Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Andrej Kiska exállamfő, a Za ľudí elnöke kedden munkaebédre invitálta a többi ellenzéki pártot. A találkozón három fő politikai prioritást tűztek ki célul: az oktatásügyet, az egészségügyet és az igazságügyet.

 

Mindhárom terület elhanyagolt, ráadásul az igazságügy régen nem volt ennyire hiteltelen a közvélemény szemében.

 

„Meggyőződésem, hogy itt mögöttem áll a következő kormánykoalíció alapja”

 

 hirdetes_400x285  

jelentette ki Kiska az ellenzéki pártok képviselőivel a háta mögött. Nem volt ott mindenki – Matovič és Kollár például nem vett részt találkozón.

 

Richard Sulík (SaS), Michal Truban (PS-SPOLU) Miroslav Beblavý (PS-SPOLU) és Alojz Hlina (KDH) azonban ott voltak.

 

Sulík szerint az ellenzéki pártok között vannak különbségek, ennek ellenére „nagyon sok a közös nevező”, és kifejezte abbéli reményét, hogy az ilyen találkozók folytatódni fognak.

 

Hlina szerint a kormányváltás elkerülhetetlen és már közel van.

 

„Az a módszer, ahogy ezt az országot most irányítják, fenntarthatatlan”

 

fogalmazott.

 

Truban azt hangsúlyozta, hogy az ellenzék a nehéz témákról is hajlandó tárgyalni, és ezért képesek jó megoldásokkal is előállni.

 

Igor Matovič (OĽANO) és a Boris Kollár (Sme rodina) azonban kétségkívül hiányoztak az ebédlőasztal mellől. Nélkülük ugyanis a felmérések szerint nem jöhetne létre jobboldali kormánykoalíció. Ráadásul az ellenzéki idillre rányomja bélyegét, hogy Matovič többször élesen támadta Kiskát és a PS-SPOLU-t is, amiért a sajtón keresztül vitáznak arról, ki lehet kormányfő és ki miniszter.

 

Mindenesetre nem meglepő, hogy épp az oktatás, az egészségügy és az igazságügy lett az ellenzék számára a három főprioritás. Ezek azok a területek, amelyek leginkább leépültek a Smer kormányzása alatt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.