez akár az Összefogás is lehet, amelyet ezel „csábítanának” el a pártok.

 

„Miért gondolja bárki is, hogy az MKP-sok boldogan mennek majd szavazni egy Most-Híd vezette közös listára, mert ugye, szerintük az első hely őket illeti, mert ők a parlamenti párt? Miért gondolja bárki is, hogy majd karikázással eldöntjük, hogy az MKP jelöltjei jussanak be? Nem fogjuk eldönteni, mert a karikák szétszóródnak és nagy valószínűséggel az első 10-15-ben helyet foglalók kerülnek majd be, ahol a legjobb esetben lesz majd 5-6 MKP-s jelölt”

 

írja Németh Gabriella, ugyanazt a következtetést vonva le az MKP döntéséből, mint korábban arra a Körkép.sk is figyelmeztetett:

 

„A szombati OT után a csalódott, kiábrándult, de eddig hűséges választók vagy nem fognak elmenni szavazni és ezáltal karikázni sem fognak, vagy jobb esetben protest szavazatukkal a Magyar Fórumot erősítik majd, vagy más szlovák pártra voksolnak majd.Pont mi az MKP, akarjuk megtanítani a magyarokat szlovák pártra szavazni?”

 

Kifejti, hogy pártja a mostani döntésével „csak a Most-Hidat menti meg”, amelynek elég lesz az az 1-2 százaléknyi voks is, ami ezek után marad az MKP-nak, de ami kevés lesz ahhoz, hogy MKP-s jelölteket juttasson be a parlamentbe.

 

„Félő, hogy az MKP szavazói el fognak fordulni tőlünk. (…) Olyan érdekképviselet, amely 4 évig tolta a SMER-SNS-Most-Híd  kormány szekerét, akik a harmadik mondatra hivatkozva maradtak kormányban a két fiatal meggyilkolása után , akik megszavazták a himnusztörvényt, akik az alkotmánybírók megválasztásánál matematikai alkalmatlanságukról tettek tanúbizonyságot, akiket nem igazán pozitív értelemben emleget a Threema, számomra hiteltelen”

 

írja a bejegyzése végén, azzal rázva a gondolatsort, hogy nem támogatja a Most-Híddal való összeborulást, olyan listán pedig, amelyen Bugár Béla is rajta van, ő nem indul.

 

Németh Gabriella írását némiképp kiegészítve megjegyezzük, hogy míg az Összefogás korábban azt állította, önállóan indul a választásokon, az Új Szónak nyilatkozva Mózes Szabolcs már nem zárta ki, hogy „helyet találjanak” az MKP és a Most-Híd választási pártjának listáján. Mózes átlátható tárgyalásokat szorgalmaz, „új arcokat és új ötleteket” kíván bevonni. A listán való szereplésük ezeknek a feltételeknek a teljesülésétől függ.

 

A feltételek száma és konkrétumai tehát az Összefogás esetében is igencsak lecsökkentek. Korábban azt támasztották a Most-Híddal szemben feltételként, hogy a himnusztörvényért (is) felelős Bastrnák Tibor most-hidas frakcióvezető, a diplomabotrányba keveredett Jakab Elemér parlamenti képviselő és maga Bugár Béla se akarjon szerepelni a közös listán. Ez most megváltozott.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 44 olvasónak tetszik ez a cikk.