Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

A kormánypártok gyorsított eljárásban fognak tárgyalni az igazságszolgáltatást elvileg megtisztítani hivatott törvénymódosításról. A javaslat alapvetően marketingfogás, hogy valamiféle választ tudjanak adni a Jankovskáéhoz hasonló botrányokra. Lucia Žitňanská korábbi igazságügyi miniszter azonban élesen kritizálta a törvényt, amely szerinte nem csak ártalmas, de sok visszaélésére ad lehetőséget.

 

„Ez csak egy alibi azok számára, akiknek döntenie kellene (a korrumpálódott bírók és ügyészek eltávolításáról – a szerk. megj.), de mégsem döntenek elég gyorsan és hatékonyan. Mert ha elég gyorsan döntenének, nem ülne itt a miniszter”

 

mondta Žitňanská. Hangsúlyozta, hogy a bírók és ügyészek felfüggesztésére a törvény már ma is lehetőséget ad, csak épp a döntéshozók nem alkalmazzák. A volt miniszter szerint nincs rendjén, hogy a parlament a javaslattal lecserélje a rendőrség és az ügyészség hatáskörét.

 

 hirdetes_400x285  

Úgy véli, hogy a törvény rendkívül veszély, mert visszaélésekre ad lehetőséget azzal, hogy a bírókat kidolgozott eljárási szabályok nélkül lehet felfüggeszteni (fél évre, mamit újabb fél évvel lehet meghosszabbítani).

 

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter szerint még mindig a jelenlegi javaslat a „könnyebb főzet” szemben azzal, hogy indokolt gyanú esetén sem kerülnek felfüggesztésre a bírók. Gál szerint nem arról van szó, hogy az adott bíró elkövetett-e valamit, hanem arról, hogy az adott bíró tevékenysége a társadalom számára nem kívánatos.

 

A módosító javaslat szerint ugyanis ha egy bíró vagy ügyész esetében felmerül az alapos gyanú, hogy nem teljesítik a hivatal viselésének feltételeit (például olyan botrányba keverednek, mint Monika Jankovská volt smeres igazságügyi államtitkár, aki lemondása után bíró maradhatott), a Bírói Tanács vagy az Ügyészek Tanácsa javaslatára az Főügyészég fegyelmi eljárás indításával (és nyilvános megtárgyalás mellett) felfüggesztheti az adott bírót vagy ügyészt.

 

Ami miatt Žitňanská jogosan aggódik, hogy a Bírói Tanács és a Főügyészség  összetétele alapvetően politikai jelöltállítás alapján dől el (Robert Fico két évvel ezelőtt épp Jankovskát akarta a Bírói Tanács élére állítani). A bíró vagy ügyész felfüggesztést pedig az igazságügyi minisztérium is kezdeményezhetné.

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!