• Nyitókép forrása: facebook.com/Magyar Közösség Pártja

 

Ma véget értek az ötpárti tárgyalások, miután az MKP, az Összefogás és a Magyar Fórum a kormányváltás mellett foglalt állást, amit viszont a Most-Híd és az MKDSZ nem tudott elfogadni. Néhány órával a bejelentés után az Összefogás, az MKP és a Magyar Fórum közös nyilatkozatban jelezte, hogy az Összefogást átnevezve, annak listáján közösen mérettetik meg magukat a 2020-as parlamenti választáson.

 

A közös platform neve Magyar Közösségi Összefogás lesz, a névváltoztatás kérelmét az utolsó pillanatban sikerült leadniuk a mozgalom képviselőinek – a mai nap volt határidő, mivel hétfőn Andrej Danko (SNS) házelnök bejelenti a választások hivatalos időpontját. Ha nem történik váratlan fordulat, akkor február 29-én járulhatunk majd az urnákhoz.

 

Közben a délután folyamán több nyilatkozat is napvilágra került. Ravasz Ábel az Új Szó online kiadásában próbálta magyarázni a Most-Híd bizonyítványát, miszerint az MKP a Smerrel való együttműködést zárta ki, a Most-Híd viszont az OľaNO-t utasította el a választások utáni együttműködés kérdésében.

 hirdetes_400x285  

 

A Most-Híd láthatóan támadva érzi magát, és sértődött állásfoglalásokat tett közzé. Magdeme Klára, a párt szóvivője például ultimátumokat, kompromisszumok hiányát emlegette, illetve hogy az MKP kitessékelte a Most-Híd delegációját.

 

Ravasz Ábel a vegyespárt alelnöke azt nyilatkozta, hogy az egyik javaslatuk az volt, hogy a pártok csak a parlamentbe jutás után hozzanak közös döntést arról, hogy kivel működjenek együtt a kormányalakításban (ez azt jelenti, hogy a közös listán bejutva a Most-Hidasok vagy a Smer támogatását szorgalmazták volna, vagy kiugorva a megállapodásból frakción kívüliként támogatták volna Robert Fico pártját – a szerk. megj.).  A másik most-hidas javaslat az volt, hogy ha a Smert elutasítják, utasítsák el az OľaNO-t is.

 

Az Összefogás ezzel kapcsolatban közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy

 

„A Híd delegációja a párt közleményével ellentétben nem hozott kompromisszumos javaslatot, hiszen a küldöttség által prezentált „konszenzusos döntés” már két hetes, már akkor megszületett, amikor még a Régiók Pártja változat futott. Ez a nem egyértelmű üzenet semmit sem oldana meg. A választók Bugár Béla újabb harmadik mondataként olvasnák, magába kódolná a leendő frakció választások utáni szétesését, és a kampányban is lehetetlenné tenné a kommunikációt: a párt egyik fele maffiaállamról és a Smer leváltásáról beszélne, a másik pedig Robert Fico pártjának potenciális partnereként mutogatná magát.”

 

összegezte a helyzetet a mozgalom nyilatkozatában.

 

Ennek buktatóját Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke fogalmazta meg világosan. Ő komolytalannak nevezte Bugárék ajánlatát. Kiemelte, ha az OľaNO bejut a parlamentbe, akkor nélküle nem jöhet létre jobboldali kormány, vagyis „ha valaki kizárja Matovičot, ezzel tulajdonképpen azt üzeni, hogy nem akar kormányváltást”.

 

Az MKP egyelőre nem zárja ki, hogy jövő héten az MKDSZ és a Most-Híd ismét tárgyalóasztalhoz ül velük (az immáron Magyar Közösségi Összefogás nevű formációval), már amennyiben hajlandóak átértékelni álláspontjukat. Valótlannak állította a Most-Híd azon állítását, hogy kiküldték őket a tárgyalóteremből, egyszerűen befejezték az egyeztetést.

 

FRISSÍTVE – 19:50: A Most-Híd bejelentette, hogy nem folytatja a tárgyalásokat a magyar érdekeltségű pártokkal. A vegyespárt a „partnerek nem korrekt hozzáállására” hivatkozott. 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!