Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

A Markíza televízió megbízásából készített Focus-felmérés tanúsága szerint a szlovákiai választók 67 százaléka számára elfogadhatatlan lenne egy olyan kormánykoalíció, amelyben az ĽSNS is helyet kap. A megkérdezettek „mindössze” 27 százaléka üdvözölné egy ilyen kormány létrejöttét, 5,8 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

 

A felmérést a Markíza Testre szabott kérdések című műsorában mutatták be, abból az alkalomból, hogy a politikai műsor vendégei Marian Kotleba az ĽSNS, és Richard Sulík, az SaS elnökei voltak. Többek között az került szóba, hogy az ĽSNS képviselői az 5000 eurós parlamenti fizetésük mellé a párt álltól kapott támogatásából további ezer euró feletti fizetést vesznek fel. Kotleba ezt azzal magyarázza, hogy az összegeket a képviselők és párttagok rászoruló családok megsegítésére fordítják.

 

„Nincs titkolnivalónk. A vagyonbevallások teljesen rendben vannak. Mi nem folyatjuk át az állami támogatást ügynökségeken és cégeken. Erről kérdezte azokat a pártokat, akik szétlopják Szlovákiát”

 

 hirdetes_810x300  

mondta a műsorvezetőnek. Sulík és Kotleba némiképp összekülönbözött az egészségügy kapcsán. Kotleba azzal kampányol, hogy teljesen ingyenessé tenné az egészségügyet. Azt rótta fel az SaS elnökének, hogy annak pártja „számokká degradálja a választókat”. Sulík viszont azzal érvelt, hogy az egészségügy költekezése „parttalanná” válna, ha ingyenessé tennék. Kiemelte, jelenleg 6-7 ezer diagnózis van az „alapcsomagban”.

 

Kotleba szócsatába keveredett a műsorvezetővel is, aki felhozta azokat a híreszteléseket, miszerint az ĽSNS egyik nyugat-szlovákiai tisztviselője tetovált horogkeresztet visel a testén. Kotleba azonnal ellentámadásba lendült:

 

„Mondjon nevet, hogy jogi útra terelhessük önnel ezt a beszélgetést”

 

mondta.

 

Kormány az ĽSNS-szel? A KDH választói a legelutasítóbbak

 

Ami az ĽSNS-t tartalmazó kormánykoalíció lehetőségét illeti, a Focus megvizsgálta, hogy az egyes pártok választói számára mennyire lenne elfogadható egy ilyen eshetőség. Kiderült, hogy a Smer választóinak 33,6 százaléka számára elfogadható (61,3 százaléka nem).

 

Jóval elutasítóbbak voltak a PS-SPOLU szavazói, közülük mindössze 16 százalék tudná lenyelni az ĽSNS-szel való közösködést (79,7 százalékuk egyértelműen elutasító). A Za ľudí választóinak 20,5 százaléka fogadná el Kotlebáékat koalíciós partnernek (77,8 százalék elutasító).

 

A Sme rodina – amely vélhetően a koalíciós tárgyalásokon a mérleg nyelve lesz – választói meglepően elzárkóznak a szlovák szélsőjobbosoktól. 28,3 százalékuk tartja őket elfogadhatónak (68,4 százalék elutasító), ami alacsonyabb, mint a Smer szavazói esetében.

 

Kissé talán meglepő, de az ĽSNS-t leginkább a szintén keresztény-konzervatív értékeket valló KDH választói utasítják el: 16,2 százalékuk fogadná el őket, miközben 82,5 százalékuk egyértelműen elzárkózik attól, hogy pártjuk Kotlebáékkal kormányozzon.

 

Az SNS szavazóinál sem rajonganak a szélsőjobboldali pártért: 20,9 százaléka elfogadna, 72,4 százalék elutasítana egy ĽSNS-szel közös kormánykoalíciót.

 

A Most-Híd esetében 75,4 százalék az elutasítók aránya, 21,9 százalék az elfogadóké.

 

A felmérés szerint az MKP választóinak mintegy 89 százaléka inkább nem, vagy teljesen elutasítja a Kotlebáékkal való közös koalíciót, míg 5 százalékuk szerint „inkább elfogadható”, hat százalékuk pedig nem tudott véleményt nyilvánítani.

 

Nagyon beszédes, hogy a kormánypártok esetében a legalacsonyabb az ĽSNS-szel való együttműködést elutasítók aránya – bár mindegyiknél ők vannak elsöprő többségben.

 

Persze egy dolog, hogy mit szeretnének a választók, a választások másnapján már a politikusoké a döntés. 2016-ban a Smer-nélküli koalícióval kampányoló Most-Híd szintén látványos pálfordulást hajtott végre, ami ma meg is látszik a párt preferenciáin.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!