Nyitókép forrása: faccebook.com

 

Hétfőn este az Összefogás Mozgalom több pontból álló listát tett közzé. A bejegyzésre váró párt gyakorlatilag üdvözölte az MKP és a Most-Híd tárgyalásainak újraindítását. Míg korábban úgy nyilatkoztak, önállóan akarnak indulni a jövő évi választásokon, most már „el tudnak fogadni más megoldásokat is”, sőt, a jelek szerint már nem tekintik feltételnek, hogy Bugár Bastrnák és Jakab ne szerepeljenek a közös listán.

 

„Az Összefogás mozgalmat ezzel a céllal hoztuk létre, megteremtve a közös lista állításának jogi lehetőségét, amit közel 20 ezer támogató aláírás legitimizál. Ezért nem látjuk indokoltnak egy másik párt átnevezését erre a célra, ám el tudunk fogadni más megoldásokat is, célunk ugyanis a magyar képviselet biztosítása, az összefogás és a megújulás.”

 

közölte a mozgalom, amely két hete tárgyalt a Most-Híddal az esetleges együttműködésről. Mózes Szabolcs és Bugár Béla közös sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az Összefogás nem „engedte volna” listájára a himnusztörvényért felelős Bastrnák Tibort, a diplomabotrányba keveredett Jakab Elemért, Bugár Bélától pedig politikai karrierje átértékelését követelte – tehát a listán ő sem kaphatott volna helyet. A most közölt 11 kritérium egyike sem tartalmazza a fenti feltételeket.

 

 hirdetes_810x300  

Szavazol az MKP jelöltjeire a parlamenti választásokon, ha Bugár Bélával egy választási listán szerepelnek?

Betöltés ... Betöltés ...

 

A kritériumok között egyébként szerepel a közigazgatási rendszer módosítása (elhangzik az önrendelkezés, de nem egyértelmű a megfogalmazás), a kormányváltás (de nem említi konkrétan a Smerrel való együttműködést), oktatási és kulturális önrendelkezés, a kettős állampolgárság engedélyezése.

 

A lista nem csak programtézis-szerű pontokat tartalmaz, hanem a közös listán való szereplés feltételeit. Ahogy arról másik cikkünkben beszámoltunk, Németh Gabriella MKP-s alelnök Facebook-bejegyzéséből kiderült, az MKP és a Most-Híd harmadolná a helyeket a választási listán, a sorok között pedig úgy tűnik, hogy az utolsó harmadot az Összefogás kaphatja.

 

Bomlik az MKP – „Az MKP Bugár megmentője akar lenni. Nem erre kaptunk mandátumot”

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.