Nyitókép forrása: sme.sk

 

Andrej Danko SNS-es pártelnök ma a közmédia politikai műsorában kijelentette, hogy Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása után kérte Robert Fico (Smer) akkori kormányfőt, hogy az előrehozott választás mellett döntsenek. Végül azonban az SNS is maradt a koalícióban.

 

Sőt, Danko hangsúlyozta, hogy bármikor megbuktathatta volna Fico-kormányt, de a Pellegrini-kabinetet is.

 

„De úgy döntöttem, hogy maradok a kormányban”

 

 hirdetes_810x300  

mondta. Azt is kijelentette, hogy a szélsőségesek feltartóztatása érdekében volt hajlandó a Most-Híddal kormányra lépni. Hozzátette azonban, hogy Bugár Béla „becsapta” őt: az SNS nem támogatta a nemzeti iskolákról szóló vegyespárti javaslatot, és ezért a Most-Híd a szlovák nemzetiek öt másik javaslatát kaszálták el (többek között a rekreációs utalványos kiszélesítését éls az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozását).

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!