Nyitókép forrása: nepszava.hu

 

Pozitív dolognak értékelte Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, hogy a rendőrség „nem fél” a legmagasabb beosztású politikusok ellen vádat emelni. Példaként a Robert Fico és az Andrej Kiska elleni vádemeléseket említette, vagy az egykori főügyész, Dobroslav Trnka elleni eljárást. Bugár a TASR hírügynökségnek adott interjút. 

 

A Most-Híd elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy pusztán a vádemelések elindításától a rendőrség és az igazságszolgáltatás nem kapja vissza a választók bizalmát. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a pozitív változás a rendőrségre vonatkozó törvények megváltoztatására vezethetők vissza:

 

„Abszolút elégedett vagyok, mert azt látom, hogy nem félnek”

 

 hirdetes_810x300  

mondta Bugár, hozzátéve, hogy Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után „sikerült megváltoztatni az országos rendőrfőkapitány megválasztásáról szóló törvényt”.

 

„Az új országos rendőrfőkapitány kezdte el megtisztítani a Nemzeti Bűnügyi Ügynökséget (NAKA), többeknek távozniuk kellett, ami felszabadította a NAKA kezét. Ki lehet jelenteni, hogy most hozza meg a törvény a gyümölcsét”

 

mondta.

 

A Most-Híd elnöke szerint előnyt jelent, hogy a jelenlegi országos rendőrfőkapitányt, Milan Lučanskýt nem lehet visszahívni hivatalából (a törvény korábbi verziójában a belügyminiszter leválthatta az országos főkapitányt).

 

„Így már ellenállhat a politikai nyomásnak, nem csak a mostani, de a következő kormány választási ciklusának első három és fél évében is”

 

jelentette ki. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az önmagukban a vádemelések még nem hozzák vissza a választók elveszett bizalmát a rendőrség irányába.

 

Megint fordít egyet a köpönyegen: Bugár már nem tudja elképzelni a Smerrel való együttműködést

 

Bugár Béla korábban többször is azt nyilatkozta, hogy a Kuciak-gyilkosság után elsősorban neki és a Most-Hídnak köszönhetően (és nem a százezres tömegtüntetéseknek hála) foganatosították a törvényeket. Valójában a százezres nagyságrendű tömegtüntetések kényszerítették válaszadásra a vezető politikusokat. Még maga Bugár sem mert ultimátumot adni a Smernek Robert Kaliňák belügyminisztert illetően. Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitány is csak azután távozott posztjáról, hogy Peter Pellegrini lett a kormányfő – aki megköszönte Gašparnak a jól elvégzett munkáját… Miután Lučanský elfoglalta a posztját Gašpar helyén, hónapokig húzódott az országos rendőrfőkapitány megválasztásáról szóló törvény módosítása.

 

Később már nem csak a rendőrség, hanem a bírók és az ügyészek és az igazságügyi rendszer nagy része is elvesztette a hitelét, mivelhogy kiderült, Monika Jankovská korábbi smeres igazságügyi államtitkár (a minisztériumot ráadásul a most-hidas Gál Gábor vezeti) illetve több bíró és ügyész szoros kapcsolatban állt Marián Kočnerrel, a Kuciak-gyilkosság egyik főgyanúsítottjával. Jankovská először nem is akart lemondani, végül a közelgő választásokra való tekintettel kénytelen volt. Jelenleg három fegyelmi eljárás van ellene folyamatban, de gond nélkül folytathatja tevékenységét bíróként.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.