Nyitókép forrása: HNonline.sk

 

Az SaS ma szintén csatlakozott a PS-SPOLU és KDH által korábban kezdeményezett, választások előtti együttműködésről szóló megnemtámadási szerződéshez. Andrej Kiska volt államfő pártja, a Za ľudí még az ősszel írta alá a szerződést.

 

Ellenzéki blokk ugyan nem jött létre, de az ellenzéki pártok a megnemtámadási paktummal igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy az ideológiai különbségek ellenére képesek együtt dolgozni. Hétfőn csatlakozott a paktumhoz az SaS is. Nagy meglepetés nem történt, a Richard Sulík vezette liberálisok még a november 17-i ünnepi megmozdulások után jelentette be, hogy alá fogja írni a szerződést, amely tartalmazza azt is, hogy a részt vevő felek nem lépnek koalícióra a Smerrel, az SNS-szel és az ĽSNS-szel.

 

„Azzal, hogy fekete fehéren tartalmazza ezt a tételt a szerződés, és elfogadták a pártok illetékes szervezetei, a lehető legnagyobb kötelező hatással bír”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott Richard Sulík. Alojz Hlina, a KDH elnöke is üdvözölte a szerződést aláírók csoportjának bővülését. Michal Truban, a PS elnöke szerint a szerződés a bizonyítéka annak, hogy az ellenzéki pártok együtt tudnak működni. Andrej Kiska szerint a paktumhoz csatlakozó pártok „készen állnak egységesen, erősen, stabil alternatívát nyújtva átvenni a kormányzást a február 29-i választás után”.

 

Igor Matovič és az OĽANO egyelőre nem kívánt csatlakozni a paktumhoz. Trubanék azonban jelezték, hogy továbbra is várják soraik közé a Matovičékat is, de egyelőre nem zajlanak ebben a kérdésben tárgyalások a pártok között.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.