Nyitókép forrása: sme.sk

 

Andrej Danko (SNS) házelnök pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ne ért egyet Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel a szlovák légitámaszpontokat érintő amerikai szán szándékot illetően.

 

Szlovákia tavaly azt az ajánlatot kapta az amerikai hadseregről, hogy rendelkezésre bocsátásáért cserébe 50 millió euró értékben felújítja az ország két légitámaszpontját, a szliácsit és az erdőhátit. Az SNS-es védelmi minisztérium végül elutasította az ajánlatot, annak ellenére, hogy akkor úgy tűnt, Magyarország kaphatja meg az összeget.

 

Végül az amerikaiak visszatáncoltak az ajánlattól, és a több másik országnak ígért felújítási beruházás helyett az USA déli határára szánt ötméteres fal megépítésére csoportosították át a pénzt.

 hirdetes_400x285  

 

Čaputová államfő csütörtök este azonban azt nyilatkozta, hogy az amerikai ajánlat elutasítása nem volt kellőképpen megindokolva szlovák részről, a feltételeket pedig nyilvánosságra kellett volna hozni. Az amerikai ajánlatról azt mondta, hogy az „sokat segített volna” a támaszpontok állapotán.

 

Andrej Danko SNS-es pártelnök szerint ezzel Čaputová azt akarta mondani, hogy helyénvaló lenne, hogy amerikai katonák állomásozzanak szlovákiai katonai bázisokon.

 

„Én azt mondom, hogy semmilyen idegen hadseregnek itt helye nincs”

 

fogalmazott Danko. Peter Gajdoš (SNS) az amerikai ajánlattal kapcsolatban azt mondta, hogy az ilyen javaslatok hallatán az ember elgondolkodik, feladja-e a szuverenitást, vagy sem.

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az SNS hozzáállása elég ellentmondásos ebben a kérdésben. Szloivákiában mai orosz katonai technikusok látják el az öreg MiG-29-esek karbantartását. Ráadásul épp az SNS vásárolt amerikai F-16-os vadászgépeket, amely amerikai technikát és amerikai rendszerekkel való kompatibitilitást is jelent majd Szlovákia számára. Nem beszélve, hogy az adófizetők pénzéből több mint 1,5 milliárd eurót fizetnek ki az amerikaiaknak.

 

Az sem mellékes, hogy az elmúlt napokban Andrej Danko és Alena Zsuzsová évekkel ezelőtti beszélgetésétől volt hangos a sajtó – az SNS-nek nagy szüksége volt némi figyelemelterelésre.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!