Nyitókép forrása: Faceboko/Összefogás

 

Vasárnap este az Összefogás közgyűlése is elfogadta az MKP-val és a Magyar Fórummal való közös indulást, amely az Összefogás listáján valósul meg (Magyar Közösségi Összefogás néven). Az MKP Országos Tanácsa már szombaton, a Magyar Fórum vasárnap délután hozott szintén egyetértő döntést. A közös lista vezetője Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke lesz. 

 

„A közgyűlés egyhangúlag elfogadta, hogy az MKP és a Magyar Fórum jelöltjei az Összefogás listáján vegyenek részt a 2020-as parlamenti választásokon.”

 

közölte a mozgalom hivatalos facebookoldalán, bejegyzésükben a befutó helyeken szereplő jelöltjeik nevét is felsorolták:

 

 hirdetes_810x300  

„A kongresszuson bemutatásra került az Összefogás 30 fős jelöltlistája. A közös lista 2. helyén Mózes Szabolcs indul, a 6. helyen Orosz Örs, a 9. helyen Nagy József, a 17. helyen pedig Zachar Pál indul.”

 

Mózes Szabolcs a közgyűlés után azt nyilatkozta:

 

„Összefogunk, hogy biztosítsuk a magyar képviseletet a szlovák parlamentben és hozzájáruljunk a kormányváltáshoz, a Smer hatalomból való elmozdításához”

 

A korábbi megállapodás értelmében a 150-es listára 90-re az MKP, 30-ra az Összefogás, 30-ra pedig a Magyar Fórum állíthatott jelöltet.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!