Nyitókép forrása: Körkép.sk

 

Az MKP, a Most-Híd és az Összefogás (MKÖ)  kedd délutáni közös sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy megalakul az új közös párt, a Szövetség (Aliancia). Az új párt létrejöttét Forró Krisztián, az MKP elnök, Sólymos László, a Most-Híd és Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke jelentették be.

 

Berényi nélkül jött létre a Szövetség. Solymos kézbe is vette a karmesteri pálcát

 

Forró Krisztián arról beszélt, hogy a három párt először augusztus 20-án írt alá közös memorandumot az együttműködésből, majd az MKP először a Most-Híddal állapodott meg, később az Összefogással is folytatták a tárgyalásokat. Elmondása szerint az MKP az új párt elnökét, a Most-Híd az Országos Tanács elnökét, az Összefogás pedig a közös párt szakmai alelnökét adja.

 

 hirdetes_810x300  

A Szövetség az Összefogás jogi átalakításával jön majd létre. 

 

Sólymos László, a Most-Híd elnöke elmondta, hogy a magyar politikai képviselet célja egy stabil és erős párt létrehozása, amely védeni fogja a demokratikus elveket, fejlődési lehetőséget ad kis- és középvállalkozásoknak, és egyenlőséget biztosít Szlovákia minden polgárának. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség sosem fogja kockáztatni Szlovákia külpolitikai irányultságát.

 

Mózes Szabolcs kijelentette, hogy az új pártban mindenki megtalálhatja a helyet. Sólymoshoz hasonlóan rámutatott, hogy a jelenlegi szlovák kormány nem rendezte a kettős állampolgárság kérdését és leállította a déli régiókba szánt infrastrukturális fejlesztéseket.

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.