Nyitókép forrása: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt 

 

Van elég pénz az útfelújításokra, csak hatékonyan kellene vele gazdálkodni – jelentette ki Peter Pellegrini (Smer) kormányfő a közrádió Szombati párbeszéd (Sobotné dialógy) című politikai műsorában. Az útfelújítások lassúsága vagy épp hiánya a 12 halálos áldozatot követelő, Nyitra melletti buszbaleset miatt került újra reflektorfénybe.

 

Pellegrini még 2018-as hivatalba lépését követően tett ígéretet arra, hogy az első osztályú (állami kézben lévő) utak felújítására 200 millió euróval több forrást különítenek el. Ebből azonban a mai napig egy centet sem fordítottak útfelújításra – a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) a Szlovák Közútkezelő (SSC) által kiírt versenypályázatokat törölte.

 

„Meg kell kérdeznem az ÚVO igazgatójától, milyen kétségek merültek fel a versenypályázatok kapcsán. Nem ismerem a hivatal indoklását, de nekem úgy tűnik, hogy már egy több dolgot akadályoznak meg és nincs előrelépés, és szerintem ez nagy probléma”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott a kormányfő.

 

Pellegrini arra már nem tért ki, hogy a 200 milliós útfelújítási tendert az ÚVO azért íratta ki újra az SSC-vel, mert azt eredetileg egyetlen nagy csomagban hirdették meg, mintha az lenne a cél, hogy csak a legnagyobb építkezési vállalatok tudják teljesíteni a feltételeket. Például olyan feltételek is szerepeltek a pályázati kiírásban, miszerint a kivitelezőnek 90 kilométeres körzetben rendelkeznie kell saját aszfaltüzemmel. Mivel a pályázat egyetlen nagy csomag volt, gyakorlatilag kizárólag a tőkeerős, ismert nevű nagyvállalatok pályázhattak volna a tenderre.

 

A kormányfő arról is hallgatott, hogy a jól hangzó „200 millió euró” mindössze 130 kilométernyi első osztályú útszakasz felújítását takarta volna, miközben 274 kilométernyi ilyen út van „katasztrofális” állapotban az SSC adatai szerint. Arról nem is beszélve, hogy Szlovákia 3400 kilométernyi nemzetközi úthálózatának egy harmada, nagyjából 1300 kilométernyi szorul javításra, miközben az SSC évente 40-50 millió eurót költ felújításra. Magyarul, a katasztrofális útszakaszok felújítására nem 200 millió euróra, hanem ennek az összegnektöbb mint kétszeresére lenne szükség – és még akkor is marad további ezer kilométernyi folyamatosan leépülő útszakasz.

 

Ezt is rosszul pályáztatták meg: Egyelőre nem lesz semmi Érsek nagy útfelújítási projektjéből

 

Nem „származás szerint” kellene dönteni

 

Pellegrini burkoltan bírálta Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési minisztert is. Szerinte „nem aszerint kellene felújítani az utakat, hogy az adott miniszter vagy a miniszterelnök akarja-e [a felújítás]”. Hozzátette:

 

„Az utak fontossági sorrendjét sem szabad aszerint megszabni, hogy honnan származik a miniszter vagy épp a miniszterelnök”

 

fogalmazott. Ez az egy mondat azzal a szlovák sajtóban is gyakran hangoztatott érvvel cseng egybe, miszerint a népszerűtlenségi problémákkal küzdő Most-Híd a magyar választók kedvére akar tenni, ezért a déli autópálya-útvonalak megépítését erőlteti az északiak megépítése helyett. Valójában azonban a déli régiók ezen a téren messze lemaradtak az északi járásokkal szemben (nem csak autópálya, de vasút-modernizáció terén is), ráadásul a Nyitra melletti autóbuszbaleset is magyarlakta régióban történt. ettől függetlenül a fentebb említett számok is arról tanúskodnak, hogy az a kevés pénz sem hatékonyan kerül felhasználásra.

 

Pellegrini a rádióműsorban azt is kifejtette, hogy szerinte a Nemzeti Autópálya Ügynökség, a Lesy SR (Szlovák Erdészet) vagy az SSC hivatalainak igazgatóit nem szabadna cserélgetni a választási ciklusok leteltével.

 

„Szakembereknek és nem politikai jelölteknek kellene ott ülniük, és higgyék el, akkor máshogy nézni a dolog”

 

mondta.

 

Az I/65-ös halálszakasz története – a túlterhelt kamionokról nem most hallhattunk először

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!