Nyitókép: ta3.com

 

Mint arról már beszámoltunk, szerdán 10-re nőtt a koronavírusos fertőzöttek száma Szlovákiában. A központi krízisstáb csütörtökön ülésezik ismét, ahol a Körkép.sk úgy tudja, szóba kerülhet, hogy az állam bősi épületét (szerk. megj. ahol egykor a migránsok voltak)  alakítanák át karantén-központtá.

 

FRISSÍTVE: 18:48Denisa Sakova belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón megerősítette a Körkép.sk értesüléseit, hogy a válságstáb holnapi ülésén megtárgyalják egy karantén-központ létrehozását Bősön (Dunaszerdahelyi járás). A belügyminiszter hozzátette, hogy Bősön kívül további települések is felmerülhetnek 


 

A mai ülésen szóba került az is, hogy az Olaszországból, Dél-Kóreából, Kínából és Iránból Szlovákiába érkező állampolgárokat karanténba zárják. A bősi épületben e célból akár 500 fő is elfér.

 hirdetes_810x300  

 

Peter Pellegrini kormányfő mai kijelentése szerint a menekülttáborként is szolgáló  épületkomplexum megfelel a célnak.

 

Forrás: Bős város FB-oldala

 

Fenes Iván, Bős város polgármestere ezzel kapcsolatban a város közösségi oldalán határozottan elutasította, hogy a város területén lévő épületet ilyen célra használják. Nem szeretné ugyanis, ha Bősön növekedne a koronavírus járvány terjedésének kockázata. Mint hangsúlyozta, Bősön nem kérnek az idegenekből és a menekültekből sem.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 18 olvasónak tetszik ez a cikk.