Nyitókép: piqsels.com

 

A hétvége a vegyes- és a magyar párt képviselőjelölt-listájának megválasztásáról szólt. A Most-Híd és a Magyar Közösségi Összefogás személyi kínálatának vannak pozitív és negatív üzenetei is. Ezeket szedtük most össze kilenc pontban.

 

1. Az MKP a (politikai) halál torkából jött vissza azzal, amikor az utolsó pillanatban végül visszatáncolt Bugár Béla csapdájából. Ezzel a döntéssel eleve növelte a parlamenti bejutás esélyét.

 

2. Ugyanez az esély rögtön csökkent is, mivel a Magyar Közösségi Összefogás „befutó“ helyein éppen azok szerepelnek, akiket Bugár és oligarchái már megkörnyékeztek, mi több, meg is győztek (Bárdos, Őry, Menyhárt, Farkas.) A vegyespártnál ugyanakkor pont hogy az MKP-val való közösködést elutasítók szerepelnek a lista elején. Érsek Árpád egyenesen legelöl, Ravasz Ábel a 4. helyen.

 hirdetes_810x300  

 

Hosszú vajúdás után a változás küszöbén

 

3. Az MKP szombati sajtótájékoztatóján kiemelten hangoztatta, hogy továbbra is etnikai politizálásra törekszik. Ugyanakkor pont az etnikai témákat leghangosabban felvető Új Egység Mozgalom jelöltjei lettek elutasítva a listáról az MKP (Menyhárt, valamint a gútai MKP tagok, Viola Miklóssal az élen) kérésére. Hogy minden szavazat számít, az EP-választások is megmutatták. Az MKP mégsem tanult belőle. Az egó erősebbnek bizonyult.

 

4. Az Új Egység Mozgalmat (ÚEM) átverték. A magyar pártok először ugyan tárgyaltak Samu Istvánékkal, majd arra hivatkozva, hogy az ÚEM nem bejegyzett párt, az MKP kérésére végül a listára sem hívták meg őket. Miközben épp a fiatalítást és a civil jelöltek fontosságát hangsúlyozták. Samuékra, ha a magyar lista sikerrel jár, nehéz idők várnak.

 

5. Menyhárt József fokozatos térvesztését és visszaszorulását jelzi, hogy bár a listát (szerencsére) nem ő vezeti, Őry Péter OT-elnök is előrébb szerepel. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az esetleges szlovák televíziós szerepléseken is Őry helyettesítheti majd az MKP elnökét, megelőzve annak újabb kínos megfutamodását elégtelen szlovák nyelvtudása miatt. Menyhárt valódi súlyát jelzi az is, hogy nem merte bevállalni elődei példáját, hogy Berényihez, Csákyhoz hasonlóan az utolsó helyekről induljon. Ötödikként sunnyogna be a parlamentbe.

 

Bárdos Gyula
A Csemadok elnökének ha javítani akar esélyein, sürgősen változtatnia kell eddigi berögződésein. Bárdos ugyanis a sokat beszélő, de keveset mondó politikusok közé tartozik. Kép: ujszo.com

 

6. Bárdos Gyula listavezetői helye ugyan nem a legideálisabb, de a lehetséges alternatívák közül talán a legelfogadhatóbb. A Csemadok elnökének ugyanakkor – ha javítani akar esélyein- , sürgősen változtatnia kell eddigi berögződésein. Bárdos ugyanis a sokat beszélő, de keveset mondó politikusok közé tartozik. Ami elég volt 2010-ig a parlamentben, az ma már kevés. Frissíteni kell a hardvert és a szoftvert, ha nem akar kilógni a listavezetők versenyében (Érsek Árpádot ne számítsuk közéjük).

 

7. Az Összefogás mozgalom azzal, hogy a negyedik helyre nem Világi Oszkár strómanját, Kovács Györgyöt, hanem Zachar Pált tette, jó döntést hozott. Az oligarcha befolyását egyébként is kitartóan hangoztató vegyespártnak így eggyel kevesebb muníció marad. Kovácsnak ettől még juthat majd államigazgatási pozíció megfelelő választási eredmény esetén.

 

8. A listaállítás győztese a pártok eddigi súlyát, teljesítményét nézve a felméréseken mérhetetlen Magyar Fórum. A szintén Világi lovának számító Simon Zsolték a közös lista 20 százalékát kaparintották meg. Az egyszemélyes pártnak komoly gondot jelenthetett 30 vállalható személyt találnia a150-ből (bizonyára került is közéjük elég kakukkfióka.)

 

Képtalálat a következőre: „bardos gyula, ersek arpad”
Mindkét pártelnök a bujkálást választotta. Kép: postoj.sk

 

9. Bugár második, Menyhárt ötödik helye mutatja, hogy mindkét pártelnök a bujkálást választotta. Míg Bugár a döntést a különböző, érzékeny témákat felvető ügyei miatt hozhatta meg, Menyhárt önmaga politikai alkalmatlanságára erősített rá ismét.

 

A listaállítás után jöhet a program, és indulhat a választási kampány. Hogy ki milyen eséllyel indul, azt az első közvélemény kutatások, valamint a sajtó is nagyban befolyásolhatja.

 

A Körképen továbbra is aprólékosan követjük a fejleményeket.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 26 olvasónak tetszik ez a cikk.